Wabi-sabi

10. fejezet

Yoongival ültünk a nappalink padlójának színes szőnyegén egy pakli unóval a kezünkben. Gonosz vigyor húzódott ajkaimra, hiszen tudtam, hogy nyerni fogok.

- Ha nyersz, mi lesz a büntetésem? - nézett rám kissé aggódó tekintettel. Ahogy megpillantottam összeráncolt szemöldökeit és lefelé konyuló ajkait, elkapott a nevetés.

- Majd meglátod - kacsintottam rá. - Legyen meglepetés.

- Tudod, hogy utálom a meglepetéseket - motyogta sértődötten.

- Kellett neked beköpni Seokjinnál! - háborodtam föl, mert ezt az egészet azért játszottuk, mert megérdemelte. - Edd meg, amit főztél! Nekem ástál vermet, te esel bele!

- Csak ha nyersz - nézett rám sunyi módon, majd le is tette az első kártyát a kezéből. Én is így tettem. Hamar fogytak a kezünkből a lapok, de ismertem már a legjobb barátomat eléggé ahhoz, hogy mindenre föl legyek készülve. Tudtam, hogy csalni fog, így minden egyes mozdulatát figyelemmel kísértem, ő pedig kezdett kétségbe esni, hogy nem tud hogyan a szabályok ellen játszani és veszíteni fog. Önelégült arcot vágtam.

- UNO - lobogtattam meg az egyetlen kezemben maradt lapot, mire izzadságcseppek kezdtek a homlokán gyöngyözni. Félt tőlem. Sőt, inkább rettegett.
Pillanatok leforgása alatt történt. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi, mert túl gyakorlott csaló ült velem szemben, de láttam. Láttam, hogy valami nem stimmelt, így azonnal rávetettem magam.

- Hé! Láttam! Láttam! - kiabáltam az alattam szabadulni próbáló fiúnak, aki hiába ellenkezett teljes erejéből, jóval erősebb voltam nála.

- Engedj már el, te idióta vadbarom! - üvöltötte torka szakadtából, mint akit éppen nyúznak, de nekem épp akkor sikerült kitépnem a kezéből a lapjait. Négy darab plusz négyes volt a kezében.

- Tudtam! Ilyen nem létezik! Hah! - dőltem hátra elégedetten, az immár gyűrött kártyákkal a kezemben, Yoongi pedig fájó végtagjait dörzsölgette fintorogva.

- Tudod te milyen nehéz vagy? - közölte könyökét nézegetve, amin már akkor látszódott némi véraláfutás. Vállat vontam.

- Kellett neked megint csalnod!

- Itt az egyetlen baj, hogy túl jól ismersz - komorodott el az arca, de beszélgetésünk ezzel a mondattal meg is szakadt, mert megcsörrent a telefonom. Gyorsan felpattantam, majd az ismeretlen számot meglátva hevesen dobogó szívvel emeltem fülemhez a telefont. Yoongi csak értetlenül bámult rám lelkesedésemet látva, még mindig fájó pontjait masszírozva.

- Igen? - szóltam bele a telefonba széles mosollyal az arcomon. Majdnem száz százalékig biztos voltam abban, hogy Taehyung telefonál, hiszen ki más keresne engem ismeretlen számról?

- Kookie! Végre! - hallottam meg a számomra oly' szeretett hangot, ami ezúttal azonban csalódással töltött el. Nem rá számítottam.

- Namjoon hyung! Te mégis miért ismeretlen számról hívsz? - ráncoltam a szemöldököm, mert eléggé gyanús volt a helyzet.

- Hát öööö, az úgy volt, hogy... - kezdett bele, mire felsóhajtottam. Mit szerencsétlenkedett már megint? Bár, tőle nem igazán lehet mást várni. - A farzsebemből a vécébe esett a mobilom, ezért újat kellett vegyek. De légy büszke rám, mert ezúttal vízállót szereztem! - szinte láttam magam előtt azt a szerencsétlen vigyort az arcán. Elég régóta ismertem már ahhoz, hogy magam elé tudjam képzelni a jelenetet, mire muszáj volt elmosolyodnom.

- Jin tudja már? - kérdeztem szórakozottan miközben helyet foglaltam a kanapén. Yoongi továbbra is csak értetlenül bámult, de nem úgy nézett ki, mint akinek volna bármi mondanivalója.