✷ 𝐒𝐩𝐚𝐫𝐤‐𝐒𝐳𝐢𝐤𝐫𝐚﹝𝓒𝓱𝓻𝓲𝓼 𝓔𝓿𝓪𝓷𝓼﹞✷ BEFEJEZETT ✷

✴ Harmincnegyedik fejezet ✴

♡ Szépséges napot kívánok nektek, Lads! ♡

Meg is hoztam a harmincnegyedik fejezetet, amely minden reményem szerint elfogja nyerni a tetszéseteket a tartalma és a hossza miatt is. Ha így lesz, kérlek jelezzetek vissza valamiféleképpen! Sokat jelentene!

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a rengeteg megtekintést, a voteokat és a kommenteket egyszerűen csodálatosak vagytok!

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡

~Nem csak azok érzik magányosnak önmagukat, akik egyedül élnek, sokszor azok sem tapasztalják a család óvó-védő hatását, akik esténként nem az üres lakásba érkeznek haza. Ők azok, akiket hiába vesz körül família, a hozzátartozókhoz vezető úton valahol, valamikor csúnyán és nagyon eltévedtek.~

Szigeti Ildikó

Bailey Williams~

Az ujjaim kocsonyához hasonló remegést folytattak, miközben az éppen belépő nő íriszei kötötték le minden gondolatomat. A húgom kicsit sem változott ezalatt a rövid idő alatt, bár nem igazán kellett volna másra számítanom tőle, főleg amiatt, mert egy nászút tulajdonképpen arról szólt, hogyan voltak képesek kikapcsolódni. Valójában talán nem éktelenkedtek olyan mély karikák a szemei alatt, mint mielőtt elutazott volna, sőt vonásai is sokkalta nyugodtabbnak tűntek. Ez mélyen beleette magát a szívemben, egyfajta mentőövként működött, akárcsak az ujjait enyémbe fonó Chris jelenléte is. Az édesapánk a fotelban ült a nappaliban, és figyelte a jelentünket, Callie pedig szégyenlősen az kezeit kémlelte. 

-Sziasztok!-örvendezett Rylie, aki amint meglátott azonnal a nyakamba vetette magát, és szorosan átkarolt vékonyka kezeivel. A közelsége meglepett, de remekül esett, mert pontosan tisztában voltam a ténnyel, miszerint már mellettem volt, és együtt átvészelhettük a vihar utáni károkat. Akármilyen fájdalmasan is megbántott képes lettem volna megbocsátani neki, ha Ő megkért volna rá, mert nem akartam nélküle létezni, bármennyire is hasonlított a hárpia édesanyánkra. 

-Milyen volt a nászút?-vetette fel édesapánk, miközben a nő felé pillantott. A vele szemben álló szélesen, és boldogságtól kicsattanva elvigyorodott, majd bólintott egyet, miszerint megfelelt az elvárásainak. Ezután rögtön rám vezette tekintetét, amely akkor már tele volt bánattal és szégyenel, ezzel jelezvén, sokkalta többet akart számomra adni, mint egyfajta ölelés. 

-Mesélünk nektek, de először szeretnék Bailey-vel beszélni.-préselte össze ajkait, nemsokkal ezután a konyha felé intett fejével, hogy odabent kissé távolabb kerülhetünk a többiek kíváncsisága elől. Valójában Chris ismerte, mit is akart hangoztatni a testvérem, de erről jobb, ha Ő nem tudott. 

-Inkább én szeretnék tisztázni valamit először.-motyogtam, tartva attól, talán olyasféle lavinát indítok el ezzel, amely sokkalta hosszabb lefolyású, és nehézkesen összetakarítható károkat fog okozni a már így is eléggé megtépázott kapcsolatunkon.

-Kérlek, Bailey.-fogta meg a karom, így mélyet sóhajtottam, majd követtem Őt a helyiségbe, amely bár nem esett messze a nappalitól, mégis sokkalta kevésbé volt érzékelhető a társalgásunk. Jobbnak láttam, ha Ő avatott be először abba, mégis miféle gondolatok szőtték át az elméjét, ugyanis az én mondanivalóm után biztosan elfogja veszíteni a maradék józan eszét is a családunkkal kapcsolatban-Én...-kereste a megfelelő szavakat, amelyek igazán nehezen akartak a nyelvére jönni. Bűnbánóan tekintett rám, majd a szekrényből levett egy poharat, annak tetejéről pedig egy üveg alkoholt. Öntött magának, és gyorsan le is húzta a tartalmát. Úgy tűnt, nem csak nekem nem ment a rendes szóváltás, amikor teljesen tiszta voltam-Szóval... csak annyit szerettem volna.-figyelte a kezét-Miért ennyire piszkosul nehéz ez?-vakarta meg a tarkóját, bizonytalanságában.