Egy csepp kínlódás, két örök kötelék

3. Fejezet

Végül úgy döntöttünk, elmegyünk Sofiához. Camila hívott egy taxit, ami fél órán belül kitett minket a Four Seasons előtt, ahol a vendégeink lesznek elszállásolva, a belvárosban. A kastély egyébként a külvárosban van, de Shawn ragaszkodott ehhez a hotelhez, megőrjít a fényűzésmániájával.

– Ms. Cabello és Mrs. Mendes? – futott elénk az egyik dolgozó. – Örülök, hogy eljöttek hozzánk, miben segíthetek?
– Szeretnék felmenni a szobámba, és a húgom szobaszámára is szükségem lenne. – mondta Mila nyugodtan. Lassan én is megszokom ezt a körülugrálást, de ő nyilván sokkal otthonosabban mozog ilyen téren.
– Felkísérem Önöket! – mondta kézsségesen, majd elindult a lift felé.

– Ez az Öné, Ms. Cabello, 1042. A húga pedig Önnel szemben. – mutatott az említett ajtókra. – Szükségük van még valamire?
– Egy vörösbor nagyon jól esne... – mondta Camila panaszosan.
– Ezen kívül? Önnek, Mrs. Mendes? – nézett rám.
– Csak egy üveg vizet kérnék, köszönöm.
– Azonnal, engdelmükkel. – majd megfordult, és elviharzott a felvonóhoz.
– És a húgom szobájába, legyen szíves! – kiáltott utána Mila, mire a srác csak bólintott. Meghalnék, ha ilyen munkám lenne. Camz kopogott a húga ajtaján.
– Ki az? – hallottam a lány hangját. Erősen emlékeztet Camiláéra.
– Én vagyok, az, Kaki. – válaszolt Mila spanyolul, hogy a húga meggyőződhessen róla, valóban ő az.
– Hali, megjöttél végre... – nyitott ajtót nem túl kedvesen. Fekete szűk ruhát viselt és erős, füstös sminket, hosszú fekete haját a feje tetején kontyba fogta, a körmei pedig lilára voltak festve, helyenként lepattogva. Igaza volt Camilának, valódi kamasz, aki felnőtt akar lenni, pedig nem az.
– Szia! – köszöntem neki mosolyogva.
– Úristen! – kerekedtek ki a szemei, mikor meglátott, majd becsapta az ajtót. Ennyire borzalmasan nézek ki? A hajamat reggel besütöttem, fodrásznál nemrég voltam, így a színének is rendben kellett lenni, a sminkem visszafogott, a körmeim szokásomhoz híven átlátszóra voltak festve, fehér garbó volt rajtam bézs cigarettanadrággal, fekete szövetkabáttal és lapos bokacsizmával. Igen, teljes ellentétek vagyunk Sofiával. Ahogy végigmértem őt, már ekkor tudatosult bennem.
– Na jó, ez abszurdabb, mint gondoltam. – nevettem kínosan a hajamba túrva.
– Én szóltam. – vont vállat a mellettem álló lány, majd újra kopogott. – Sof, hadd ne kelljen könyörögnöm!
– Nem! – hallottuk az éles hangot az ajtó másik feléről.
– Majd megpróbálom én. – sóhajtottam. –  Sofia, csak szerettelek volna megismerni. Még nem is találkoztunk. – mondtam ki a nyilvánvalót a lehető legkedvesebben. A hangom már a nyájas szintet súrolta. És az esküvői dresszkód miatt is fontos lenne, ha beengednél. – ugrott be hirtelen. Bár hazugság, de talán működik... – Gondolom nem szeretnél kitűnni a többiek közül. – ez hatott, nyílt az ajtó.
– Gyertek be. – mondtam nemtörődöm hangon.
– Köszönjük. – villantottam egy mosolyt, amit egy grimasszal viszonzott. Remek.

– Mi van a dresszkóddal? – tért rögtön a lényegre.
– Nincs dresszkód. Mila, kérlek átmennél a szobádba, hogy négyszemközt beszélhessünk?
– Persze. – vont vállat. – A boromat küldjétek át!
– Rendben. – nevettem, majd Mila el is tűnt a folyosón.

– Elmondta? – szegezte nekem a kérdést Sofia.
– Először is: Dorothea vagyok, még nem volt szerencsénk. – erőltettem meg a sokadik mosolyom.
– Tudom. És azt is, hogy te is tudod a nevem, mit kell udvarisakodni feleslegesen? Kár hogy nem tetted hozzá az új vezetékneved. – mondta gúnyosan.
– Nem azért jöttem, hogy veszekedjünk. – ráztam meg a fejem. – És ne próbálj vitát generálni, mert nem fog menni. Velem nem lehet csak úgy veszekedni.
– Mert? Ki vagy te? Ja, hogy Shawn felesége, és akkor már nem is lehet mondani neked semmit? – csattant fel. – Nem kellett volna idejönnöd.
– Meghallgatnál? – folytattam nyugodt hangon. Bólintott. – Köszönöm. Szóval, nem úgy értettem, hogy velem nem szabad veszekedni. Egyszerűen nem tudsz felhúzni annyira, hogy kiabáljak veled, ilyen egyszerű.
– Tudom, mit akarsz mondani. Szálljak le Shawnról.
– Miért kérném, hogy szállj le róla, amikor nem is találkoztatok a megérkezésed óta? – itt döntöttem el, hogy megpróbálom egyenlő félként kezeleni, és valódi tiszeletet mutatni iránta. Ez általában működik a tiniknél. – Tisztában vagyok azzal, hogy felnőtt, éretten gondolkozó nő vagy, ezáltal nem fogod magad rávetni. Ugyanakkor a nővéred szerint szereted őt, amit nem tudok és nem is akarok neked megtiltani. Nem fogsz flörtölni vele, mert tudod, hogy magad alatt vágnád fát, bizonyára okos vagy. És Shawn sem nyitna feléd, bízom benne, és szeret engem. Ezzel sem mondtam neked újat, igaz? – magyaráztam lágy hangon.
– Öhm... – kereste a szavakat.
– Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz. Csak tudatni szerettem volna veled, hogy nem látok benned ellenfelet, vagy ilyesmi. Nem akarok neked rosszat. Sőt, kívánom, hogy találd meg a boldogságod egy olyan férfi mellett, aki megérdemel. Shawn nem érdemel meg téged, mert nem szeret, máris reménytelen az eset. Szeretném, ha nem haragudnál rá, mert boldog. Elhiszem, hogy engem utálsz, megértem, de őt ezért ne, fontos nekem, és nem akarom, hogy emiatt rosszul érezze magát. Csak ennyit akartam neked mondani. Szia, Sofia! – álltam fel, majd megfordultam, de megragadta a kezem. Meglepetten fordultam meg.
– Várj... – pásztázta a földet. – Meglepően kedves és normális vagy velem. Sőt, felnőttként kezelsz. Miért?
– Mert mindenki megérdemli, hogy rendesen bánjanak vele.
– Ülj le, kérlek. – mondta, majd szót fogadtam neki. – Tudod, olyan szar ez a helyzet. Senki sem hallgat meg, mert mind azt mondják, hogy hülye kisgyerek vagyok, és majd elmúlik. Anyám kiröhög, a nővérem meg folyton lebasz, hogy ne akarjak rámászni egy 8 évvel idősebb pasira. Főleg azok után, hogy itt vagy te is. – ekkor vett egy nagy levegőt. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy ki fogja önteni nekem a szívét. – Igazából nekem nem Shawn kell. Nem ismerem igazán. Gáz ezt előtted kimondani, de miért hazudnék, ha te is őszinte voltál... Shawn kibaszott jó pasi. De nem ismerem. Elképzeltem neki egy személyiséget, tökeletességnek képzelem őt, és ebbe szerettem bele. Tudom, hogy nem ilyen és tudom, hogy beteges, amit mondok, de így van. Beleszerettem egy kitalált emberbe, és azért ragaszkodtam hozzá ennyire, mert azt hittem, hogy idővel olyan lesz, amilyennek megálmodtam és...
– Sofia?
– Igen? – úgy folytak a könnyei az arcán, akár az esőcseppek az ablakon.
– Gyere ide. – tártam szét a karom, majd megölelt. – Semmi baj. Most nősz fel, most fogsz megismerni egy csomó embert, akivel szoros kapcsolatod lehet az életed során. Mindenkinek van egy tökéletes ideálja, hidd el. Nekem is volt, akkor még Harry Styles volt a menő, én is belé voltam zúgva, hidd el. Úgy aludtam el minden este, hogy elképzeltem milyen csodálatos lenne együtt az életünk. Minden generációnak megvan a cukifiú sztárja, akibe szerelmesek leszünk, vagyis az hisszük, azok vagyunk. Pedig csak kivetítjük rá, hogy mit is akarunk egy fiúban, vagy férfiben. Aztán rá kell jönnünk, hogy senki sem tökéletes. Mindenkinek vannak hibái, amiket el kell fogadnunk. Eljön az első csókod, ami általában sokkal inkább borzalmas, mintsem csodálatos. Aztán járni kezdesz egy fiúval, és átélni az addig képzelt dolgokat sokkal jobb, ezért elengeded azt, hogy nem olyan tökéletes, mint Harry Styles, Justin Bieber, vagy épp Shawn. Majd felnősz, és rájössz, hogy ők sem tökéletesek. Mivel nem ismered őket, könnyen lehet dolgokat feltételezni róluk, mind rosszat, mind jót. De felnőttként látod, hogy ők is csak emberek. Meg kell tanulnod, hogy nem ringathagod magad álomvilágba, mert rohadtul szar lesz felébredni. – fejeztem be a monológom.
– Annyira köszönöm... – motyogta sírva. – Én meg azt hittem, valami túlképzett, karótnyelt apáca vagy. – nevetett. – Kellemeset csalódtam. És igazad van. – törölte meg a szemét. – Fel kell nőnöm, és befejezni az álmok keregetését.
– Meg fogod találni azt az embert, aki boldoggá tesz. Néha olyan, mintha lehetetlen lenne, pedig igaz. Nekem is volt egy vőlegény Shawn előtt, aki megcsalt, a szemem láttára, a saját lakásomban. Azt hittem, egyedül fogok meghalni. – húztam el a szám a saját hülyeségem hallatán. – Ne sírj. – simítottam meg az arcát.
– Basszus, te egy angyal vagy? – nevetett kínosan. – Vagy 10 éve ez nyomja a lelkem, és senki sem volt képes felnyitni a szemem.
– Lehet tőlem kellett hallanod.
– Lehet. – vont vállat. – Akkor nem haragszol rám?
– Dehogy. Az egyetlen probléma az volt, hogy nem vettek téged komolyan, ezért méginkább lázadtál, hogy idegesítsd őket. Végül ez lett a veszted. Annyira akartad, hogy már tényleg elhitted, hogy egymásnak vagytok teremtve.
– Igazad van. – dörzsölte meg az arcát.
– Akkor te sem haragszol?
– Inkább hálás vagyok neked. Köszönöm. – ölelet át újra. – És azt hiszem nem lesz szükségem erre a hülye kinézetre sem. Ez nem én vagyok. – törölte le magáról a festéket.
– Sose akarj megváltozni mások miatt! Soha. – mondtam neki búcsúzólag.
– Eskü bírlak, jobb vagy, mint egy személyitréner. – mosolyodott el.
– Később találkozunk. Szia! – köszöntem el, majd ő intett egyet, és átmentem Milához. Könnyebben ment, mint gondoltam.