Nem is tudom, hol kezdjem, vagy mit mondjak... 2 év és egy nap periódusa zárul most le, a könyveim tekintetében. Nem tudom, hogy fogok-e még valaha írni, hiszen az időm egyre kevesebb, és nem az írói pálya felé tartok jelenleg, bár ez egy gyönyörű kitérő és próba volt.
Végtelenül hálás vagyok nektek mindenért, az összes olvasásért, votért, kommentért... Hatalmas dolog ez nekem, hogy ennyien szerettétek a katyvaszom.
Pár napja visszaolvastam pár részt, hol könnybe lábadtak a szemeim, hol röhögtem, mint egy asztmás fóka, hol pedig fogtam a fejem a hülyeségeim miatt. Nagyon hiányozni fog ez a történet, meg maga az írás is... Talán a második könyvet és ennek az elejét szerettem a legjobban írni. Itt már igazán szerelmesek voltak, bele is jöttem valamennyire és kiépítettem a világuk.
Fura epilógust írni, nincs igazán mondanivalóm. Kicsit olyan, mintha felnőtt volna egy gyerekem és elköltözne...
A befejezésért elnézést, már ezer éve meg volt ez tervezve, tudom, hogy egyáltalán nem happy end, de szerintem sokkal többet és izgalmasabbat nem tudtam volna kihozni belőle.
Ha van esetleg bármilyen kérdésetek, nyugodtan írjatok kommemtet, keressetek fel instán, messengeren, ahol jól esik, egyáltalán nem vagyok olyan „híres", hogy ne válaszoljak a legdrágább kincseimnek 💕 Sőt, én mindig mindenkinek válaszolok 😂
Kérdések:
És ha kiírnátok magatokból bármit, ami bennetek van a könyv kapcsán, csak nyugodtan:
Love u all 💕
أنت تقرأ
Egy csepp kínlódás, két örök kötelék
أدب الهواةA könyv az Egy csepp magány, egy csésze kávé és az Egy csepp boldogság, egy szál rózsa folytatása. Ha még nem olvastad őket, mindképp kezdd azokkal. 😀 Egy gyermek ajándék. Kettő áldás. A vér pedig csak vérplazma, vörös- és fehérvérsejtek meg vérlem...
