Együtt? ✯Why? -Miért? folyt. Tom H. FF. ✯

💫 24.rész 💫

Az, hogy Tom lefogott és azt felelte, hogy soha sem fog elengedni hirtelen borította fel magabiztosságomat, érzéseimet, s kedvemet. Elszontyolodtam, ahogy a mondat lyukat fúrt gondolataimba. Megálltam,amire fiú teste enyémnek simult hátulról. Tom karja még mindig szorosan fogták le enyéimet, miközben átölelte testemet. Fejét nyakam hajlatába ejtette, sapkája alól előbújt barna hajszálai csiklandozták orcámat. Légzése melegített, ebben a torz időben, mint ahogy közelsége is egyaránt. Igaza van Nikkinek... Ezt az egészet minél hamarabb le kell zárni véglegesre, s erre az egyetlen megoldás az a levél. Amiben érzések vihara lézeng, amiben őszinteség pezsdül, amiben szeretet úszik. Igen, megkell írnom azt a levelet, még akkor is, ha írása közben többször is elsírom magam. Mert ez mindkettőnk érdeke. Hogy elfedhessük a múltunk és lehessen egy új jövőnk. Csak egymás nélkül.

-Tom engedj el! -nyöszörgöm, akárcsak egy kutya, miközben kívánkozik egy utolsó harapásért.

-Nem! -jelenti ki kimért hangon, mégis sunyiság csiklandozza füleim.

-De! -válaszolom, miközben ficánkolni kezdek, de ő azért se enged. Továbbra is szorosan ölel.

-Nem! -ismétli önmagát, belőlem pedig egy sóhaj szakad ki.

-Tom, per l'amor di Dio (isten szerelmére*) engedj már el! -nyöszörgésem könyörgéssé változik, miközben egyre jobban fincákolok karjai közt.

Egyszer még gyomorszájon is ütöttem a ficánkolás hevében. Ezt onnan tudom, hogy fájdalmasan nyögött egyet + megfájdult a kezem, amint egy beton kemény részbe vágtam bele.

-Nunca! (soha*) -feleli spanyol nyelven, miközben elkezdünk hátra fele lépkedni.

-Ti odio! (utállak*) -fújok egyet, a fiú pedig mit sem sejt mondatom jelentéséről.

A harc, amit egymás ellen vívunk, hogy én kiakarok szabadulni kezei közül, ő pedig ebből nem enged egy egyszerű befagyott, csúszos pocsolya vet véget, amikoris Tomi a seggére esve ölébe ránt és fájdalmasan jajdul fel. Az, hogy most a havas, fagyos föld okozta a fájdalmat fenekénél, vagy az, hogy egyenesen tájékára zuhantam nem igazán derült ki, mert siránkozásán, s szitkozódásán kívül semmit sem mondott. Én pedig megszeppenve ültem továbbra is ágyékán, mert egyszerűen lábaim mozgásképtelenné váltak a hirtelen történt esemény miatt. Majd megszeppenésem nevetésbe váltott. Akárcsak egy rossz romantikus film. Csak kicsit másképp. Általában a télben játszó filmek 90%-a a jég és a korcsolya. A jól korizó pasi és a bénán, nem tudó korizó csaj. Megbotlik a csaj, ráesik a fiúra ki egyensúlyát elvesztve zuhan a jégre a lányt magával rántva. Majd a fiú megsimítja a lány arcát, aki eközben természetesen nevet és egy csókra invitálja. Tipikus unalmas szerelmi lamúr. Csakhogy itt se jépálya nem volt, se szerelmes pillantások, se pedig egy árva csók sem. Hiába kívánkoztam utána.

-Ez fájt... -nyögi, egyik szemét lehunyva, mégis mikor meglátja nevetésem ő is kuncogásba kezd. De hamar elhallgat. -Figyu... Ha továbbra is rázkodni fogsz ott, akkor nem ajánlok jó véget ennek a harcnak. És szerintem én nyernék! -amint eljut tudatomig mondandója egyből elhallgatok, pír szökik arcomra, s rögvest felpattanok öléből.

-Uhh, bocs... -igazítom meg sapkám, ami az esés következtében hátrébb csúszott.

-Nekem nem lenne gáz, én benne vagyok, ha te is! -kacsint, miközben megpróbál felállni, de arcából ítélve fájdalmai vannak. Mint formás fenekénél, s mint nemi szervénél. És, mint gyomránál is. -Segítenél? -nyújtja felém kezét, de én csak keresztbe font karokkal meredek sötét szemeibe.