Egy csepp kínlódás, két örök kötelék

16. Fejezet

– Menj be hozzá, veled szeretne lenni. – pillantott az ágyon fekvő feleségemre.
– Rendben. – álltam fel, majd besiettem. Mikor visszapillantottam, Dorothy a férjéhez bújva, fejét a mellkasán támasztva figyelt minket, Shawn pedig szorosan ölelte őt. Boldogság járta át a szívem. Egy pillanatra sem bántam meg, hogy rábólintottam a kapcsolatukra. Igaz, eleinte elleneztem, mert Shawn akkor is egy ismert ember, és féltem, hogy Dorothy sérülne, de szerencsére nem így lett. Nem is kívánhatnék többet a húgom boldogságánál.

Dorothea szemszöge

Sosem láttam még Linét ennyire ijedtnek. Valósággal rettegést láttam a szemeiben, de képtelen voltam eldönteni, hogy a szülőségtől vagy magától a szüléstől. Mikor észrevette, hogy kémlelem, egy erőltetett mosolyt varázsolt az arcára, amint viszonoztam, hátha segít.
– Dan fél. – szólalt meg hirtelen Shawn.
– Line retteg. – válaszoltam.
– Beszéltetek?
– Nem mondta, de látom rajta.
– Daniel viszont mondta. – sóhajtott. – Igyekeztem megnyugtatni, remélem sikerült valamennyire.
– Szerintem sok volt neki az esküvőnk és még a saját gyereke is.
– Nem hinném. – rázta a fejét. – Beszéltem vele. Vagyis tudod, hogy sokszor szoktunk beszélni. És én úgy gondolom, hogy örült, annak, hogy összeházasodtunk. Mert nagyon szeret téged, és te boldog vagy, nem?
– Shawn, hogy kérdezhetsz ilyet?! – néztem rá hitetlenül. – Hogyne lennék boldog?!
– Jó-jó, nyugi. Ha kijelentettem volna, hogy boldog vagy, akkor azzal jöttél volna, hogy attól, hogy a feleségem vagy, még nem dönthetem el, hogy te hogyan érzel, mert nincs hozzá jogom. – túl jól ismer.
– Lehet. – mosolyogtam pimaszul, és megvontam a vállam.
– Tudom. – simította meg a hajam, majd belepuszilt. – Alig várom, hogy te feküdj ott bent.
– A szenvedésemet kívánod? – mondtam tettetett sértődöttséggel.
– Nem, azt kívánom, hogy legyen egy saját kisbabánk.
– Istenen múlik.
– Azon múlik, hogy mennyire akarjuk, vagy mennyire görcsölünk rá.
– Na, az anglikán meg az ateista beszélgetnek. – jegyeztem meg nevetve.
– Furcsa pár vagyunk. – mondta ki a nyilvánvalót.
– Az biztos. – helyeseltem bólogatva. – Szerintem hatott a hormon. – húztam el a számat, amint megláttam, hogy Line szenvedése erősődik.
– Fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem, vagy mi a jó reakció. – nézett rám tanácstalanul.
– Hozz kávét Danielnek. – mutattam az étterem felé.
– Nem azért van az a tablet, hogy ne kelljen elmenned érte?
– Nem azért kérdezted, mert nincs mit csinálnod? – mosolyodtam el.
– Jogos. – állt fel, majd megigazította a kék műtősruhát magán.
– Jól áll. – pimaszkodtam.
– Letépnéd rólam, ugye? – vigyorgott.
– Mindenképp.
– Jézus, hová keveredtem?! – állt mögöttem Dan, mikor ránéztem, a fejét fogta. Shawnnal összenéztünk, majd nevetni kezdtünk.
– Elmentem kávéért. – fordult Shawn sarkon, majd elviharzott.

– Hogy van Line? – kérdeztem a bátyámtól, mikor túltette magát a perverz hülyeségünkön.
– Kezd megnyugodni. Szerintem feldolgozta, hogy órák kérdése, és megszületik a gyerekünk. – túrt rövid hajába.
– Fura, amikor nem öltöny van rajtad. – utaltam az ő öltözékére is.
– Line is mindig ezt mondja. Múltkor sikerült akkor benyögnie, amikor mentünk aludni. – röhögött.
– És azóta öltönyben alszol? – nevettem én is.
– Szigorúan nyakkendővel. – bólogatott. – Néha elgondolkozom, hogy hogyan adtak neked diplomát.
– Miért, neked? Még mindig képes úgy megbűvölni egy videójáték, hogy leragadsz félnapokra a TV előtt.
– Shawnnak is van dipolmája, mégis ugyanezt csinálja.
– Ott a pont! – nyújtotta neki a férjem a papírpoharat.
– Nem is játszol.
– Szerinted mit csinálok unalmas perceiben, amikor nem vagy otthon? – Daniel félrenyelte a fekete folyadékot.
– Inkább nem akarom tudni. – köhögött továbbra is.
– Mentem Linéhez. – mentem be kínomban nevetve a kórterembe.