Egy csepp kínlódás, két örök kötelék

38. Fejezet

Éjjel valóban felébredt Nate, két perccel előbb, mint gondoltam, így miután megnyugtattam, nyugodtan aludhattunk egészen hétig. Line a szokásos ötletével állt elő, csajos napot akart tartani, így Danieléket otthon hagyva ki akart rángatni a házból kozmetikushoz, fodrászhoz és természetesen vásárolni. Hogy is mondhatnék neki nemet? Közös reggeli után elindultunk ketten. Olyan furcsa érzés volt, mégis jó. Mintha visszarepített volna oda, amikor még csak jegyben jártak Dannel és Shawnról csak akkor hallottam, ha valami fontos történt vele, és megtelítette a létező összes médiumot.

10 boldog évvel később

Az évek? Nem is nevezném őket éveknek... Hihetetlen feldolgozni az idő múlását egy mókuskerékben, ami egyenletesen forog körbe-körbe, melyet hol csodás, illatos virágokkal, hol pedig kóróval tarkít az élet. Monoton, hiszem ugyanazt csinálod nap, mint nap, ám mindig más a környezet. Hol csalogató rét gyönyörű ékességekkel, hol pedig pusztult ugar néhány magányos száradt ágacskával. Az elmúlt években, melyek sokkal inkább tűntek óráknak, mintsem hosszú hónapsorozatoknak, bőven jutott pompázó rózsákból és hófehéren virító margarétákból a családunknak, amiért nem lehetek elég hálás, akár Istennek, akár a sorsnak, minden minek nevezzük, hiszen valaminek vagy valakinek mégis egyengetnie kellett ezt az utat, egy olyan hosszú kéznek, aminek végén lévő ujjak percei nagyobbak, mint a legnagyobb felhőkarcolók...

Így elmélkedtem Darlene 11. szülinapjának reggelén, miután kissé fáradtan, ám izgatottan keltem ki az ágyból. A fürdőben szemügyre vettem az arcom, az évek igazán csak ott látszottak meg az emberen, ha az emlékében csak röpke pillanatok könyvtára maradt az előző évtizedből. Az apró ráncok kicsi kis völgyeket róttak az arcomra, mosolygásnál főleg a szám és a szemeim körül. Mitsem törődve velük tettem, amit minden reggel. Az arcom hideg vízzel való üdítése után egy fehér törölközőt szorítottam hozzá, majd amíg takartam a szemeim, megéreztem a férjem ujjbegyeit a hátamon, ahogy végigsimított rajta.

12 év hosszú idő egy kapcsolatra nézve, főleg, ha olyan szenvedélyesen és vadul indult, mint a miénk, majd törések sorozata sebzett minket külön-külön és még együtt is. Cipelni a terhet egyedül szörnyű, ketten cipelni könnyebb, de akkor is rányomja a bélyegét mindkét félre. Felhőtlen boldogságban Darlene érkezéséig sem volt részünk, ahogy senki másnak sem, hiszen ez egyszerűen nem létezik. Ám a mindennapos aggódás és félelem, hogy vajon mi történik majd vele, olyannyira képes változtatni egy páron, hogy a pusztító tűz először csak csillapodik, majd egyre kisebb lesz, ám szerelem utolsó lángja stabilan ég, hogy még véletlenül sem forduljon át erős szeretetté, nem alszik el soha. Ettől eltekintve fájdalmas nézni, hogy mindketten csak hasonlítunk egykori önmagunkra, így a szerelmünk is csak a régi váz árnyéka... Ugyanúgy nézünk ki kívülről, de mások vagyok belül igazán, a hangunk ugyanaz, ám mintha már más beszélne. 10 év hosszú idő saját magunkra nézve, ám a körülöttünk cseperedőkre nézve egyáltalán nem.

Kissé megtört, jeges szemeim mereven bámulták a tükörképem, mikor Shawn fél karja a derekam köré fonódott, és elmosolyodtam. Félig a magától az érzéstől, félig a megszokástól, hogy ilyenkor ezt szoktam tenni.
Sokszor érzem úgy, hogy a testem egy hatalmas feketeség, egy kupac hamu. és amikor némi interakció éri, pislákolva felizzik, majd rögtön kimúlik. Egy dolog tudná visszahozni a régi önmagam, de már arról is rég le kellett tennem. Reménykedni persze lehet, és nem is fogok felhagyni vele, de tudom, hogy felesleges, maximálisan az... Darlene nem fog meggyógyulni. Átkozom magam, amiért orvos lettem és rengetegszer kívánom, bár ne kellene a leletek mögé látnom. A lányunk állapota sokkal jobb, de valahogy már nincs elég erőm, hogy elhiggyem, ennek valaha vége lehet.

Ezen elmélkedve mentem le a lépcsőn, megfontoltan szedve a fokokat, mintha nem tettem volna meg ezt már milliószor. Szokásosan az utam a konyhába vezetett, hogy reggelit készítsek a családnak, csendben tettem a dolgom, és azon gondolkoztam közben, mint mindig... Mit tehetnék, hogy megmentsem a lányom? Sokszor olyan összetettek az érzéseim, hogy még magam sem tudom szétválasztani őket egymástól. Úgy hangzik, mintha egyáltalán nem szeretném őt és tehernek fognám fel a létét, mintha magamat sajnáltatnám, pedig az igazság az, hogy minden apró porcikámmal szeretem őt, ő a mindenem, és bármit megtennék, hogy meggyógyuljon, a saját életem is feláldoznám, ha az segítene. Sőt, egy részét fel is áldoztam. Nem tudtam volna megbirkózni a lelkiismeret-furdalással, ha a munkám miatt nem lehettem volna vele, amikor szüksége volt rám, vagy... Abban a pillanatban, ami még nem jött el, de minden másodpercben gyötör a gondolata.

– Jó reggelt, Kicsikém... – simogattam a kislányom halványbarna arcocskáját, majd egy rövidke göndör fürtjét az ujjaim köré csavartam. Már egész szépen visszanőtt a haja, az utolsó kemója majd egy éve volt.
– Hmmmmm.... – szemeit összeszorította, majd csak nehezen ajándékozott meg páratlan égszínkék tekintetével, majd széles mosolyával. Engem is mosolyra kényszerített. – Mami, jó reggelt!
– Boldog szülinapot, Gyöngyöm! – fogtam arcát kér kezem közé, majd nyomtam rá hatalmas, cuppanós puszit. Apró kezével átnyúlt a hátamhoz, majd magához húzott.
– Köszönöm, Mami!
– Nagyon szeretlek, kicsi lány, ugye tudod?
– Én is téged. – ekkor kezét a szájához kapta, és az ajtója felé mutatott.
– Meglepetés! – hallatszott az irányból. Nate és Shawn álltak az ajtóban, a fiunk kezében gitár, a férjemében pedig egy virágokkal díszített torta, rajta 11 szál égő gyertyával. Nate játszani kezdte a húga kedvenc dalát, a Mulánból az Erős légy! -et, mitagadás, a feminizmusát az anyjától örökölte, már ha ez nevelésben örökíthető.  Shawn pedig énekelni kezdett, ahogy mindenki más is. Mindenki utálta a Boldog szülinapot-ot, mind elcsépeltnek és idegesítőnek tartottuk. Ki nem érzi magát furcsán, amikor ezt éneklik neki? Ezért megbeszéltük a gyerekekkel, hogy mindenki születésnapján a kedvenc dalát fogjuk énekelni, és mindenki énekel. Már évek óta így teszünk, és imádják, sőt, mi is. Persze nem idegen nekik a közös éneklés, furcsa is lenne... Nate-nek már most érezhetően nagyon jó hangja van, a szeme színén kívül mindent az apjától örökölt, nem csak a kinézetét, de az ízlését, a természetét és a személyiségét is, egy igazi miniatűr Shawn Peter Raul Mendes, míg Darlene sokkal inkább hasonlít rám. Természetesen csak belsőleg, a szemét leszámítva.

– Boldog születésnapot, kis hercegnő! – ölelte meg Shawn Darlene-t, majd hirtelen kikapta az ágyból és a magasba emelte, mire Darl sikítani és nevetni kezdett egyszerre.
– Mami, mikor eszünk már a tortából? – nézett rám hatalmas szemeivel Nate.
– Tudod, hogy először rendes reggelit kell enned, ugye?
– De.... Utána is ehetek rendes reggelit.
– Meg fog fájdulni a hasad, kisember. – kezdte Shawn is az érvelést.
– Nate, teszek egy ajánlatot. – nyúltam a kicsi kezéért, amit a tenyerembe helyezett. – Eszel egy nagyon-nagyon kicsi tortát, megeszed az omletted és a paradicsomot is, kivétel nélkül, majd kapsz tortát, és az állatkertben kaphattok waffelt, na? Deal? – néztem rá mosolyogva.
– Deal. – vigyorgott elégedetten. – Stip-stop a kék marcipánvirág az oldaláról!
– Dor, tényleg megint paradicsommal akarod etetni a gyerekeket? – nevetett Shawn.
– Ne aggódj, te nem kapsz paradicsomot. – mosolyogtam rá.
– Nate, jól láttam, hogy nem mostál kezet, és úgy ültél le az asztalhoz? – vonta fel a szemöldökét Shawn, próbált szigorúnak tűnni, de egy halovány mosoly ott bújkált az arcán.
– Kevesebbszer kellene hordanod az új, fura szemüveged, akkor nem vennél észre mindig mindent. – fonta össze a karját, majd duzzogva indult a fürdőszobába kezet mosni. Shawn meglepetten nézett rám, majd vissza Nate-re, vagyis csak a hátára, hiszen épp sértett léptekkel haladt a csaphoz.
– Édes, az első feleselésed. – nevettem.
– De? – tárta szét a karjait. – Mi rosszat mondtam?
– Semmit, nyugi. 12 éves, természetes, hogy így viselkedik. – legyintettem.
– És tényleg ilyen gázul áll a szemüveg? – vette le és nézett vele farkasszemet.
– Egyáltalán nem. Szerintem remekül festesz. – tettem a kezeim a mellkára, majd meg akartam puszilni az arcát, de hirtelen megfordult, így csók lett belőle, amit egyikünk sem bánt egy cseppet sem. Mármint, a gyerekeket leszámítva.
- FÚJJJ!!! – hangzott a háttérből kórusban.

Igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni magamból, nagyon kevés időm volt mostanában, dolgoztam, táboroztattam, aztán nyaralás közben nem volt egyszerűen kedvem hozzá. Remélem tetszett nektek, igyekszem hamar folytatni. Vigyázzatok magatokra, egymásra! Love u all ❤️
Dorina