Egy csepp kínlódás, két örök kötelék

13. Fejezet

Shawn szemei a mérhetetlen boldogság díszében csillogtak, kezeit alig észrevehetően tördelte, arcán pedig széles mosoly terült el. Tökéletes volt, mint mindig, amint a közelébe értem, azonnal megéreztem az illatát, amelytől mindig hevesebben dobog a szívem, de most egy kevés megnyugvást teremtett az izgatottságtól remegő testemben.

A csokrot Aaliyah könnyes szemekkel vette el tőlem, és én végre Shawn mellé érhettem. Ajkaimmal szeretlek-et tátogtam, amit viszonzott, majd a pap elkezdte a szertartást. Shawn még az anglikán esküvőbe is belement a kedvemért, az alapokat tegnap este tanítottam neki. A mise kezdetén esetlenül vetett keresztet, majd csókolta meg a kezét, de a válaszokat mind jól tudta. Nem tűnik nagy dolognak, de nekem igenis az volt. Soha nem volt része még ilyesmiben, a kedvemért mégis fejest ugrott a mélyvízbe, mert boldoggá akart tenni; ezt pedig mindennél jobban értékelem.

– Dorothea Elizabeth Martin, fogadod... – megállt a világ. Valóban úgy éreztem, hogy megdermedt minden körülöttem. Ilyesmi lehet boldogan meghalni, a lelkem annyira eufórikus hangulatban volt, hogy a szívem keresztül kopogtatott szűntelenül a kitörés reményében. Mikor kimondtam az igen-t, mintha újjászülettem volna. Eddig is házasok voltunk, de valahogy hiányzott a varázsa az esküvőnek. Nem is éreztem, hogy erre szükségem lett volna, pedig minden kislány erre vágyik, mióta az eszét tudja. A bennem lakozó kislány és nő kézenfogva futottatak a végtelen boldogság rétén, nevetve, kifulladhatatlanul. Suhantak a véges végtelenbe, és úgy tűnt sosem állnak meg, amint egyáltalán nem bántam. Az idegességtől jéghideg kezeimbe hirtelen vér jutott a rengeteg felszabaduló boldogsághormontól, az arcom enyhén elpirult, és a bennem tomboló érzelmek sokaságától gyönyörűnek éreztem magam. És készen voltam arra, hogy ezt a szépséget Shawn mellett veszítsem el az évtizedek alatt. Mindennél jobban vágytam erre.

Szemei tükörként funkcionáltak, nem csak azért, mert magamat láttam benne fizikálisan, hanem mert pontosan azokat az érzéseket véltem felfedezni, amiket én éreztem. Semmiben sem voltam biztosabb, mint abban, hogy örökké együtt leszünk és valóban, 70 évesen is pontosan úgy fog rám nézni, mint most. Ugyanazzal a szeretettel, féltéssel, hűséggel és főként szerelemmel. Képtelen voltam abbahagyni a mosolygást, már szinte görcsölt az arcom, de egyszerűen nem ment. Lelkiszemeimmel láttam, ahogy az éltünk nem csak egy papírdarab létében, hanem teljes egészében örökké összeköttetik. Csak fogjuk egymás kezét, és sosem akarjuk elengedni. A bizalom kötele olyan erősen összekötötte őket, hogy akarva sem tudnák lerázni magunkról, sőt, a minket ért megpróbáltatások miatt csak még szorosabbá válik, de sosem lesz fújtó.

És mikor végre megcsókolhattuk egymást... Az univerzumunk folyamatosan tágul, ez tény, viszont azt nem gondoltam, hogy a már eddig is végtelennek érzett szerelem is képes erre. Azt hiszem, ez az egyetlen végtelen végtelen, amit ismerek és megtapasztaltam. Mert képtlenek vagyunk felfogni az univerzum nagyságát, ahogy én is felfogni, hogy mennyire szeretem őt. Ismeri minden titkom, és gyengeségem, mégsem enged el. Soha. Ismeri a teljes szívem, és az összes sebem, mégsem fordítja ellenem őket. Minden erejével azon van, hogy ott legyek neki, pedig nekem kellene attól tartanom, hogy elveszítem. Ő mutatta meg nekem azt a végtelen szeretetérzést, aminek a létezéséről sem tudtam.

Mire észbekaptam, már Shawn egy mikrofonnal kezében állt, és várta, hogy elkezdhesse a Don't be a fool-t. Daniel esetlenül megfogta a kezem, majd a terem közepére vezetett.
– Valahogy éreztem, hogy nemsokára ez lesz, mikor először beszélgettem Shawnnal. – mondta tettetett rosszallással, fejét rázva ugyanakkor mosollyal az arcán.   Imádom, ha szarkasztikus. – Amikor tini voltál, nem tudták ennyire elcsavarni a fejed, büszke is voltam rád.
– Mert egyikük sem Shawn volt. – mondtam egyszerűen.
– Igazad van. Tudom, hogy nagyon szeret téged, nem is gondolnád, hogy mennyit szokott velem beszélni.
– Komolyan? És ezt most, tánc közben beszéljük meg? – nevettem.
– Miért ne? – vont vállat, de olyan hévvel, hogy lecsúszott a kezem a válláról, mire mindannyian felnevettünk. – Már vártam, hogy mikor történik valami.
– A Martin testvérek hozzák a formájukat... – ingattam a fejem.
– Apa jön. – vezett oda apuhoz, majd átadott neki.

Camila elkezdte énekelni a Wonderwall-t, Shawn pedig izgatottan várta, hogy táncolhassunk. Vagyis úgy láttam az arcán. Egyébként a Don't be a fool az ő kérése volt, csak egyszer szeretett volna énekelni, és kifejezetten ezt. Tőle megszokottan tökéletes volt az előadásmód, nem is tudom, hogy mi mást vártam. Minden annyira filmbeillően tökéletes volt.

Apa meghatódott tekintettel átkarolt, majd lassan elkezdtünk táncolni.
– Nagyon szeretlek kislányom, és tudom, hogy már felnőttél, de akkor is a kislányom leszel. – nézett végig rajtam büszkén. – És Shawn... Nagyon szerencsés. Ha bármi baj van, akkor szólj, de tudom, hogy egy szóval sem ártana neked. Azzal is tisztában vagyok, hogy eddig is házasok voltatok, de csak most tudatosult bennem igazán. – teltek meg a szemei könnyel, mire megdörzsölte őket félkézzel. – Shawn lelkére kötöttem, hogy mindennel jobban vigyázzon rád, még akkor, mikor bemutattad. Eddig meg vagyok elégedve. – tette hozzá nevetve.
– Én is szeretlek, Apa. Tényleg nem kell aggódnod, ennél boldogabb nem is lehetnék, még a végén a túl sok adrenalitól magas lesz a vérnyomásom, és semmi kedvem egy hajszálér elpattanáshoz az esküvőmön. – mosolyogtam.
– Legalább te sebész lettél. – mosolygott vissza. – Azt hiszem, most jön Shawn része. – jelképesen felemeltük az egymásba kapaszkodó kezeinket, és apa az enyémet Shawnéba helyezte, ezzel szimbolizálva, hogy innentől az ő felesége vagyok első sorban, nem pedig apa kislánya.

A szemeim eddig is könnyben úsztak, de nem engedhettem el őket. A lámpákat lekapcsolták, csak az apró lampionok világítottak, amik méginkább a táguló univerzum csillagaira emlékeztettek. Shawn szemei fel-felragyogtak a lassú táncmozdulatok közben. Két hatalmas tenyerét a derekamra helyezte, az illata pedig az orromba kúszott. Újra láttam a réten futó két alakot, képzelgéseimből a holdfény abalkon való megcsillanása zökkentett ki. Észre sem vettem, hogy lenyuhtam a szemeim. Már nem is táncoltunk, a szám végére inkább csak szorosan egymáshoz bújva lépegettünk. Shawn fülmbe súgott édes semmiségeitől még tökéletesebbnek éreztem, ami velünk történt azokban a leírhatatlanul gyönyörű pillanatokban.

A tánc után végre elvonulhattunk egy röpke órára, és mindketten átöltözhettünk. A varázs még mindig nem múlt el, mindent lassítva éltem meg, és a lehető legtöbb dolgot meg akartam tartani emlékként.
– Shawn, annyira szeretlek. – ugrottam a nyakába - már amennyire a ruhám engedte - és magamhoz szorítottam.
– Én is nagyon szeretlek. – puszilt a hajamba nevetve. – Ilyennek képzelted? Mármint, így szeretted volna?
– Őszintén, nem így képzletem. – arcára meglepettség ült ki, így gyorsan hozzátettem: – Sokkal jobb volt, mint az álmaiban.
– Szerintem is. – tűrt el egy tincset az arcomból, majd kivette a hajamból a fátylat, és gyengéden megcsókolt. – Akkor is hiányzol, mikor itt vagy mellettem. – súgta az ajkamra, mire mohón nyomtam számat az övére. Sosem kaphatok belőle eleget.
– ...még mindig félek, hogy megszólal az ébresztőm és az egész csak egy álom. – mondtam a millió csók miatt zihálva.
– Nem fog megszólalni. – húzott magához sokadszorra.

– Át kellene öltöznünk... – szakítottam félbe a végtelennek tűnő csókcsatát.
– Remélem a feltételesmódon van a hangsúly... – a ruhám már a földön volt, a harisnyám pedig Shawn fékezhetetlenségétől elszakadt.
– Shawn, Shawn... – fogtam meg a vállait nyugtatásképp. – Nyugi, Édesem... – mondtam halkan, mire kínosan mosolyogva lassan elengedett.
– Elkapott a hév, ne haragudj.
– Semmi baj. – nevettem a zavarán. – Szeretlek.
– Én is téged.

Tíz perccel később egy szintén fehér, de jóval egyszerűbb ruhában voltam, Shawn pedig teljes sötétkék öltönyből meghagyta zakóját és nadrágját, a fehér inget pedig egy kobaltkékre cserélte. Mikor beléptünk a bálterembe a násznép ujjongásban tört ki, és a késeiket a poharaikhoz ütögették, Csókot, csókot! kiabálás közben.
– Jól van! – szólt Shawn hangosan, majd gyengéden megemelte az állam és pár pillanat erejéig összeforrtunk.
– Elég már a nyálból... – ez Andrew lesz, teljesen biztos voltam benne. Igazam lett. – Hogy őszinte legyek, csak gratulálni akartam. – ölelt át engem, majd Shawnt is. – Hoztam nektek valamit. – vett elő egy borítékot. – Nem pénz, nyugi.– nevetett.