✷ 𝐒𝐩𝐚𝐫𝐤‐𝐒𝐳𝐢𝐤𝐫𝐚﹝𝓒𝓱𝓻𝓲𝓼 𝓔𝓿𝓪𝓷𝓼﹞✷ BEFEJEZETT ✷

✴ Tizedik fejezet ✴

❤ Gyönyörű napot, Lads! ❤

Nagyon hamar meg is hoztam nektek a tizedik fejezetet. Nem tudtam vele sokáig várni, ugyanis kötelességemnek éreztem, hogy minél hamarabb megírjam, remélem tetszeni fog Nektek! ❤

Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi visszajelzéseteket! Elképesztően sokat jelentenek! ❤

Legyen szép napotok! 

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ❤

~Remek érzés megkapni azt, amit akarsz. Nagyon jó érzés. (...) Mi volna akkor, ha megjelenne valaki, aki pontosan tudná, mit akarsz, anélkül, hogy megkérdezne... csak úgy tudná. Olyasvalaki, aki meghallaná a szívedet, vagy kiolvasná a gondolataidat is.~

Kate és Leopold c. film

Bailey Williams~

-Hogy... hogy az esküvőt?-kérdeztem vissza döbbenten, ugyanis nem számítottam arra, hogy aznap bárki felfogja tenni ezt a kérdést. Persze, gondolhattam volna rá, a családom híres volt a furcsa és kényelmetlen dolgokról, főleg ha a magánéletet vettük figyelembe. 

-A közeljövőben biztosan megvalósítjuk, uram.-mosolyodott el Chris, én pedig csak tátott szájjal figyeltem a körülöttem folyó történéseket. Az előttem álló húgom félve tekintett rám, az édesanyám pedig vigyorogva nézett felénk. Teljes átéléssel elhitte, hogy mi is folyt közöttünk a katonával. 

-Igen, de még nem beszéltünk erről.-néztem fel a mellettem lévőre, aki nyugtató pillantást intézett felém. Fogalmam sem volt, hogy mi volt velem, de a szívem üteme egyből lassulni kezdett, s már nem éreztem azt a remegős idegességet ami uralt azóta, hogy összevesztem Rylieval. Talán Chris jelenléte többet jelentett egy hamis kapcsolatnál? Ötletem sem volt. 

-Akkor mihamarabb vitassátok meg, remek lenne egy évben két esküvőt szervezni. Nektek is öröm lenne, ha hasonló időpontban tartanátok a menyegzőt, nem lányok?-kérdezte az apánk, aki szavaival tanácsadás helyett mintha parancsot osztott volna ki közöttünk. 

-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, elvégre ez Rylieék éve, rájuk kell összepontosítanunk. Talán majd a következőben.-mosolyodtam el, ámbár görbületem hamis volt, főleg akkor amikor belenéztem az apám szemeibe. Felfordult a gyomrom a gondolatra, hogy azalatt az idő alatt, míg az anyámmal boldogan rendezgették a saját életüket, más nővel is elütötte az időt. Tudhatott arról, hogy Gavin meghalt? Arról, hogy volt egy unokája? Vagy amint kiderült, hogy Gavin édesanyja várandós, egyből otthagyta Őket? 

-És ha addig nálatok becsúszik egy kisgyerek? Talán nem szeretnél kerekedő pocakkal oltár elé állni.-hitetlenkedett az anyám, én pedig hirtelen köpni-nyelni is képtelen voltam. Jól hallottam amit mondott? 

-Nem! Mi... mi még nem tervezünk gyereket. Ez... nagyon távol áll még tőlünk főleg, hogy itt az állatkórház.-magyaráztam, bár biztos voltam benne, hogy látták rajtam a zavart. Chris cirógatása sem segített már akkor, ugyanis teljes mértékig ellepte az agyamat egy furcsa érzés. Chris és én egy ágyban? Nem, képtelenség! 

-Különben is, ott van nekünk Callie.-mondta a katona, én pedig nagyot nyeltem. Talán ezt nem kellett volna megemlítenie. 

-Ő a kutyád?-kérdezte apám tettetett érdeklődéssel. Chris orrlyukai kitágultak, ahogyan idegesen beszívta a levegőt. Biztos voltam abban, hogyha nem az apám állt volna előtte, s nem kellett volna megjátszania magát, akkor már rég elhagyta volna a lakást vagy pedig ami még ennél is rosszabb volt, elmondta volna neki a véleményét mindarról, amit a múltban tett s még mindig végrehajt. Lelki terrorral felnőni egyikünknek sem volt hatalmas öröm, ezt Rylie nevében is bármikor kimertem volna nyilvánítani.