Wabi-sabi

22. fejezet

Kissé idegesen álltam Namjoon stúdiójának az ajtaja előtt. Úgy döntöttem nem halogatom tovább és beszélek Nammal, hamár Jinnel képtelenség. Több, mint egy hét telt már el az omniózus vitánk óta, amiért eleinte mardosott a bűntudat, de mikor számomra is kiderült, hogy helyesen cselekedtem és túl van reagálva ez az egész, nem igazán foglalkoztatott a téma. Persze, mihamarabb vissza akartam kapni szeretett, de hóbortos unokatesómat.

Taehyung azon a héten érettségizett. Ha nehezen is, de a szombati edzésünkkor sikerült rávennem egy kis tanulásra, így a vasárnapot és a délutánokat is magolással tölti, legalábbis nagyon remélem. Habár, nem tudom, hogy mennyire fog vele menni így az utolsó pillanatban, de egy próbát azért mindenképpen megér. Éppen ezért erre a néhány napra felfüggesztettük az edzéseket.

Kopogtattam a szokásos módon, majd egy "Gyere!" kiáltást hallva már bent is termettem a helyiségben. Nam kíváncsian fürkészte, vajon ki lehet az ilyenkor, munkaidőben, majd engem meglátva meglepett mosoly kúszott ajkaira és elém sétálva átölelt.

- Szia, Kookie! Jó látni téged - veregette meg a hátamat, majd eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. Szemein már látszott, hogy órák óta ül és dolgozik, mindemellett azonban csakis színtiszta boldogság volt felismerhető. Én is elmosolyodtam.

- Téged is, Nam.

- Mi szél hozott erre? - borzolta össze szokása szerint a hajam, amit én szokás szerint durcásan söpörtem ki arcomból. Elnevette magát mérges pillantásomon.

- Csak gondoltam, ideje lenne megbeszélni a dolgokat, és hát ismered Jint, ha dühös lehetetlen elérni - sóhajtottam, mire ő elindult a szoba végében elhelyezett apró hűtő felé, kivett belőle két kólát, egyiket a kezembe nyomta, majd leültünk a két egymással szemben levő fotelbe.

- Nagyon megbántottad ezzel, ugye tudod? - nézett mélyen a szemembe, miután felbontotta az italát. Szomorúan bólintottam. - Benned bízik a legjobban ezen az egész nyamvadt földön, jobban, mint bennem, erre te átadod valakinek csak úgy az első, a legeslegelső példányt a többévnyi munkájából. Ez nagyon felelőtlen, meggondolatlan és etikátlan volt, Kook. Ez olyan, mintha az albumomat elkezdted volna az utcán hangosan hallgatni, még jóval a megjelenés előtt - csóválta a fejét. Szerettem Namhoz fordulni ilyen témákkal kapcsolatban, mert tudtam, hogy bármit is tettem, vele mindig normálisan meg lehet beszélni. Ő őszintén elmondja a véleményét, én meghallgatom, elgondolkozok rajta, aztán beismerem, hogy igaza van. Mert mindig igaza van. Eddig még nem volt olyan helyzet, mikor ne lett volna helyénvaló a mondanivalója.

- Tudom, és elismerem, hogy nem volt szép tőlem, sőt azt is, hogy amikor cselekedtem egyáltalán nem gondoltam bele a következményekbe, vagy meg se fordult a fejemben, hogy ez nem helyes - mondtam el teljesen őszintén. - De hidd el, hogy helyesen cselekedtem. Jól tettem, hogy bíztam Taehyungban, mert meglett a gyümölcse.

- Ezt Jinnek is magyarázd meg, kérlek - nevetett fel, hiszen ő tudta a legjobban, milyen is egy veszekedés az unokatesómmal. Ha őt egyszer megsérted, esélytelen szót érteni vele. Olyan, mint egy hisztis kisgyerek.

- Úgyis elmegyek a könyv megjelenésre - mondtam, mire Nam helyeslően bólintott. - Addigra már csak meglágyul a szíve, különösen, ha rájön, hogy nem történt semmi baj.

- Aznap a felhők fölött lesz három méterrel. Ezt garantálom neked - vigyorgott rám. - Különösen, ha minden úgy fog menni, ahogy azt eltervezte.

- Biztosan úgy lesz. Nincs mi az útjába álljon - állítottam magabiztosan.

- Azért sok minden történhet addig, Kook - csóválta a fejét naiv énemen. - Hatalmas pénzeket fektetett a kiadó a reklámokba és a nagy dobra verésbe, mert hiszik hogy hatalmasat fog robbanni. Ha azonban mégsem így lesz... - húzta el a száját. Rögtön megértettem, mire céloz.

- Olyan lehetőség nincs, hyung. Imádni fogják, és kész. Ha ez vígasztal, egy kívülálló véleménye is van a tarsolyomban, aki odáig meg vissza van az egészért. Mindenki így lesz vele, hidd el nekem - közöltem egy határozott bólintás kíséretében. Nam halvány mosollyal figyelt.

- Imádkozzunk, hogy így legyen - mondta, nekem pedig hirtelen eszembe jutott valami.

- Nem is mesélted még, mit szólt az évfordulós ajándékodhoz Jin? - jöttem teljesen izgalomba, hiszen valójában ez volt az egyik oka annak, hogy akartam Nammal találkozni. Hallani akartam a reakcióját, holott ismertem már annyira, hogy igazából magamtól is pontosan el tudtam képzelni. Nam arcán hatalmas, fülig érő vigyor jelent meg.

- Szerintem a részleteket nem szeretnéd tudni - kacsintott rám kacéran, mire megforgattam szemeim.

- Nyilván nem - helyeseltem. - Csak a reakciójára vagyok kíváncsi.

- Még a kocsiban elsírta magát. Mikor odaértünk és átadtam neki teljesen kikészült, persze az örömtől. Rögtön leesett neki az a kis célzás a számokkal, ami neked is, ahogy az is, hogy te rajzoltad a borítót. Innentől annyit, hogy csak másnap jutottunk el odáig, hogy meg is hallgassuk - vigyorgott önelégülten és egy pillanatra még úgy is tűnt, mintha elmerengett volna az emlékekben, de aztán újra szemeimbe pillantott. Vigyorogtam, mint a tejbetök.

- Nagyon örülök, hogy Jin megtalált magának, ugye tudod? - kérdeztem kicsit komolyabbra véve a hangsúlyt.

- Én se lehetnék boldogabb sehol és senkivel, ezt biztosra mondom - bekönnyeztek szemei. Mindig erősnek és talpraesettnek mutatja magát, de egy borzasztóan érzékeny ember, talán még Jinnél is érzékenyebb, ami azért elég nagy szó. - És az is boldoggá tesz, hogy a te hülye fejed is megismertem rajta keresztül - húzott magához és vont az ölelésébe.

- Én nem tudom, hogy mit csináltam volna, ha te nem vagy mellettem, mikor szükségem volt rá - suttogtam a fülébe, célozva ezzel a körülbelül másfél évvel ezelőtt történtekre. Mikor még saját magamnak is hazudtam, mikor az egész életemet álszent módon éltem, holott már rég tudtam. Már rég tudtam, mi is a nemi identitásom, csak nem akartam és képtelen voltam elfogadni.

- Ne gondold azt, hogy nélkülem nem lettél volna túl rajta! - szidott le rögtön, szokása szerint, akárhányszor a bizonytalanság legapróbb szikráját vélte rajtam felfedezni. - Sokkal erősebb vagy, mint hiszed!

- Tudom, Nam - nevettem el magam azonnali heves reakcióján, és arckifejezésén, mely enyhe dühöt, de közben védelmezést sugárzott felém. - De akkor is, annyira, de annyira kerestem a válaszokat az érzéseimre és az érzéseim miértjeire, hogy már teljesen belebolondultam. Elveszett voltam, és összezavarodott. Magam alatt voltam, amit talán te tudsz a legjobban. Ha akkor te nem fogadtatod el velem, ki is vagyok valójában, nem tudom mégis hogyan másztam volna onnan ki. Abból a gödörből, amibe a válaszaimat keresve zuhantam - amint befejeztem kissé hosszúra sikeredett, de eléggé spontán monológomat, Namjoon mosolya továbbra is ott virított arcán, szemei azonban a szokásos bölcsességet és értelmesnél értelmesebb gondolatokat tükröztek.

- Válaszokat keresni, mikor valójában nincsenek is, de mégis tanulunk valamit. Nem ez az, amiről valójában szól az élet?
▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪
Mindig is hihetetlennek tartottam Namjoont. Sokszor megesett, hogy elterelődött a téma az eredeti tárgyról, hiszen ő mindig tudta, pontosan mi is nyomja a lelkem. Akárhányszor diskurzust folytattam vele, mindig tanultam valami újat, a lelkem kapott valami kis újdonságot. Ez aznap sem volt másképp, bár szerencsére arra még éppen akadt időnk, hogy megbeszéljem vele Jin könyvbemutatójának a részleteit.