Wabi-sabi

16. fejezet

A hosszú, esős napokat egyik pillanatról a másikra váltotta fel az igazi tavasz. A nap folyamatosan hétágra sütött, a hőmérséklet pedig meghaladta a húsz fokot, így előkerültek hirtelenjében a tavaszi-nyári cuccok mindenki szekrényéből.

Én is csütörtök délután Taehyungék háza előtt állva mindössze egy rövidujjú pólót és egy rövidnadrágot viseltem. Ekkor már nem voltak gátlásaim az edzéssel kapcsolatban, így hevesen dobogó szívvel nyomtam meg a csengőt, amint odaértem. Szinte pillanatok sem kellettek, máris nyílt az ajtó és egy mosolygós Taehyung dugta ki a fejét.

- Gyere be, nyitva van! - kiáltotta, majd az ajtófélfának támaszkodva várta, hogy odaérjek hozzá. - Jeon - bólintott egyet, amint elé léptem köszönés gyanánt, majd a házba lépve hátat is fordított.

- Taehung - viszonoztam én is az ő köszönési formáját, majd őt követve máris a hátsó kertben találtam magunkat. Kíváncsian, csillogó szemmel fordult felém, amitől az egész világom forogni kezdett. Elvarázsolt. Megbabonázott, pedig semmit sem csinált, persze a létezésen kívül, de úgy látszik, ez is épp elég volt. Én is elmosolyodtam. Hát akkor, vegye kezdetét a második közös edzésünk!

***

Igazából, hogy őszinte legyek, totálisan össze voltam zavarodva. Nem értettem, hogy Taehyung miért lett ilyen... más. Amit ezelőtt láttam belőle, az csakis a csupa negatív és borzalmas dolog volt, amit míg világ a világ sorolhatnék. Mindezek ellenére, ez alatt a két találkozás alatt, egy valóban gondtalan, gyermeki és felhőtlenül boldog embert ismertem meg személyében. Egyszerűen nem fért a fejembe, mégis hogy változhat néhány nap elteltével ekkorát. Hogyha valaki leírja nekem a búskomor és a vidám Taehyungot, biztosan nem hinnék neki, ha azt mondja, ő egy és ugyanazon személy. Felfoghatatlan volt számomra, és furcsa. Furcsa, mert nem éreztem azt a kapcsolatot közöttünk, mint mikor a szemébe néztem és mindent láttam bennük. Ilyen egyáltalán nem történt, nem ilyen volt a hangulat, közel sem. Taehyung poénkodott, nevettünk, ütöttünk, rúgtunk, elestünk, nevettünk, és így tovább.

Csodálatosan éreztem magam a társaságában mindezek ellenére, csak fájt, hogy eltűnt az, ami megfogott benne, az őszinte és átható tekintete, amivel nem kereste annyiszor az én íriszeimet, de ha mégis, akkor is csak futtában. Olyan érzésem volt, mintha szándékosan kerülné az olyasfajta helyzeteket, azokat a farkasszemezéseket, amiktől mindketten olyannyira zavarba jöttünk.

Arra a következtetésre jutottam, hogy biztosan csak nem szeretné, hogy többet érezzek iránta barátságnál, ezért tartja a tisztes távolságot, beleértve ebbe mindent, amitől zavarba jövök. Igaz, hogy egyáltalán lövésem sincs arról, hogy biszex-e, vagy hetero. Nem volt se bátorságom, se akaraterőm megkérdezni tőle, de igazából nem is volt lényeges. Ha valóban egy igazi barátra találtam benne, egy idő után úgyis mindent magától meg fog velem osztani. Nekem is tökéletesen megfelel, ha csak barátság van közöttünk, hiszen semmi hátsó szándék nem volt bennem, mikor felajánlottam a segítségem a harcművészet elsajátításában.

Újból a fűben ültünk mindketten a kimerítő gyakorlás után, pihegve, tetőtől-talpig izzadtan. Vidám hangulat uralkodott, köszönhetően természetesen Taehyungnak. Igazából, mindig minden rajta múlott, én pedig csak próbáltam hozzá alkalmazkodni.

- Megcsináltam. Lerajzoltam őket - szólaltam meg hirtelen, mikorra a légzésünk már kezdett normalizálódni.

- Őket? - pillantott rám kíváncsian, majd halvány mosolyra görbítette ajkait. - Úgy beszélsz róluk, mintha élnének.

- Élnek is, Tae - nevettem el magam. - A növények is élőlények - megforgatta a szemeit.

- Megnézhetem? - billentette oldalra fejét. Ilyenkor mindig annyira aranyos arcot vágott, ő, a fekete bőrdzsekis-cigis-bulis-rosszfiú, hogy ha nem láttam volna, a saját szememnek sem hittem volna, hogy valóban ennyire édes is tud lenni.