Wabi-sabi

6. fejezet

Még kissé izzadtan, szapora levegővételekkel léptem ki az öltözőből, Yoongival az oldalamon. Késő délután volt, félhomály uralkodott az égbolton hullámzó felhőktől és lágy szellő kavargatta a frissen burjánzó növények illatát, mely kifejezetten jól esett orromnak egy ilyen kemény edzés után.

Táskánkat vállunkra véve ballagtunk a közeli buszmegállóhoz, miközben legjobb barátom éppen azt ecsetelte, hogy évente egyszer pont elég neki egy ilyen taekwando gyakorlás, bele is halna ha hetente többször csinálná. Nagy kár, hogy így érezte, mert borzasztó tehetséges volt és nagyon gyorsan sikerült neki elsajátítania a harcművészet alapjait. Sajnos azonban a veleszületett lustaságát lehetetlen volt kiölni belőle. Ő ilyen volt, és kész.

Általános iskolás korunk óta legjobb barátok vagyunk. Ő is egy kissé különc volt mindig is, ahogy én is, így elég hamar rátaláltunk egymásra. Hiába szinte a szöges ellentétem a természete, sosem volt igazán nagy veszekedésünk, talán Yoongi őszintesége miatt. Sosem félt a szemembe mondani az igazságot, bármiről legyen is szó, éppen ezért lettem volna hajlandó akár az életemet is rábízni. Amilyen morcos és flegma, pont annyira odaadó és szerető barát, csak ezt kevesen képesek megérteni.

- Jungkook - láttam meg hirtelen vészesen közelről arcát. Kissé mérgesen vizslatott, azzal a tipikus ijesztő arckifejezésével, mikor úgy tett, mintha belelátna a fejembe. - Mi a helyzet Taehyunggal? Már megint nem figyelsz rám, gondolom ő jár a fejedben.

- Semmi - vontam vállat kihátrálva az aurájából. - Nem hívott, és nem is fog. Nem hiszem, hogy valaha még látni fogom.

- És ebbe bele is törődsz? - vonta fel egyik szemöldökét, hiszen nagyon jól ismert. Nem az a fajta ember voltam, aki csak úgy annyiban hagy dolgokat, bármiről is legyen szó.

- Mi mást tegyek, Yoongi-ah? - tártam szét a karom tehetetlenül. - Konkrétan megígértem neki, hogy nem megyek többet a közelébe. Nála van a labda, neki kell lecsapnia, vagy legalább visszadobnia, mert addig tehetetlen vagyok.

- Túl erkölcsös vagy, Kook - sóhajtotta fejét rázva. - Engem tuti nem érdekelne egy hülye ígéret - mosolyodott el, mire megforgattam szemeim.

- Az te vagy, és tudom hogy téged hidegen hagy, kinek mit ígérsz meg. Például, idézem: "minden héten legalább egyszer eljövök veled edzésre". Azóta is sikerült - bokszoltam bele a vállába, mire ő egy sokkal erősebbet ütött vissza. Én sem voltam rest, rögtön gyomorszájon vágtam, de ő nem lepődött meg. Ez csak a szokásos szeretetteljes viselkedésünk volt, ami egy kívülálló számára talán furán jöhetett ki, tőlünk azonban teljesen normális és átlagos volt.

- Éhes vagyok - jelentette ki halál nyugodtan, miután rendesen meggyepáltuk egymást. - Nem kajálunk valamit? - mutatott a mögöttünk levő gyrososra.

- Te vagy eszel, vagy alszol - közöltem a tényt, mi szerint semmi értelmeset nem csinált még életében, azonkívül hogy... nem, tényleg semmit nem csinált.

- Mondj újat! - kiáltott vissza a válla fölött, már útban az általa áhított kajáldához. Sóhajtva indultam utána.

***

- A kibaszott faszomat beleverem mostmár! - puffogott Yoongi a tőle megszokott kedves stílusában, miközben a gyrosos eresze alatt állva bámultuk a sűrű cseppekben zuhogó esőt. Alig lehetett keresztül látni a vízrétegen, és hiába volt fejünk védelem alatt, a háborgó szél miatt így is csuromvizesek lettünk.

- Ez a büntetésed, amiért folyton csak a kajára tudsz gondolni - vigyorogtam rá, majd minden mindegy alapon futásnak eredtem. Hogy őszinte legyek, nekem semmi bajom nem volt az esővel, sőt. Kifejezetten szerettem, és annak ellenére hogy Yoongi ezt is utálta ahogy mindent és mindenkit, tudtam hogy követni fog. Hangosan felnevettem, amint beleléptem egy majdnem bokáig érő pocsolyába és hátam mögé nézve megláttam Yoongit is utánam futni.