Együtt? ✯Why? -Miért? folyt. Tom H. FF. ✯

💫 19.rész 💫

Érdekesebbnek bizonyult mellettünk étkező emberek, mintsem a két fiú társasága. Így hiába, köszöntek, míg a többiek is válaszoltak én kihagytam a jó modort.

Valahogy nyomta tudatomat, az a tény, hogy hiába a kibékülésnek, hisz a szánalom melyet magunk iránt érzünk nem topul el egy szempillantás alatt. Olyan, mint az emlékek. Olyan emlékek, melyek eltűnnek egy időre, s majdan hirtelen meglepetést okozva térnek fel, akár álmainkban. A rossz emlékek. Kiráz a hideg tőlük, végig fut gerinceden az a megmagyarázhatatlan érzés, amelyet az emlékkép okoz jelenlétével. Fulldokolsz annak tudásában, hogy miképp és miért csináltál ilyet. Abban a pillanatban változásra ítéled, mégis tudod, hogy ez nem tehető meg. Viszont mégis megkell próbálni. Hisz mikor kitárod lelked, mely válladat nyomja megnyukszik, akár egy zihált kisgyermek bosszús álmok után. Elmondod mit miért tettél, mi az a bizonyos ok, s vagy megbocsáltanak vagy nem. Egy őszinte vallomás több, mint a semmi, amit sok ember nyújt ebben a világban. Az, hogy a másik fél miképp reagál rá az csak is az ő döntése. Megpróbáltad. És ezzel lelkedet is megnyugtattad.

Így alábbhagyva dicsőségemet köszöntöttem a fiúkat, kik helyett foglaltak. Haz leült Melinda mellé, míg az asztal rövidebb végét Harry foglalta el jobb oldalamon. Mellettem India halkan játszott nem rég szerzett játékával, melyet a happy mealből kapott. Melinda hirtelen felsóhajtott a téma elveszettsége miatt, majd megfogta még nem barátja kezét, s egy "köll kaja" kijelentéssel elmentek rendelni. Fantasztikus... Kettesben maradtam Harry-vel. Vagyis bocsánat hármasban, de Indiát elnézve nem igazán érdekelte. Torkomat köszörülve ültem az asztalnál.

-Hozzak vizet? -hirtelen nem értettem, mi oka is volna vizet hozni, majd leesett a tantusz.

-Ohhh... -meglepetségem festődött arcomra is, amire elnevette magát.

A feszültség mely körülölelte az épületet bontódni kezdett, majd szépen lassan megszűnt. Felszabadultam, s erőt kaptam ahhoz, hogy végre megbeszéljem vele a dolgokat. Melyet illett.

-Harry -mondandóm nem talált befejezésre, mert közbe vágott.

-Nem szeretem firtatni az ilyet Pam, úgyhogy felejtsük el, ezt az egészet! -bíztató mosolyt küldött felém, mégis tudtam, hogy muszáj szavainak most süket fülekre találni.

-Hát nem fogja! -végzett valami érthetetlen mozdulatot figurájával csípős nyelvű, amire csak egy kínos vicsorgást mutattam.

-Tényleg nem! -sóhajtottam.

-Látod? Megmondtam! -válaszolt a kislány felnézve, vékony szemöldökét felvonva, amire Harry kuncogni kezdett.

-Na, de visszatérve. -keresztbe font karokkal dőlt hátra székébe, majd kíváncsian figyelt. -Tudom, hogy azt akarod, hogy felejtsük el, de mindketten tudjuk, ha beszélünk róla, akkor enyhül az a mérhetetlen "fájdalom"! -rajzoltam a levegőbe macskakarmokat. -Szeretnék tőled bocsánatot kérni, amiért feleslegesen kihasználtalak! Nagyon jó barátom vagy és nagyon szeretlek, ezért nem ezt érdemled, mégis megtettem. Azt is tudom, hogy ezek után nem igazán szeretnél a közelemben lenni, de gondoltam elmondom. -megvontam vállam. Beletúrt göndör fürtyeibe, miközben emészgette a hallottakat. -Egyik legjobb barátom vagy Harry és nem szeretném, hogy egy béna Tom Holland szétrombolja ezt!

-Tudom milyen szerelmesnek lenni. -kezdett bele hirtelen. -Én is voltam az. Mindent megteszel annak érdekében, hogy felfigyeljen rád az, akiért oda vagy! Tehát teljesen megértelek Pamela! Baszki, nem is tudtam rád igazán haragudni! -meghatódtam szavain. -Az, hogy megcsókoltál furcsa volt, mégis rádöbbentett, hogy sose jelentettél többet, mint barát!