Egy csepp kínlódás, két örök kötelék

27. Fejezet

A tenyere tökéletes lenyomata volt látható, mintha csak feketébe hajló sötétlila festékbe mártotta volna. – Jézusom. – temette arcát a tenyerébe. – Egy szörnyeteg vagyok. Menj innen, Dor! Hagyj itt, amíg lehet! – kiabált erőtlen, elcsukló hangon.
– Nem megyek sehova. Hozzád tartozom, és nem vagy szörnyeteg. Akkor is mondtam, hogy az nem te vagy, most is tudom. – fejtettem le arcáról a kezét, majd átöleltem.
– Hogy vagy képes szeretni?
– Csak szeretlek. – búgtam a fülébe, majd megcsókoltam.
– Meghalnék nélküled.
– Én is nélküled.

– Nem vagy szörnyeteg... – ismételtem, hogy valóban elhiggye. – Ha mégis, akkor majd leszek a Szépséged, te meg a Szörnyem, na? Azzal különbséggel, hogy simán lekörözöd a létező összes Disney herceget. – felkönyökölve feküdtem, kezemen tartva a fejem, és mosolyogtam Shawnra. Nem volt erőltetett, fel akartam őt vidítani, így önkéntelenül mosolyogtam.
– Hogy még ilyenkor is kitalálsz minden hülyeséget... – nevetett halkan. Ezt akartam látni!
– Legjobban Ericre hasonlítasz, az Arielből. Csak világosabb a hajad és barna a szemed. Meg az állad vonala is jobb. – húztam végig az ujjam az említett helyen. – És szeretem, amikor ilyen a hajad. – magától száradva sokkal göndörebb, mint általában.
– Jól vagy? Össze-vissza beszélsz. – ingatta a fejét rosszallóan, apró mosollyal az arcán.
– Nem is. – mondtam megjátszott sértődöttséggel, majd karba tett kézzel felültem, és az orrom is felszegtem.
– Ha kislányunk lesz, és így meg fog sértődni, akkor nagyon sokat kell majd neki zenélnem, hogy megnyugodjon. – megfordult és az ágy mellett pihenő gitárját vette fel, majd törökülésbe ült, és játszott pár akkordot. A színjátékot közben befejeztem, érdeklődve figyeltem őt.
– Honnan tudod, hogy majd attól megbékél?
– Csak érzem. – vont vállat, majd játszani kezdett egy lassú, melankolikus dallamot. Akárhogy erőlködtem képtelen voltam felismerni.

Olyan volt, mint egy apró csónak, ami azt ígéri, olyan helyre visz, ahol még sosem jártál, és sosem fogod elfelejteni, sőt, visszajönni sem onnan, de ütött-kopott, és félsz beleülni. Döntened kell. Vállalod a rizikót, beülsz a ladikba, leküzdöd a fennálló akadályokat és elmész arra a helyre, vagy egyáltalán nem, és lemondasz róla. Azt hiszem, kicsit én is így vagyok Shawnnal. Vállaltam abban a kopott ladikban lévő érzékeny, sérült lelkét, vállaltam, hogy néha meg kell állnom, és befoltozni a sérüléseit, amik később megint felszakadhatnak, ugyanakkor mindezt azért, hogy megtapasztaljam azt a édeni szerelmet, amit ő ad nekem.

– Ez mi volt? – kérdeztem, mikor a végére ért.
– Nem tudom. – vont vállat, majd félredobta a hangszert. – Csak úgy játszottam, ami épp kijött belőlem.
– Akkor is tetszett. És egy őstehetség vagy, Eric herceg. – nyomtam csókot a homlokára. – Nagyon szeretlek, Shawn. – suttogtam a bőrére. – Hihetetlenül. – ezt már a szemébe nézve mondtam, miközben végigsimítottam az arcát.

3 nappal később:

– Beszéltem Dr. Kohlmann-nel, ma délután átjön hozzánk. – kortyoltam bele a reggeli kávéba, a férjem pedig az asztalnál ülve reggelizett.
– Házhoz fog jönni? – kerekedtek ki a szemei.
– Jobban érzed magad itthon, mint egy random rendelőben. És itt van Simba is. Gyere kutyiiii! – guggoltam le hozzá. – Te leszel apa terápiás szőrgombóca, mint szólsz hozzá? – vakargattam meg a fülét.
– Szebben beszélsz a kutyával, mint velem. – nevetett.
– Szóval... – álltam fel. – Dr. Kohlmannt régóta ismerem, rendes ember, egy kicsit idősebb nálad, van egy fia, Jay... – soroltam az ujjaimon mutogatva az információk számát. – Nagyon jó szakember, a legjobb pszichiáter, nyilván titokban marad ez az egész, hiszen munka után eljön, akár velem is lehetne megbeszélése egy héten egyszer, így simán kimagyarázzuk, ha a papparazziknak feltűnne.
– Imádom, hogy mindenre gondolsz. – mosolyodott el büszkén. – De csak a te kedvedért csinálom, és mert megígértem, hogy nem fog többet előfordulni, ami...
– Nem Shawn, ezt magadért csinálod. Magadért csináld, ne értem. Ez nagyon fontos. – bizonygattam. – Mennem kell, szeretlek! – pillantottam az órámra, majd mikor rájöttem, hogy késésben vagyok, gyorsan elköszöntem a férjemtől és elrohantam.

A klinika felé menet megcsörrent a telefonom, még fél órája sem lehettem úton. Ben volt az.
– Szia, Ben. Nézd, én annyira sajnálom... El fogok mesélni mindent, hogy mi történt és miért nem kerestelek, csak... – ekkor félbeszakított.
– Thea, most hívott Shawn.
– Hogy mi? – teljesen lesokkolódtam.
– Felhívott, tudok mindent. Sajnálom. – mondta egyszerűen, a tőle már régmegszokott stílusban.
– Ez most az egyszer fejtsd ki, kérlek. – nyugodtan beszéltem, és próbáltam a légzésem is normalizálni.
– Elmondta, hogy vannak féltékenységi rohamai, és hogy már tudja, hogy nincs oka aggodalomra, mert meleg vagyok, és nagyon sajnálja. – reméltem, hogy Shawn nem reklámozza másnak a részleteket, főként, ami utána történt. Senkinek kívánom, hogy ezt élje át egy olyan emberrel, akibe szerelmes. Igen, Shawn bántott, nem brutálisan, és nem fizikailag (annyira), de lelkileg mindenképp, akkor is, ha beteg, és nem tett volna ilyet, ha teljesen beszámítható. Szörnyen fáj és bánt, ami történt, de változtatni nem tudok rajta, ugyanakkor nem szeretném, ha teóriák lengnék körbe a családunkat. Már láttam is a lelki szemeim előtt a szalagcímeket: Shawn Mendes bántalmazza terhes feleségét; Az új tehetségkutató szervezőjének féltékenységi rohamai vannak; Mendes képtelen kontrollálni önmagát, vajon depressziós? A puszta gondolattól elhomályosodott a látásom, ami vezetés közben nem túl előnyös, és párszor felfelé pislogtam és visszanyeltem a könnyeim. Mindez pár röpke másodperc alatt történt, így gyorsan válaszoltam is Bennek:
– Ezt jó hallani. – műmosolyogtam, bár nem láthatta. – Szóval, mikor is nézhetem meg az üzletet? – váltottam témát.
– Akár ma is megnézhetnéd, de szerdán nem vagyunk nyitva. Holnap viszont várunk, Shawnt is hozd magaddal!
– Köszönöm. – mondtam kedves hangon.
– Most viszont mennem kell, akkor holnap, szia, Thea!
– Szia Ben. – és bontottam a vonalat.

Délután Dr. Kohlmann-nel a nyomomban nyitottam ki a bejárati ajtónk, majd vezettem be a pszichiátert.
– Kérlek, hagyjuk a protokollt, ilyenkor nem kell magáznod, és nyugodtan hívj Dorothynak. – kötöttem a lelkére.
– Rendben. – bólintott.
– Van egy kutyánk, Simba. – mutattam a közeledő fenevadra. – Nagyon barátságos, igaz? – guggoltam le hozzá, majd megsimogattam. – Illetve a férjem fent van a zeneszobájában, azt a helyiséget szereti a legjobban, szerintem ott könnyen fel fog oldódni. Meg is mutatom, gyere! – intettem, majd felmentem a lépcsőn. – Itt is van. – álltam meg a csukott ajtó előtt, majd kopogtam és benyitottam. Shawn a zongoránál nézegetett egy kottadarabot, azonban amikor észrevett minket letette, és üdvözölt bennünket.

Egy teljes óra magány után kikísértük Kohlmannt, és Shawn nagyot fújtatva huppant le a kanapéra.
– Nem csinálnám ezt végig mégegyszer, ha nem lennél... – támasztotta a fejét a halántékánál. – Annyi agyturkászom volt már, hogy meg sem tudom számolni. Egy fokkal jobb Kohlmann, mint a többi, nem adott rögtön egy rakat antidepresszánst.
– Jól vagy? – ültem le mellé, majd megfogtam a kezét.
– Asszem'. – bólintott nem túl meggyőzően.
– Szeretnél róla beszélni? – hangtalanul megrázta a fejét. – Rendben, semmi baj.
– Talán később.

Pár perc múlva erőtlenül törte meg a csendet.
– Mindig rosszabb az első kezelés után. Minden szart el kell mondanom, ami eddig történt velem, pedig pont, hogy felejteni szeretném őket. Csak még rosszabb embernek érzem magam, amikor mindent felsorolok, hogy mit tettek ellenem, és én mivel támadtam vissza...
– Shawn, nem vagy rossz ember, hidd el. Ami történt veled, az tett azzá, aki vagy. Azzá, akibe beleszerettem, akihez hozzámentem, és akinek a gyerekét hordom a szívem alatt. Mindannyian követünk el hibákat, majd megbánjuk őket és tanulunk belőlük. Ha pedig nem, akkor megismételjük őket és aztán. – simogattam a hátát.
– Mi lenne velem, ha nem lennél?! – ölelt a mellkasára húzva.

Az esténk kicsit nyomottan, de azért már oldottabb hangulatban telt, mint az eddigiek. Megbeszéltük, hogy Shawn korán elmegy a stúdióba, délután pedig együtt elmegyünk Benhez, a cukrászdájába és halálra tömjük magunkat minden csokis-karamellás és bármi egyéb édességgel, amit épp megkívánunk. Így hát délután Shawn eljött értem a klinikához.

– Hiányoztál! – tipegtem lefelé a leejtős parkolóban a férjem irányába.
– Te is nekem. – ölelt magához, majd megpuszilta a fejem búbját. – Mehetünk?
– Persze. – kézen ragadott, és úgy mentünk a kocsija felé.