✷ 𝐒𝐩𝐚𝐫𝐤‐𝐒𝐳𝐢𝐤𝐫𝐚﹝𝓒𝓱𝓻𝓲𝓼 𝓔𝓿𝓪𝓷𝓼﹞✷ BEFEJEZETT ✷

✴Negyedik fejezet✴

❤️ Szép napot, Lads! ❤️

Meg is hoztam nektek a legújabb fejezetet! Bízom benne, hogy elfogja nyerni a tetszéseteket! Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi visszajelzéseket, hihetetlenül sokat jelentenek!

Legyen szép napotok!

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ❤️

~Az embernek joga van ahhoz, hogy titkai legyenek. Joga van ahhoz, hogy megőrizze életének azokat az intimitásait, amelyek csak rá tartoznak. Ez nem becsapás, ez nem bizalmatlanság. S ha valaki mégis így értékeli, az a fél, ő nem bízik a másikban, amikor egy teljes életet ellenőrzés alatt akar tartani.~
Popper Péter

Bailey Williams~

Kezdtem egyre rosszabbul érezni magam azután, hogy megbántottam Christ. Nem szerettem volna kényelmetlen helyzetbe hozni, vagy olyan témáról beszélni, amely számára nem volt a legboldogabb, mégis sikerült. Ezután a férfi nem nagyon mosolygott, sőt inkább csak beletemetkezett a papírokba amiket adtam neki, miközben beszéltem az órabéréről, a nálunk lévő állatokról és a velem együtt dolgozókról. Figyelt, legalábbis egy ideig biztosan, de utána megláttam, hogy mikor felém pillantott, szemei a hátam mögé tévedtek, még akkor is, amikor én nem néztem szemeibe vagy irányába. Aggasztott, és a mellkasomban furcsa érzés keletkezett arra gondolva, hogy talán nem is érdekelte az, ami körülötte folyt. Lassan már inkább másról kezdtem el beszélni, mindenről ami eszembe jutott, de Ő bólogatott, mintha figyelt volna, azonban biztosra vettem, hogy a mögöttem lévőn jártak a gondolatai. Talán egy nő volt az? Vagy a felesége, aki látott minket együtt kávézni? De akkor miért nem jött oda hozzánk és próbálta meg megvédeni tőlem Christ? Elvégre ez lett volna a dolga, nem?

-Nem akarok elmenni arra a nyamvadt esküvőre.-mondtam, miközben az ablakon bámultam ki. Tulajdonképpen nem tudom miért csacsogtam neki még azután is, hogy aláírta a papírokat.

Elmehettem volna, megbántottan azt mondhattam volna neki, hogy majd holnap reggel találkozunk a menhelyen, de nem tettem. Jól esett fecsegni, főleg úgy, hogy pontosan tudtam, nem figyelt rám. Abban a pillanatban bármit képes lettem volna elmondani neki, mert úgy sem jegyezte volna meg. Ezért kifelé meredve a hatalmas ablakon Boston kevésbé forgalmas mellékutcáját kémleltem, miközben a fejemet támasztottam.

-Bármennyire is szeretem a húgomat, nincs kedvem a rokonainkkal lenni, végigülni a szertartást. Akárhányszor találkoztam a szüleinkkel mindig azt mondtam neki, hogy van egy vőlegényem, aki túl elfoglalt ahhoz, hogy találkozzon velük. De akkor ez nem lesz lehetséges. El kell nekik mondanom, hogy senki sincs az életemben, és csak hazudtam nekik. El kell viselnem a szégyent, és azt, hogy talán emiatt majd szóba sem akarnak állni velem. A hátam közepére sem kívánom az esküvőt, mert...-haraptam bele az ajkamba, miközben gondolkodtam.

-Féltékeny vagy arra, hogy Ő előbb házasodik meg, mint te.-fejezte be a mondatomat, nekem pedig apró görcsbe állt a gyomrom. Mégis figyelt rám? Azonnal felé kaptam a fejemet, és Ő egy halvány mosoly keretében engem nézett. Le sem vette rólam a tekintetét, ez pedig zavarba hozott, hiszen azt hittem még mindig a mögöttem ülőt bámulja.

-Ez nem igaz.-ráztam meg a fejemet-Szeretem Ryliet, és nem kívánok neki rosszat csak azért, mert Ő előbb talált magának valakit, mint én.-ráztam meg a fejemet, közben pedig a hajamba túrtam. El sem hittem, hogy tényleg hallotta a csacsogásomat. Akkor miért nem szólt közbe? Miért nem szólalt meg, amikor kérdeztem? Vagy talán csak a mondandóm egy részére figyelt oda?