✷ 𝐒𝐩𝐚𝐫𝐤‐𝐒𝐳𝐢𝐤𝐫𝐚﹝𝓒𝓱𝓻𝓲𝓼 𝓔𝓿𝓪𝓷𝓼﹞✷ BEFEJEZETT ✷

✴ Epilógus ✴

♡  Szépséges napot kívánok Lads! ♡ 

Nos eléggé hamar, de elérkeztünk idáig, az epilógusig is. Nagyon remélem, hogy tetszett nektek a könyv, emellett ez a fejezetet is kedvelni fogjátok, de a gondolataimat kifejtem nektek részletesebben is :)

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a rengeteg megtekintést, voteot és kommentet, csodálatosak vagytok!

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡ 

~Egyetlen bambusznádat könnyű letörni, de ha csomóba kötjük, meg sem tudjuk hajlítani. (...) Ugyanez a helyzet a családdal.~

Katherine Boo

Bailey Williams~

Három év eltelte után is még pontosan emlékeztem a kezdeti, mérhetetlen bűntudatomra, amiért a húgommal kiabáltam, emellett arra is, hogy az elején mennyire elveszettnek éreztem magam a saját életemben. De szerencsére voltak mellettem személyek, akik segítettek kilábalni abból a szenvedésből amit átéltem. Olívia támogatott, akárcsak Chris és Callie, akikkel már a veszekedést követő napon kibéreltünk egy lakást New Yorkban. Ott megnyitottam egy új menhelyet, ahol sokkalta több állat fért el, mint a Bostoniban, így még tökéletesebben hasznát tudtam venni a tudásomnak. Chris segített, és nem hagyott magamra, amikor a sötét felhők körém gyűltek. Callie számára találtunk egy tökéletes új iskolát, Olívia pedig az tanulmányait követően szintén utánunk jött, mert fent tartottunk neki egy helyet a menhelyen, és élt ezzel a lehetőséggel. Bear, a drága kiscicám végre tökéletesen élhette a félszemű macskák életét egy olyan lakásban, amely nem szabott neki akadályokat, az unokahúgom pedig tökéletesen örült az új házi kedvencnek. 

Az évek múlásával sem szűnt meg a fájdalmam, amelyet Rylie hiánya okozott, de nem bírtam megbocsátani neki, bár nem mintha kérte volna tőlem valaha is. Egyedül az édesapánkkal beszéltem néhány szót hetente egyszer, és ez éppen elégnek bizonyult ahhoz, hogy fent tartsam a látszatot, miszerint még egy család voltunk. Nekem már új szeretteim lettek, akik sokkalta többet jelentettek, mint a régiek. Ezt pedig egy percig sem bántam. 

-Szia.-motyogtam miközben letérdeltem a sír mellé, amelyre a bátyám nevét írták fel. Rég nem jártam ott, így kötelességemnek éreztem, hogy megtegyem a nagy alkalom előtt. Főleg amiatt, hogy kissé kiengeszteljem a saját meggyötört lelkemet is-Ma házasodunk össze Chris-el. Tudom, hogy gyors, és valószínűleg dühös lennél rám, ha itt lennél, de boldog vagyok vele, Gavin. Callie pedig jó kezekben van nálunk, sosem kívánhattunk volna nála jobb kislányt.-mosolyodtam el megtörten-Alig pár óra múlva Mrs. Evans leszek, és sosem kívánnék ennél jobb történést, ha már egyszer a rosszakból ennyi kijutott. Csak páran leszünk a templomban, és Rylie nem lesz ott, még mindig nem érdekli, hogy mi van velem.-töröltem meg a szememet, ugyanis lefolyt egy apró könnycsepp a szemem sarkából-Remélem örülsz Chris-nek és nekem, minden rossz dolog ellenére is, mert hárman Callie-vel, remek csapat vagyunk, gyakran Olívia is beszáll ebbe a körbe. Biztosan kedvelnéd, remek nő. Chris pedig sokat változott az évek alatt, persze jó irányba. Ő a szerelmem, a legjobb barátom és a családom is egyben. Féltem attól, hogy illékony lesz a kapcsolatunk, de kiegészítjük egymást, és képesek vagyunk megbocsátani, ha arra kerül a sor. Annyira sajnálom, hogy ezt nem láthatod, és nem is ismerhettük egymást. Biztos vagyok benne, hogy elválaszthatatlanok lennénk.-szipogtam egy kicsit, majd a kezemnél lévő apró, száraz falevelet tartásomba kényszerítettem és elmorzsoltam az ujjaim között-Látod Őt a Mennyben igaz?-görbült lefelé az ajkam, miközben a kisbabámra gondoltam, aki meg sem született-Vigyázz rá kérlek, legalább te, ha én már képtelen voltam rá.-tűrtem egy kis tincset a fülem mögé, majd mély levegőt vettem, ezt követően felálltam a helyemről. A szemem sarkából motoszkálást észleltem, majd egy magas alak lépett mellém, aki nemsokkal később derekamra vezette a karját, és apró csókot nyomott a homlokomra. 

-Jól vagy?-vetette fel, emiatt aprót bólintottam, és mellkasához bújtam. Megsimította a hátamat, közben a sírkőre nézett. 

-Igen.-motyogtam-Te nem akarsz mondani valamit?-pillantottam fel borostás alakjára, ezalatt megingatta a fejét, és megtörten elmosolyodott. 

-Mindent tud.-préselte össze rózsaszín ajkait, így megmutatva nekem, neki is fájt látni Gavin-t a végső nyughelyén, de ha bele bolondulunk sem lettünk volna képesek ez ellen mit tenni. Nemsokkal később felém vezette gyönyörű világos íriszeit, amelyek még akkor is izgatott remegésre késztették a testem-Készen állsz?-mosolyodott el halványan, majd miután kicsiny igent intettem a fejemmel az autó felé pillantottam, ahol Callie várakozott ránk szomorkásan. Ő volt az első, aki idejött, én csak másodikként beszéltem a férfi sírjánál, hiszen a lányt illette meg az elsőbbség. 

Azután a nap után még nagyobb fordulatot vett az életem. Házas lettem, neveltem egy tökéletes gyermeket, emellett társa voltam egy férfinek, akinél keresve sem találtam volna jobbat. Bár a családom cserbenhagyott, nem kezdtem el magamat hibáztatni miatta, mert pontosan tudtam, az én beleszólásom nélkül is megtörtént volna mindez, és csak elszenvedője voltam valaminek, ami túlnőtt rajtam. 

Az életem viszont rendeződött. Boldog voltam, sosem kívánhattam volna szebb jelent és jövőt magamnak illetve az új családomnak. Évekkel a házasságunk után született egy lányunk, aki az Emilie Evans nevet viselte nagy büszkeséggel. Callie remek nővére volt, egyszer sem hagyta magára, és egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy a későbbiekben pokollá kellene tennie az életét. A mi befejezésünk boldog véggel zárult, és bár fogalmam sem volt arról, hogy másoknak miképpen alakult a léte, nem koncentráltam magamon és a szeretteimen kívül másra, hiszen tökéletesen megtanultam elfogadni, és kedvelni amim volt, emellett beletörődtem abba, nem lehettem mindenkinek elég és hibátlan.

A nagyapám mindig azt mondta, hogy a szerelemhez nem elég egy apró szikra, mert lángolnunk kell ahhoz, hogy a szenvedély, az a mindent elsöprő tűz éltessen és magasabbra emeljen minket minden eddig ismert halandó dolognál. Hiszen a szerelem varázslat, két ember elképesztő útja egy beteljesült álom felé. A síron túl is tartó szerelem pedig ennél sokkal több. Azt szimbolizálja, hogy két összeforrt lélek az elmúlást követően egyszerre támad fel, mint két főnixmadár a hamvaikból, majd hátrahagyva mindent, annak szentelik az örökkévalóságot, hogy szeressék egymást. Ezek voltunk mi. Két hamvaikból feltámadt csodálatos főnixmadár, akik elfogadták a saját sorsukat és lényüket...

The End