Wabi-sabi

19. fejezet

Jin és Nam visszajöttek. Nem mondtak pontos időpontot, egyszercsak beállítottak hozzánk, mire én mindkettejük nyakába ugrottam. Elképesztően hiányoztak ez alatt a majdnem három hét alatt, és hát, volt is mit mesélnem nekik bőven, és gyanítom az ő tarsolyuk is elég sok élményt tartogat számomra.

A szobámban ültünk több zacskó nassolnivaló társaságában és éppen sírásig nevettük magunkat a történeten, miszerint Nam mégis pontosan hogyan is borította föl a csónakot, aminek következtében mindketten a vízben kötöttek ki. Hogy őszinte legyek, kicsit sem lepődtem meg a számtalan sztorin, ami Nam ügyetlenségét taglalja. Igazából, ezért szeretjük őt, rendesen unalmas lenne az élet nélküle.

- Na de Kookie, most rajtad a sor, mesélj csak mik történtek veled, míg távol voltunk - váltott hirtelen témát a nevetésünk tárgya, mikor megunta, hogy már megint rajta szórakozunk. Elég sokszor megesik, ha mi hárman együtt vagyunk. - Az utolsó emlékünk, hogy megkért, rajzold le a kaktuszait.

- Le is rajzoltam - bólintottam. Kicsit zavarban voltam, hiába beszélek meg velük mindent, mégis, ahogy mindketten szinte égető intenzitással bámultak, zavaró volt. - Kitette a falára.

- Komolyan? - tátotta el a száját Jin, mire bólintottam. Csillogó szemekkel nézett rám. - És nem is mutattad meg előbb nekem? Biztos csodálatos lett - fonta össze maga előtt karjait a sértődöttet játszva, mire én csak megforgattam a szemeim.

- Taehyungnak csináltam, nem neked, úgyhogy ne hisztizz! - mondtam durcásan, felvéve ugyanazt a pózt, amit Jin, mire Namból kitört a röhögés.

- Jólvan, nyugodjatok le, ne kezdjétek megint a hülye hisztijeiteket, mert agybajt kapok tőletek! Komolyan mondom, néha úgy viselkedtek, mint a dedósok - kelt ki magából, bevallom, talán egész jogosan, hiszen valóban igaz volt, hogy Jinnel bármennyire is szerettük egymást, rengetegszer összekaptunk mindenféle hülyeségeken. Például, hogy ő állította, hogy én nyavalygok, én pedig azt, hogy ő. Soha véget nem érő mókuskerék, amit valójában mindketten élveztünk, csupán a körülöttünk élők nem. - Szóval, Kookie, folytasd.

- Aztán... aztán nem is tudom hogy történt, de tényleg nagyon sok időt töltöttünk együtt és beszélgettünk. Mindenről, amit csak el tudtok képzelni, az életünktől kezdve világmegváltó gondolatokig és... - itt tartottam egy kis szünetet, mert még én sem tudtam, hogy ki merjem-e mondani hangosan, amit akartam. - És én pedig beleszerettem. Persze, nem azt mondom, hogy szeretem, hiszen csak akkor jelentheted ezt ki hogyha teljes egészében ismered a másik embert, nem csak néhány darabkát belőle, nem igaz?

- Dehogynem, Jungkookiem, tökéletesen igazad van - bólintott Jin, én pedig folytattam.

- Többször is kerültünk kétértelmű helyzetekbe, én pedig teljesen össze voltam zavarodva. Nem értettem, mit akar, és ez látszott rajtam, ő észrevette, rákérdezett, én pedig megkérdeztem, hogy mit akar tőlem - meséltem a kimaradt részleteket, és mindketten összeráncolt szemöldökkel próbálták teljesen összerakni a dolgokat.

- És? - sürgetett a mindig kíváncsi Jin, mire Nam adott a homlokára egy puszit.

- Hamar megöregszel, ha így folytatod.

- Te inkább most maradj csöndben és hagyd Kookiet beszélni! - förmedt rá Jin, mire mindketten elnevettük magunkat unokatesóm izgatottságán, aztán tettem, ahogy kérte.

- Elmondta, hogy ő is össze van zavarodva és nem érti a helyzetet. Nem tudja, hogy mit érez, de ez nem baj, mert én sem vagyok biztos magamban. Kell ennek az egésznek egy kis idő.

- Tehát meleg? - tette föl azt a kérdést Nam, ami engem sem hagy nyugodni. Felsóhajtottam.

- Fogalmam sincs - nevettem el magam kínosan. - Én úgy gondolom, de ennek igazából semmilyen valóságalapja nincs, csak egy megérzés, hogy még sosem vonzódott fiúhoz.

- Jajj, Kookie, te is mindig megtalálod a nehéz eseteket - sóhajtotta gondterhelten Nam, majd hirtelen Jin szólalt meg.

- És te erre mit válaszoltál? Hogy neked ez így totál rendben van, hogy beléd kapaszkodik, de nem tudja, mit érez? - elképedtem mennyire képes a szavaim között olvasni. Mindig is jobban ismert, mint én saját magam, de attól még elképesztő volt.

- Odaadtam neki a könyvedet, hogy olvassa el - hajtottam le a fejem, mert tudtam, hogy Jin nem fog ennek örülni, hiszen azért nekem adta elsőként, mert megbízott bennem és ad a véleményemre, nem azért hogy továbbadjam, de mindezek ellenére nem akartam hazudni neki. Őszintének kellett lennem, de már abban a pillanatban megbántam, hogy kimondtam, mert megláttam elkomorult és dühös arcát.

- Hogy mit csináltál? - kérdezte ingerülten, mire én megismételtem az előbbi mondatomat.

- Megkérdezhetem, hogy mégis hogy vetted a bátorságot, hogy odaadd valakinek az engedélyem nélkül? Eddig csak te és Nam olvastátok, egy számomra vadidegennek még nem lenne joga hozzá, csak a megjelenés után! - fakadt ki teljesen, mire azonnal a védelmemre keltem.

- Szüksége volt rá, ahogy nekem is! Rengeteget segített nekem a könyved, hyung, neki is fog! Tudom, mert már annyiszor átrágtam magam rajta, hogy kívülről fújom az egészet! Szüksége van rá! - ismételgettem, hátha felfogja, hogy a mesterműve valóban olyan értékeket hordoz magában, amit muszáj volt átadjak neki. Nem várhatott még két hetet, most kellett. Tudtam, hogy mindenről meg fog változni a véleménye, sőt, az egész világnézete, miután elolvasta. Ismertem már ennyire. Ebből a szempontból túlságosan hasonlított rám.

- Nem érdekel, Jungkook, nem volt jogod hozzá! És mit csinálsz, ha kiszivárog, hmm? - szegezte nekem a kérdést.

- Nem vagy még híres, hyung, nem tud kiszivárogni - forgattam a szemeimet.

- Akkor talán nézz körbe egy kicsit az interneten és nézd meg mekkora promociója van a könyvemnek, ami ha kiszivárog, mindennek annyi - és ezzel fölpattant és ki is viharzott a szobámból, a házból, olyan gyorsan, hogy még megszólalásra sem hagyott időt. Ketten maradtunk Nammal. Ő is csúnyán nézett rám. Lesütöttem szemeimet.

- Ezt tényleg nem szabadott volna, Kook - sóhajtotta, csak egy fokkal nyugodtabban a férjénel.

- Én bízok Taehyungban - jelentettem ki határozottan. Ez valóban így volt. Biztos voltam benne, hogy sose használná ki, hogy valami a kezébe került. Nem tenné meg, mert egy jószívű és érzékeny ember.

- Ismerünk és tudjuk, mennyire naiv vagy. Elhiszem, hogy elvakít a szerelem, de ez egy meggondolatlan cselekedet volt a részedről - sajnos be kellett lássam, hogy igaza volt, mint mindig. Túl hamar bízok meg az emberekben, mi van, ha ezúttal is tévedek, és Taehyung kihasználja ezt? Akkor tönkretettem Jint. Sose bocsájtja majd meg nekem. Ijedten tördeltem az ujjaimat.

- Visszakérem tőle addig, amíg meg nem jelenik - jelentettem ki határozottan és már föl is pattantam, velem együtt Nam is, de még mielőtt kimehettem volna a szobámból megszólalt.

- Ha akart vele valamit csinálni, már megtette. Ha eddig nem tette meg, ezután sem fogja. Ne menj most oda hozzá, hogy elveszítsd a bizalmát - és ezzel a mondattal fogta magát és otthagyott a mardosó bűntudattal a nyakamban.

▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪

Még sosem éreztem ilyen rosszul magam azelőtt. Felemésztett a bűntudat, hogy lehet, hogy tönkretettem a számomra legfontosabb ember életének munkáját, mindezt a naivságom miatt. Ennek ellenére hallgattam Namra és nem szóltam Taehyungnak. Én továbbra is bíztam benne, és nagyon reméltem, hogy valóban nem tévedek.