Együtt? ✯Why? -Miért? folyt. Tom H. FF. ✯

💫 23.rész 💫

A hideg fuvallat, mely bundás kabátom alá is beszökött teljesen hidegrázást okozott. Mégis segített, hogy felzaklatott testemet, melyet az imént Zendaya alkotott valamennyire megnyugvásra térjen. A tájkép, amelyet a hó fedett pedig csak ráadás volt a nyugalmi állapotom megtalálásában. Sose gondoltam volna, hogy lelkem mélyén téli álmot alszik egy medve, melyet ha felriasztanak álmából igazán mérges tud lenni. Hogy milyen érzés kapott el, amint kitértem ide? Talán túlságosan is elvesztettem a súlykot. Talán nem kellett volna ennyire mogorvának lennem, illemtelennek és bestiának. Mintha jelenléte elködösítette volna elmémet, s nem tudtam volna, hogy miképp reagáljam le kettesben maradásunkat. Aztán, amint kiejtettem számon a Tomdaya ship nevet egyből elkapott az az érzés, melyet minden lány megtapasztal egy idő után. Mégis nekem csak egyetlen olyan név van, melyet becenévnek is szívesen hordanák. Az egyetlen név, melynek hallatán Tom jut eszembe. Augusztus. Szerelmes szavak, pillantások, tettek. Tomela. Ez az a név. És Tom mindig eléri, hogy gondolataim körülötte forogjanak. Hányszor ígértem már meg, hogy nem fogok róla beszélni, sőt még gondolni sem... De jön bepofátlankodik, s mindent felborít körülöttem. Mondtam már, hogy utálom? Hogy kapja be? És bassza meg?

Elnéztem a távolba, miközben megtámaszkodtam a havas híd barikádján. Elgondolkodtam az erdő látván. Hogy milyen sok, mindent jelent szimplán sűrűsége, gyönyörűsége. Erdő. Egy bonyolult labirintus, mely tükrözi az élet szimfóniáját. Az egyetlen hely, ahol az ember tényleg úgy érzi, hogy lelkébe senki és semmi sem taposhat. Mégis mi érzék nélkül romboljuk le, ezt a festeni kívánt életet. Állatok otthonát, oxigénben dús zöldességet. 

-Lám-lám, egy Hemsworth merengése igazán szép képet tud okozni! -riadtamban fordultam meg az ismeretlen női hangra, mely hirtelen szólított meg.

-Ohhh, Mrs. Holland! Igazán megijesztett! Esetleg, ha útban volnék elmehetek! -húztam el számat kínosan, miközben keresztbe tettem lábam, s nagy ujjammal a távolba mutattam.

A nő nem igen figyelt rám, mert megfordult és a havas házunkról lőtt pár képet, de olyan hirtelen fordult felém, hogy újra összerezzentem. Elmosolyodott.

-Csak nem rossz a lelkiismereted Pamela? -ha mondani is akartam, hogy hangja gonosz volt nem tudtam. Mert szemei, s hangfoszlánya is lágyan csillogott. -Kérlek nevezz, csak Nikkinek és ne menj el! Nincs is jobb egy hídon álló lányt fotózni, aki ezen a rideg napon gondolataiba merülve mereng a messzeségbe! -mosolyra kúszott ajka széle, ami engem is megnyugvásra térített.

Hogy őszinte legyek féltem tőle. Hogy esetleg olyan reakciót váltok ki belőle, mint a férjéből Dominic Hollandból. De arcát látván, s kedvességét halván megnyugodtam, hogy semmilyen ilyen rendelkezéssel nem tér felém. Csak egy édesanya ki szerint jól nézek ki a hídon állva, eszmefuttatást végezve. Elmosolyodtam, amint a nőt néztem miközben a fényképezőgépje kattogást hallatva tudatta, hogy fényképet készített. Majd visszafordultam a befagyott tó és a hótól megrökönyödött rengeteghez.

-Komolyra fordítva a szót! Hogy-hogy kint vagy? -lépett mellém, miközben egy újabb fényképet készített.

Lehajtottam fejem, majd egy felszakadó sóhaj szakadt ki ajkaim közül. Rámnézett, s egy görbével megrázta fejét. Tudta, hogy valami gondom van és kérdés nélkül várta válaszom.

-Kicsit összekaptam valakivel és elég ocsmányul viselkedtem... -dörzsöltem meg tarkóm számat húzva.

-Elmeséled, hogy ki volt az a személy vagy inkább ne firtassuk? -vonta fel szemöldökét a velem egymagas anyuka.

-Ömm... -zavaromba nem tudtam, hogy mit mondjak.

Elég rossz fényt fest már így is rám a Zebrás dolog, de ha még el is mondom Tom édesanyjának, hogy fia barátnőjével történt, akkor tényleg elvesztem bizalmát. Elég, hogy Dominic mindig méregető tekintetével találom szembe magam, de ha még Nikkitől is ezt kell látnom, akkor az végleges kínzás önmagamnak. Nem tudtam mit tegyek, ahogy az asszony tekintete kíváncsiságot tükrözött.