✷ 𝐒𝐩𝐚𝐫𝐤‐𝐒𝐳𝐢𝐤𝐫𝐚﹝𝓒𝓱𝓻𝓲𝓼 𝓔𝓿𝓪𝓷𝓼﹞✷ BEFEJEZETT ✷

✴ Nyolcadik fejezet ✴

❤ Szép napot, Lads! ❤

Meg is hoztam nektek a nyolcadik fejezetet! Bízom benne, hogy elnyeri a tetszéseteket, a cselekményszegény helyzet ellenére is. :) 

Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek a rengeteg kommentet, voteot illetve a több, mint EZERKÉTSZÁZ megtekintést. Hihetetlenül hálás vagyok nektek, boldog vagyok, hogy ennyire elnyeri a tetszéseteket a történet. ❤❤

Legyen csodálatos napotok! 

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ❤

~A valódi megismerést a szív adja, azaz a szeretet. Csak azt ismerjük, amit szeretünk.~

Lev Tolsztoj

Bailey Williams~

Szemeimet hunyorgatva nyitottam fel, ugyanis Bear tálkájának hangja betöltötte az egész lakást. Halk káromkodás ütötte meg a fülemet, majd miután kábán felnéztem az ágyamból, megpillantottam, hogy a konyhában egy magas, izmos alak állt. Azonnal éberebb lettem, s fel is ültem, miközben a takarót magamhoz szorítottam. Amint a férfi észrevette, hogy ébren voltam, tarkóját vakarva sandított rám, majd egy bocsánatkérő mosolyt villantott. Bear csak komótosan odasétált a táljához, és nem is törődött vele, hogy egy számára ismeretlen ember adott neki reggelit. 

-Mit keresel itt?-kérdeztem összevont szemöldökkel, Chris pedig közelebb jött, de nem sétált be a szobámba, ami egyszerűen csak az ágyamat takarta, ugyanis az egybenyitott hálószoba, nappali és konyha nem igen engedte meg a személyes tér fogalmát. Boldog voltam, hogy egy elkerített fürdőt összetudtam hozni, még mielőtt a menhely megnyílt. 

-Szombat van, ami azt jelenti, hogy a szüleiddel biliárdozni megyünk. Nem rémlik? Mostanában nagyon feledékeny vagy.-gondolkodott, miközben töltött magának egy pohár vizet. Mindössze három nap telt el azóta, hogy megtudtam az igazságot, a férfi mégis úgy viszonyult ehhez az egészhez, mintha már legalább egy éve így lenne. Persze, Ő már sokkal régebb óta ismert engem, mint én Őt, viszont ez még így is elég bizarr volt. 

-Hogyan jutottál fel?-kérdeztem miközben beletúrtam kócos hajamba. Az órára néztem, amely negyed kilencet mutatott, és egészen addig nem is foglalkoztam ezzel, amíg rá nem jöttem, hogy van egy menhelyem. Nos, a reggeleim általában nehezen indulnak. 

Mintha puskából lőttek volna ki, a takarót levetettem magamról, majd a szekrényemhez léptem, kivettem belőle néhány ruhát, s szélsebesen a fürdőbe rohantam. Az ajtót résnyire nyitva hagytam, hogy hallhassam a férfi szavait. 

-Olívia engedett be, mert Ő is azt hiszi, hogy... kavarunk.-gondolkodott el az utolsó szava előtt, majd furcsa hangsúllyal beszélt tovább-Nos igen, és a szüleidnek mit mondunk, miért nem hívtad Őket már napok óta?-kérdezte, én pedig kidugtam a fejemet az ajtón, miközben a nadrágomat erőszakoltam magamra. 

-Vajon mit? Tökéletes hazudozók, és kedvrontók, pontosan emiatt nem volt kedvem hallgatni a csacsogásukat.-néztem a kék szemű idegenre, aki arcomat és küszködésemet látva elvigyorodott. Igaza lehetett, valóban nevetségesen nézhettem ki, mert a testem egyik fele még a fürdőben volt, miközben az arcomba lógott a hajam, ennek fejében még a farmer gombjával is vacakoltam. Perceken belül kijutottam a helyiségből, majd a cipőmet kerestem, miközben egy kócos kontyba fogtam a hajamat, olyan gyorsan amennyire lehetett. A menhelyen lévő állatok általában már hat vagy legkésőbb félhétkor mindig kaptak friss ételt és vizet, ezért a sietségem egyáltalán nem volt alaptalan. Igaz, szűkölködniük sosem kellett, de szerettem, hogyha minden a saját medrében folyt.