✷ 𝐒𝐩𝐚𝐫𝐤‐𝐒𝐳𝐢𝐤𝐫𝐚﹝𝓒𝓱𝓻𝓲𝓼 𝓔𝓿𝓪𝓷𝓼﹞✷ BEFEJEZETT ✷

✴ Huszonötödik fejezet ✴

♡ Szépséges napot kívánok nektek, Lads! ♡

Meg is hoztam a huszonötödik fejezetet, amely minden reményem szerint elfogja nyerni a tetszéseteket. Nos, azt hiszem (nagyon bízom benne) hogy jó néhányan vártátok már ezt a részt, ugyanis ez kicsit közelebb hozza a kedvelt főszereplőinket, ámbár a tényleges kapcsolatra még kell várnunk egy keveset. 

Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek a több, mint 7 (!!!) ezer megtekintést, a rengeteg voteot és kommentet is! Csodálatosak vagytok, nem győzöm hangsúlyozni! :D ♡

Legyen további gyönyörű napotok!

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡

~Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié~

Ady Endre

Bailey Williams~

A férfi szorosan ölelt magához, amely érintés mintha minden egyes másodperccel egyre inkább kezdte volna összeforrasztani a szívem több milliárdnyi darabra tört részét. Óvatosan cirógatta a hátamat, és hagyta, hadd sírjam ki magam, mindannak ellenére, hogy számtalan alkalommal hajtottam már ezt végre. Emlékeztem a borzalmasan sajgó érzésre, ahogyan elvesztettem életem legnagyobb ajándékát, s ezzel a legrosszabb emléket is megszerezve, amely halálom napjáig kísérteni fog. 

-Már nincsen semmi baj, ezen nem tudsz változtatni, bármennyire is akarod.-motyogta, hangja pedig még karcosabbnak érződött attól, hogy csendesebb baritonra váltott. Akkor először éreztem azt, hogy teljes mértékig mellettem állt, a jelenléte pedig sziklaszilárdan kötődött az enyémhez. Felakartam nézni rá, de ehelyett elszakadtam tőle, s kissé kisminkelt szememet egy, a kezemben szorongatott zsebkendővel töröltem meg, bízva abban, hogy nem kenődött el túlságosan. 

-Tudom, de ha akkor nem... én...-szorítottam a szám elé tenyerem, mert nem akartam felébreszteni Callie-t. Valószínűleg még Ő is letargikus hangulatban volt, az pedig, hogy én is ezt műveltem, talán még inkább szomorúbbá tette volna. 

-Mi történt?-kérdezte tapintatosan a szakállas férfi, majd állam alá nyúlt, hogy végre nézzek azokba a gyönyörű égszínkék íriszeibe, amelyek bánattól és aggodalomtól csillogtak annyira. Elhúztam a számat, majd a nappali felé néztem, ahol még világított a lámpa. Chris értette mit szerettem volna, így fejével arra biccentett, majd megfogta a vállam, és bevezetett a helyiségbe, ámbár előtte még felnyalábolt egy zacskó papír zsebkendőt. 

Leült a kanapéra, pillanatokon belül pedig én is helyet foglaltam mellette. Mielőtt még beszélni kezdtem volna, felé fordultam és vettem egy mély levegőt. Kezeim remegtek, csaknem egész testem ezt a mozgást folytatta, de nem bírtam lenyugtatni magam, mert a történtek óta élénken élt bennem minden egyes szó, tett és történés. Chris mintha csak megérezte volna az aggályaimat, talán egy hirtelen ötletből vezérelve nyúlt le a lábaimhoz, azokat ölébe vette, közelebb húzott magához ezt követően vállam felett szorosan átölelt. Éreztem gyengéd mégis törődő cirógatását kezemnél és lábamnál, amely tettek minden egyes pillanatban fellobbantották bennem a remény szikráját. Úgy karolt át, akárha Callie lettem volna, törődőn és védelmezően. Nem értettem teljesen ezt a stílusváltást kettőnk között, de nem bántam, akkor sem, ha ehhez az kellett, hogy egy mélyebb és súlyosabb titkot osszak meg vele. Elvégre, Ő is éppen annyira sok dologba beavatott már, mint amennyire én készültem.