– Különben nem vettelek volna el, ha nem szeretsz, nem? Azért szeretsz, mert látsz bennem valamit, amit mások nem. És tudom, hogy így van. Én is nagyon szeretlek, Dor. – suttogta a nyakamra, amitől melegség járt át. Shawn annyira érzékeny, és gyenge valójában. Úgy bújt hozzám, mint egy síró kisfiú az édesanyjához, de nem bántam. Amikor összeházasodtunk, beleírtam, hogy mindig az leszek, akire szüksége van; feleség, háziasszony, barát, lelki társ, az anyát valóban nem írtam bele, de ha most erre van szüksége, akkor megkapja. Utálom őt szomorúnak vagy boldogtalannak látni, és bármit megtennék, hogy soha többé ne kelljen így látnom őt.
– Nem szeretnélek többször ennyire megbántani... – húzódott el tőlem, szemeivel a kezét követte, amint az ágytakarót piszkálja.
– Most erre mit mondhatnék? – vontam vállat. – Nyilván én sem. – gondolkoztam egy kicsit, de mivel nem jutott jobb ötlet az eszembe, így felálltam és az ajtóhoz indultam. – Akarod még, hogy lemenjek?
– Igazából vacsorát akartam főzni, közösen, de tekintve, hogy negyed tizenkettő van és holnap reggel megyünk Londonba apádékhoz, nem hinném, hogy még neki kellene állnunk. – spekulált hangosan.
– Hogy mi van? – vettem száznyolcvan fokos fordulatot.
– Csak annyit mondtam, hogy nem kéne főzni ilyen későn.
– Nem, nem, előtte! Megyünk Londonba? – vigyorodtam el.
– Tekintve, hogy tegnap ezt kérted tőlem. Talán meggondoltad magad?
– Nem, dehogy. Imádlak! – öleltem át szorosan.– Jézusom, meghaloook! – nyöszörögtem, amint leszálltunk a gépről.
– Mi az? Fáj valamid? – méregetett Shawn a napszemüvegén keresztül. Mintha bármit is érne a hatalmas MENDES feliratú gépe mellett.
– Mindenem. Sajog. Nagyon. – mondtam tagoltan.
– Hiába Dor, öregszel, szívem. – rázta a fejét lemondóan.
– Kösz. – fontam össze a karjaim magam előtt.
– Na, ne durcizz! – nyomott puszit az arcomra, mire elmosolyodtam. – Siessünk,
meg fogsz fázni.Én nagyon jól ellettem volna a bátyámék, vagy anyuék egyik vendégszobájában, de Shawn természetesen senkinek sem akar soha a terhére lenni, és ragaszkodott a hotelszoba foglaláshoz, amit persze – tőlünk már megszokott módon, nem is mi lennénk, komolyan – töröltek.
– És emiatt nem kellett volna felhívniuk?
– Uram, írtunk emailt.
– Van fogalma arról, hogy egy órában hány emailt kapok? Szerintem nincsen. – mondta fölényesen a recepciós srácnak, miután az egyik emberével, akit odaküldött előre, hogy ne kelljen várnunk, mire odaérünk, hogy a foglalásunk nem
létezik tegnap éjjel óta.
– Shawn, nyugodj le, elintézem. – tettem a vállára a kezem, majd megfordítottam, és a biztonsági gorillái felé tessékeltem.
– Elnézést a férjem viselkedéséért, nagyon feszült mostanság, remélem, megérti. vettem elő a legerősebb brit akcentusom. Sznobság vagy sem, az angolok általában jobban tisztelik a saját népüket, mint az amerikaikat, kanadaiakat vagy ausztrálokat. Sokukban még benne van az anyaország és gyarmat elkülönítés, holott már évszázadok teltek el az országok egymástól való függetlenségük kinyilvánítása óta. – Abszolút semmilyen szobájuk sincsen?
– De, van néhány normál szobánk, amit az őröknek foglaltak, de ezek nem lakosztályok, ahogy Mr. Mendes kérte. – magyarázta.
– Nem baj, tökéletes lesz nekünk is. – bólintott– Megvan! – lobogtattam a kártyákat a csapat előtt vigyorogva.
– Hogy csináltad? – ráncolta a szemöldökét Shawn.
– Majd meglátod.– Dor, ez nem lehet, ez egy sima szoba. – nézett körbe furcsa arckifejezéssel.
– Igen, mivel csak ez volt szabad. – vontam meg a vállam, majd ledobtam magam az ágyra. Hozzátenném, hogy Ten Trinity téri Four Seasonsben voltunk, a szobával pedig az ég világon semmi baj nem volt.
– Mi az a romos izé?
– Shawn, AZ A TOWER OF LONDON! – nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. – Átérzed, hogy nem romos? És azt, hogy ott vannak a koronázási ékszerek?
– Jó, bocs.
– A Tower Bridge-t azért felismered?
– Aha. – mondta unottan, majd lefeküdt mellém. – Bocs, hogy megsértettem a benned élő államférfit.
– Férfit? – húztam fel a szemöldököm.
– Van olyan szó, hogy államnő? Nincs. Probléma?
– Az sincs. – nevettem. – Imádom, ha ilyen hülye vagy. – bújtam hozzá.
– Kösz, én is szeretlek.Aznap délután kettőre jelentkeztünk be anyuékhoz, és persze Danieléket is odarendeltük, így talán nyilvánvaló volt számukra, hogy mi is fog történni. Elvégre nem utazik az ember 6000 kilométert a semmiért.
– Félek. – mondta Shawn a kezemet szorongatva, miközben anyuék ajtaja előtt álltunk.
– Nem kell, minden jó lesz. – hajtottam a fejem a vállára. – Hidd el!
– Rendben. – nevetett. – De csak mert te mondod. – szorított egy erősebbet a kezemen.
– Sziasztok, Drágáim! – nyitott ajtót anya, majd megölelt és puszit nyomott az arcomra.– DOROTHIE! SZIAAA! – rohantam oda cseppnyi babához, majd magamhoz emeltem és beszívtam a babaillatot.
– Én a helyedben vigyáznék Shawn, még lecserél az unokahúgára. – bökte meg Dan nevetve a férjem.
– Kislányom, nem akarlak elkeseríteni, de egyáltalán nem hasonlít rád a kis Dorothie. – csóválta apu fejét.
– Semmi baj, rád sem hasonlít. – tettem vissza óvatosan a kiságyba, majd idiótán vigyorogtam apámra.
– Sosem nősz fel... – legyintett lemondóan.
– Behozom a süteményt! – indult anya konyhába.
– Segítek, Lilibeth! – Line pedig a nyomába eredt.
– Képzeld, Dorothy, a régi szobámat átalakították a gyereknek, és nekem nem is szóltak. – fonta össze a karjait Dan tettetett sértődöttséggel.
– Jól van, Daniel, nem csalódtam, te is pont olyan bolond vagy, mint a húgod. – apa leült a kanapéra, majd a teáját kezdte el inni. – Tulajdonképpen, mi is ez a hirtelen látogatás?
– Igen, én is szeretném tudni! – csapta össze a tenyerét Line izgatottan, miután porcukros orral kijött a konyhából. Cseppet sem látszott rajta, hogy most szült. Ragyogott, és épp olyan energikus volt, mint előtte.
– Cukros vagy. – törölte le Dan Line arcáról a fehér port, majd puszit nyomott az arcára.
– Itt a keksz! – szambázott anyu a kezében tálcával a nappali közepére, majd az asztalra helyezte a gőzölgő édességet. Mondanom sem kell, Daniel és Shawn azonnal lecsaptak rá, majd zsonglőrködtek a forró finomsággal. Linével találkozott a tekintetünk, amolyan: Férfiak... módon.
– Szóval, Shawn, miért jöttetek? – intézte apa a szavait a férjemhez.
– Igazából azért, mert bejelenteni valónk van. – jelentette ki kissé félve.
– Csak nem? – csapta össze a tenyerét anyu boldogan.
– Dorothie, drága, lesz egy unokatesód! – fordultam hátra a kiságyban fekvő csöppséghez. Ebből elég nyilvánvalóan le lehetett szűrni, hogy kisbabánk lesz.
– Jajj, de örülök! – törölgette édesanyám a könnyeit, miközben szorosan ölelt.– Dor? – fogta meg a kezem Shawn, miközben a hotelszoba ágyán pihentünk.
– Tessék? – könyököltem fel.
– El kell mondanom valamit... – pásztázta a hófehér takarót, majd nagyot nyelt.
– Mi az? Shawn? Baj van? – kémleltem az arcát, majd elkezdtem félni. Nem, soha nem csalna meg. Nem is bántana. Soha.
– Öhm...
– Shawn, mondd már! Könyörgöm! – a szemeim könnyesek voltak, annyi variáció átfutott az agyamon. Az nem lehet, hogy el akar válni tőlem. Miért tenné? Most házasodtunk össze! Vagy mégsem akar gyereket? Talán azt akarja, hogy vetessem el? Millió még ennél is borzalmasabb dolog lebegett a szemem előtt.
– Meséltem neked az adoptációról... Tudom, hogy úgy beszéltük meg anno, hogy még várunk, de én annyira szerettem volna már egy kisbabát és...
– És mi Shawn? Most azt ne mondd, hogy egy hónapon keresztül rejtegettél előlem egy gyereket.
– Én beadtam a kérelmet. És jóváhagyták, felkerültünk a várólistára. Nem akarom visszamondani, Dor... Hogy tehetnék ilyet? Sajnálom, hogy nem szóltam neked. Meglepetésnek szántam, aztán mégis teherbe estél. Nem fogok lemondani a másik kisbabánkról. Igaz, hogy fogalmam sincs, hogy hol van épp, megszületett-e már, vagy hogy egészséges-e, de az 1578. – ként majd a torontoi árvaházba beérkezett kisbaba a mi gyerekünk lesz.
– Shawn? – alig láttam, a könnyek teljesen eltorzították a látásom.
– Nagyon sajnálom, nem megy. Nem akarok lemondani róla. Örök életemben lelkiismeret furdalásom lenne, és minden gyerekre azt hinném, akit majd látok az utcán, hogy ő az. Nem Dor, nem fogok lemondani róla. Sajnálom.
– Ezzel mit akarsz mondani? – most komolyan arra céloz, ha én nem akarom azt a gyereket, akkor elhagy. Remegett a hangom.
– Két gyerekünk lesz. – az ő szemei is könnyesek voltak. Érezte a tettei súlyát, megértem, hogy nem akar lemondani arról a kis életről. – Úgy néz ki egy időben. Ikrek lesznek, de nem vér szerint. – túrt a hajába idegesen. – Annyira sajnálom, hogy tönkreteszem az életünket.Visszajelzésre van szükségem... Mostanában annyira nem jönnek kommentek (nem a számokkal van baj, csak azzal, hogy bizonytalan vagyok.), hogy komolyan elgondolkoztam, szeretitek-e még olvasni ezt a valamit...
Have a nice one:
Dorina ❤️
ESTÁS LEYENDO
Egy csepp kínlódás, két örök kötelék
FanficA könyv az Egy csepp magány, egy csésze kávé és az Egy csepp boldogság, egy szál rózsa folytatása. Ha még nem olvastad őket, mindképp kezdd azokkal. 😀 Egy gyermek ajándék. Kettő áldás. A vér pedig csak vérplazma, vörös- és fehérvérsejtek meg vérlem...