✷ 𝐒𝐩𝐚𝐫𝐤‐𝐒𝐳𝐢𝐤𝐫𝐚﹝𝓒𝓱𝓻𝓲𝓼 𝓔𝓿𝓪𝓷𝓼﹞✷ BEFEJEZETT ✷

✴ Ötödik fejezet ✴

❤ Szép napot, Lads! ❤

Hazaérkeztem, így elkezdem gyártani nektek a fejezeteket. Bízom benne, hogy az ötödik rész elfogja nyerni a tetszéseteket s, ha így lesz, akkor valamilyen módon visszajeleztek nekem. Nagyon sokat jelentene!

Hihetetlenül hálás vagyok nektek a több, mint 500 (!!!) megtekintésért, a voteokért és a biztató kommentekért! Csodálatosak vagytok! ❤

Legyen szép napotok! ❤

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ❤

~Soha ne hagyd, hogy a kételyek megbénítsanak. Hozz meg minden döntést, amit meg kell hoznod, akkor is, ha nem vagy biztos benne, hogy helyes.~

Paulo Coelho

Bailey Williams~

Ha lehetséges volt, akkor Chris kijelentése után még idegesebb lettem. A fejem zúgott, a gyomrom apróra zsugorodott, míg óriási bukfenceket vetett, térdeim és kezeim pedig remegni kezdtek. Azonban a szemben álló édesanyám mintha észre sem vette volna, hogy furcsán néztem a férfire, emellett pedig, hogy egyikünk ujját sem díszítette gyűrű. Egyszerűen csak csillogó szemekkel meredt Chrisre, aki megnyerően mosolygott a társaságra. Egyedül Rylie figyelt minket gyanakodó tekintettel, ugyanis Ő tisztában volt a titkunkkal. Sem Ő sem pedig én nem ismertem a mellettem állót, ez pedig kissé aggasztott, főleg azután, hogy ennyi mindent tudott rólam úgy, hogy szinte semmit sem mondtam.

-Örülünk, hogy megismerhetünk végre, Chris.-állt fel az apám egy mosollyal, majd kezet fogott az említettel. Hasonlóan cselekedtek a többiek is, bennem pedig egyre inkább gyűlt a félelem, attól tartva, hogy lebukunk, mert Rylie véletlenül elszólja magát.

-Boldogok lennénk, ha velünk tartanál.-szólalt meg az anyám, majd körülnézett, a körülötte ülők közül pedig mindenki bólintott. Felkínálkozott az alkalom, hogy közbeszóljak, én pedig azonnal meg is ragadtam.

-A helyzet az, hogy mennie kell, éppen csak annyi ideje volt, hogy elhozzon engem.-informáltam az előttem ülőket, közben pedig bal kezemet a férfi kemény hasára tettem, mintha annyira ragaszkodnék az öleléséhez, de nem így volt, és inkább a kijárat felé próbáltam tolni, persze kevés sikerrel. Mozdíthatatlan volt, erre pedig csak a negyedik próbálkozásnál jöttem rá.

-Tulajdonképpen még van egy kis időm, szóval szívesen csatlakozom.-mosolygott rá a családomra, én pedig csaknem összeestem ott a cukrászda padlóján, de Chris erősen fogta a derekamat, így esélyem sem lett volna. Tiltakozni akartam, megakartam mondani nekik, hogy tényleg nem ér rá, de még mielőtt megszólalhattam volna, az anyám letessékelt minket a székekbe.

A férfi ahelyett, hogy távolabb került volna tőlem, mellém ült, sőt még a kezemet is megfogta azonban nem tudtam, hogy ezzel csak megakarta mutatni az előttünk lévőknek, hogy a kapcsolatunk igazi, vagy egyszerűen csak provokált engem. Mert ezt is kinéztem volna belőle abban a pillanatban. Én amennyire csak tudtam szorítottam a kezét, de nem azért, mert jól esett hanem, mert rendkívül ideges voltam rá. Már akkor is rendkívül ingerült voltam, azonban nem is számoltam anyám következő kérdésével:

-Mesélnél nekünk magadról, amíg kihozzák a kóstolót? Sajnos Bailey nem mondott rólad túl sok mindent, sőt szinte semmit.-húzta el a száját a szőke ördög, miközben megvetően rám pillantott. Elnéztem a szeméből, de az övé helyett Chrisé talált meg, amint félve nézett rám. Valószínűleg tanácstalan volt, mégis mit mondhatott volna, én pedig csak aprót bólintottam remélve, hogy megérti, hogy bármit mondhat, mert én semmit sem említettem a családomnak róla.