Wabi-sabi

2. fejezet

Hajamat törölgetve léptem ki gőzölgő fürdőszobánkból. A szobám felé siettem, hiszen néhány perce hallottam Namjoon hyung váratlan érkeztét. Vajon mi oka lehet a látogatásának?

Nem túl tágas szobámba lépve előkaptam szekrényemből egy pólót és egy kényelmes nadrágot és már indultam is volna kifelé, mikor megakadt a szemem az ablak alatt álló íróasztalomon levő csomagon. Odaléptem és kezembe véve vizsgáltam meg és olvastam el a ráírt üzenetet.

" Sok-sok szeretettel, kreativitással és türelemmel a te egyetlen Jin hyungodtól."

Felnevettem kedvenc unokatesóm kacérságán, majd izgatottan álltam neki kibontani a nekem szánt ajándékot. Szemeim hatalmasra kerekedtek, amint letéptem a csomagolópapírt és kezembe fogtam egy könyvet. Állam szinte a földön koppant, ahogy megláttam a címet.

" A Művészet Művészete, avagy Mitől Művész egy Művész? 

By : Kim Seokjin grafikus, festő, egyesek szerint életművész"

Egy igazi artisztikusan megtervezett, kemény borítású könyvet tartottam kezeim közt. Még mindig teljes mértékben lesokkolva simítottam végig minden apró szegletén. Nem mertem elhinni. Remegtek ujjaim, szívem ezerrel dobogott és akaratom ellenére is egy könnycsepp csordult ki szemeim sarkából.

- Nem hiszem el, hogy komolyan megcsinálta - suttogtam fellapozva a kreatívan megtervezett lapokat, de ekkor eszembe jutott valami. Felcsillanó szemekkel nyitottam ki a könyvet az utolsó oldalon, mire újból könnybe lábadtak szemeim. Ott voltam. Nem csak az írói utószóban, mint megemlített inspiráció és segítség, hanem külön kiemelve egy ősrégi festményem mellett, ami köztudottan Jin kedvence. Meghatódtam, talán mint még azelőtt soha. Nem hittem el, hogy komolyan megemlít a könyvében, hiába ígérgette évek óta.

Jin hat évvel volt idősebb nálam. Az pont elég nagy korkülönbség ahhoz, hogy rálehessen bízni a nagyobbra a kisebbet. Ez nálunk is így történt. Nem is tudnék felidézni olyan időszakot az életemből, amiben Jin nincs jelen. Ovis korom óta mellettem van, s azóta tart a művészetek, különösen a festészet iránti közös szenvedélyünk is. Ő már kiskorában is feltűnő tehetséggel rendelkezett, és szerencsémre amint észrevette a bennem elrejtőzött művészi vénát, azonnal kezelésbe vett. Elkezdett tanítgatni, próbálta a világról alkotott nézőpontját átadni nekem, ami meg kell hagyni sikerült is neki. Pont olyan fellegekben járó álmodozót faragott belőlem is, mint amilyen ő maga.

- Jungkookie - hallottam meg nevemet, mire az ajtó felé kaptam a fejem. Namjoon állt ott széles mosollyal ajkain, ölelésre tárva karját.

- Namjoonie - vigyorogtam rá, majd karomba zártam egy ölelésre.

- Látom megtaláltad - sóhajtotta az asztalomon hagyott könyv felé biccentve, majd kibontakozott ölelésemből és kezébe vette a tárgyat. - Ragaszkodott hozzá, hogy te legyél az első.

- Még te se olvastad? - csodálkoztam el kijelentésén.

- Nem - rázta a fejét. - Idegbetegen elkezdett kiabálni velem, amint a közelébe kerültem a művének - nevette el magát, mire nekem is halvány mosolyra húzódtak ajkaim. Ismertem Jin hirtelen fellángoló haragját és irányítás mániáját is, úgyhogy tökéletesen el tudtam képzelni a jelenetet. - Azt akarja, te olvasd először. Tudod, szerinte én nem értem a művészetét.

- Szerinted meg ő nem érti a tiedet, Nam - nevettem el magam, majd a kijelentésemre pofákat vágó fiúhoz léptem és kivettem kezéből a könyvet. - A művészek már csak ilyenek. Szeszélyesek.