Wabi-sabi

14. fejezet

Összeráncolt szemöldökkel álltam Taehyungék kapuja előtt. Gördeszkámmal a kezemben próbáltam összeszedni magam lelkileg az elkövetkezendő néhány órára. Beletúrtam a hajamba, majd vettem egy mély levegőt és már éppen nyomtam volna meg a csengőt, mikor kinyílt a bejárati ajtó. Meglepetten figyeltem az önelégülten vigyorgó Taehyungot ahogy felém halad és kinyitja előttem az egyébként sem kulcsra zárt kaput. Kérdőn néztem szemeibe, hiszen fogalmam sem volt, mit tart ennyire mulatságosnak és reméltem, legalább velem is megosztja.

- Csak nagyon vicces volt, ahogy percekig álltál a kapu előtt halálra rémült arccal, úgyhogy gondoltam megszakítom a kínlódásodat és beinvitállak - állt félre, ezzel szabad utat engedve nekem, mire én vöröslő arccal léptem be az otthonába.

Szokás szerint nem volt bőbeszédű egyikünk sem. Majdhogynem néma csöndben mentünk a hátsó kertbe, a boxzsákja mellé, és legnagyobb meglepetésemre megint nem volt otthon senki sem. Mégis hol lehet folyton a nyugdíjas nagymamája és a húga? A másik dolog ami nagyon meglepett, az a reggeli hívása volt, hogy nála találkozzunk. Úgy tudtam, senkit se szeret hazahozni, vagy talán tévedek?

- Hát akkor Jeon, engedelmes tanítványod vagyok - fordult felém egy halvány mosollyal az arcán. Sebei már teljesen felszívódtak, orra vonala pedig újra a régi volt. A szokásos fekete öltözékét viselte, amin már meg sem lepődtem. Arcán azonban, legnagyobb örömömre nem láttam a szokásos gyötrelem árnyékát sem. Szemei alatti hatalmas karikák elhalványodtak, az ajakgörbület szinte természetesen tűnt fel az arcán. Elmosolyodtam. Kezdetét vette az első közös edzésünk.

Két kemény órát gyakoroltunk, és meg kell hagyni, Taehyung iszonyat gyorsan fejlődött. Van hozzá tehetsége, ez nem is kérdés. A fűben ültünk törökülésben egy-egy palack víz társaságában, még mindig kissé kifulladva. Nekem is feladta a leckét rendesen, nem számítottam rá, hogy elsőre ilyen ügyes lesz.

- Tudod mire jöttem rá, Jeon? - tette föl hirtelen a kérdést, mire rá emeltem tekintetem. Kíváncsian és kacéran vizslatta arcomat.

- Mire? - mosolyodtam el felszabadultságát látva.

- Hogy még semmit sem tudok rólad. Az ég világon semmit.

- Nem gondoltam volna, hogy bármit is szeretnél tudni rólam - ráncoltam össze szemöldököm.

- Ha már itt vagyunk - vont vállat, még mindig mélyen enyémbe fúrva tekintetét. Pár másodpercig farkasszemet néztünk, majd sóhajtottam egyet és rendesen felültem.

- Mit szeretnél tudni? - kerestem újra a szemkontaktust, mire halvány mosoly kúszott ajkaira. Igazából, meglepett ez az egész szituáció, de belül majd felrobbantam örömömben. Furcsa volt, hogy érdeklődik irántam. Furcsa volt ez az új Taehyung, aki sokat mosolygott, és a megszokottnál többet beszélt.

- Mondjuk, mit szeretsz csinálni a szabadidődben, persze a taekwandón meg a random emberekkel való verekedésen kívül - vigyorodott el, mire muszáj volt megforgatnom szemeimet. Halk kuncogás hagyta el ajkait.

- Ha elhiszed, ha nem, előtted még sosem keveredtem komoly verekedésbe. Egyébként, rajzolok és festek. Szinte ebből áll az életem - vontam vállat, hiszen elég sokan furcsállják, ha ezt így közlöm velük, vagy csak szimplán kiröhögnek.

- Festesz? Mégis miket, Jeon Jungkook? - szaladt szemöldöke homlokáig, mire fülig vörösödtem. Ennek az egyik oka az volt, hogy a teljes nevemen hívott, aminek fogalmam sincs a miértjéről, a másik pedig, hogy mégis mit kéne válaszoljak erre a kérdésre? Közöljem vele, hogy "mostanában csak téged, ijesztő részletességgel és megszállottsággal?" Ez nyilván szóba sem jöhet, valószínűleg azzal a lendülettel ki is rúgna a házából, megjegyzem, teljesen jogosan. Én is megijednék magamtól.