Wabi-sabi

24. fejezet

Nem mentem Yoongi után. Nem tettem, mert túlságosan büszke voltam, túlságosan naiv és mindemellett elvakított a szerelem, már ha lehet a Taehyung és köztem lévő kapcsolatot annak nevezni. Hiába tudtam a szívem mélyén, hogy nem helyes amit teszek, nem hallgattam rá, inkább jó mélyre eltemettem magamban, ezzel magamat is becsapva. Életem egyik legnagyobb hibáját követtem el ezzel.

Pont úgy engedtem el az egész köztünk zajló veszekedést, ahogyan a Jinnel való vitámat is. Hogy mindkettőről én tehetek-e? Valószínűleg. Hogy Taehyung volt-e mindkét helyzetben a középpontban? Természetesen. Nem éreztem a súlyát a tetteimnek és a döntéseimnek. Nem fogtam fel, milyen áldozatok árán kerültem közel Taehyunghoz, ahogy azzal sem voltam tisztában, mennyi mindent tettem már érte, amivel a valódi szeretteimet háttérbe szorítottam.

Elérkezett a könyvbemutató napja. Unokatesómék már hajnalok hajnalán a helyszínen voltak, hogy minden előkészületben rész vegyenek és elvégezzék az utolsó simításokat, én azonban csak egy órával a vendégek érkezése előtt értem oda. Fölösleges lett volna lábatlankodnom, ezért is beszéltem meg így Nammal.

A patináns épület előtt megállva kivettem fülemből a fülhallgatóm. A hátsó, hatalmas és gyönyörűen gondozott udvarban volt az egész berendezve, nekem pedig a szám is tátva maradt, mikor megláttam a többszáz széket kirakva szép hosszú sorokban és rájöttem, hogy nem vicceltek, mikor azt mondták hatalmas felhajtás van a megjelenő kötet körül. Nem kevés pénzt fektethettek a promócióba, az egyszer biztos.

Bemondtam a nevem a portán, mire a mogorva bácsi sikeresen átengedett, így könnyen bejutottam és nem csak kívülről csodáltam a rendezvényt. Szemeimmel Jin és Nam után kutattam, de sehol se fedeztem fel őket, így megcsörgettem őket, így néhány perccel később kézenfogva sétáltak ki a főépületből, gyanítom a főszervező és a könyvkiadó igazgatójával az oldalukon. Félénk mosolyra görbültek ajkaim, amint unokatesóm közelített felém. Legnagyobb megkönnyebbülésemre ő arca is ragyogott, és mindenféle ellenszenv nélkül állt meg közvetlen előttem. Ölelésre tárta karjait, amit én boldogan viszonoztam.

- Örülök Jungkook-shi, hogy eljöttél - súgta halkan, mire eltoltam magamtól és megpróbáltam csúnyán nézni rá.

- Komolyan azt hitted, hogy képes vagyok ezt kihagyni? - szidtam le a buta gondolat miatt, mire halványan elmosolyodott.

- Reméltem, hogy nem - válaszolta, de abban a pillanatban a szervező nekikezdett valami fontos dolog magyarázásának, így ők pillanatok múlva tovább is mentek. Az emberek már kezdtek szállingózni, én pedig éppen azon tanakodtam, körbenézzek-e, vagy inkább foglaljak egy jó helyet, mikor érkezett egy üzenetem Taehyungtól, hogy sikerült-e kibékülnöm Jinnel. Széles vigyorral az arcomon kerestem meg a hozzátartozóknak kijelölt helyeket és foglaltam el az egyik széket, majd tomboló boldogsághormonokkal válaszoltam Taehyungnak, amiből persze egy elég hosszú csetelés kerekedett. Szinte észre se vettem, úgy repült el az az egy óra. Mire felnéztem a telefonomból, már embertömegek várták izgatottan, hogy megkezdjék az árusítást, persze előtte még unokatesóm beszéde következett. Hirtelen Nam huppant le a mellettem levő székre széles mosollyal az arcán.

- Csak nem Taehyung? - biccentett a kezemben szorongatott telefonom felé, látva a levakarhatatlan vigyort az arcomról. Bólintottam, majd pár pillanat múlva Jin megjelent a pódiumon és a hatalmas tapsvihar után gyönyörűszépen felkonferálta és adott egy kis burkolt magyarázatot a könyvéhez.

Hatalmas szenzáció lett. A mai napig nem értem, hogyan és miért csődült oda ennyi ember, de az biztos, hogy mind imádta. Odavoltak érte, már a borítót és a címet meglátva szerelembe estek vele, és szinte azonnal neki is estek. Nem kellett órákat sem várni és felrobbantotta az internetet, meg persze az emberek lelkét. Még aznap bestselleré vált. A büszkeség bennem óriási volt. El sem akartam hinni, hogy komolyan az én unokatestvérem csinálta meg. Sikerült neki. Győzött.

Nam elviharzott mellőlem valamit intézkedni. Még csak percek teltek el azóta, hogy egyedül üldögéltem, mikor egy árnyék eltakarta előlem a napot. Felpillantottam, és egy húszas évei elején járó lány nézett le rám szélesen mosolyogva, kezében unokatesóm könyvével.

- Jeon Jungkook? - kérdezte kissé elvörösödve, mire én értetlenül bólintottam. Ő izgatottam tolta orrom alá a könyvet. - Kaphatok egy autogrammot? - még értetlenebb fejet vághattam. Mégis miért akarna tőlem aláírást kérni, holott ez Jin könyve?

- Nem az én könyvem - toltam el kezét mosolyogva. Kedvesen néztem föl szegény lányra, aki biztos rendesen össze volt zavarodva. Erre halkan felkuncogott.

- Tudom jól, mégis milyen butának nézel te engem? - tűrt egy elszabadult tincset a füle mögé. - A rajzod miatt jöttem hozzád. Csodálatos - tolta újra orrom alá a példányt, így ezúttal rajtam volt a sor, hogy elvörösödjek. Kínosan felnevetve vettem ki a kezéből a kötetet és az utolsó oldalon kinyitva, pont a saját rajzom felé odabiggyesztettem az aláírásom.

- Tessék - mosolyogtam a lányra, mire ő mélyen meghajolva előttem megköszönte és távozott. Nem volt sok időm elmélkedni az eseményen, mert nemsokára megtaláltak maguknak az emberek és sorba álltak az aláírásomért, amire senki sem volt felkészülve. Meglepetten, de közben harsányan dobogó szívvel fogadtam a dicséreteket és szép szavakat, meg a millió kívánságot és ígéretet, hogy egyszer még múzeumok falán pihenjenek festményeim. A hatalmas pörgésben nem is volt időm úgy igazán felfogni mi is történik pontosan, csupán a tömeg elvonulása után kaptam magam azon, hogy egymagamban ücsörögve hangosan felnevetek és kezembe temetett arcomról folynak az örömkönnyeim. Boldog voltam, boldoggá tett, hogy az embereknek valóban tetszett az az egyetlen művem, amin Jin erőszakoskodott, hogy belerakja a könyvébe. Megint igaza volt. Ebben is, mint mindenben.

- Kookie - éreztem meg Jin védelmező karjait vállam körül. - Ennyire rossz volt az a rengeteg ember, akik téged is imádtak? - kacsintott rám, mire elnevettem magam és hevesen megráztam a fejem.

- Dehogyis, csak meglepett - töröltem meg könnyáztatta arcomat. - Nem számítottam rá, hogy ez számomra is siker lesz, hiszen nem sokat tettem hozzá a dologhoz - vontam vállat.

- Mellettem voltál mindvégig - fordította maga felé arcomat, mely eddig egymást tördelő ujjaimat figyelte. - Ez éppen elég nagy segítség volt nekem, és persze a te birkatürelmedről is árulkodik - húzta félmosolyra ajkait, amivel engem is arra késztetett.

- Úgy sajnálom, hyung - suttogtam mélyen a szemébe nézve és automatikusan az ölelésébe bújtam. Mindig is olyan volt számomra, aki bármikor képes megnyugtatni, amolyan apa, vagy inkább testvér figura volt számomra, hamár egyébként egyke vagyok.

- Már rég elfelejtettem, Kookie - mondta halkan, hogy csak én halljam. Megkönnyebbülten szorítottam az ölelésen, mire halkan felkuncogott. Kis idő elteltével finoman eltolt magától. - Viszont mindezek után, szeretném megismerni ezt a Taehyung gyereket.

- Szeretnéd megismerni? - kerekedtek ki szemeim, szemöldököm pedig a homlokom közepéig szaladt. Jin harsányan bólogatott.

- Szeretném bizony! Mondjuk, elmesélhetné, hogy mégis milyen művészetet talált ő magának, és hogy hogyan, meg, persze kérdéseket is nyugodtan tehet föl nekem - bólogatott önelégült arccal. Összeráncolt szemöldökkel kerestem tekintetét. Nagyon gyanús volt ez nekem.

- Mégis miből gondolod, hogy kellene neki a segítséged? Az biztos, hogy nem rajzol.

- Nem is arról beszélek - rázta a fejét mindentudó mosollyal, mire az én állam majdnem azon a gyönyörűszépen kialakított úton landolt.

▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪

Képtelen voltam elhinni, hogy Taehyung kapcsolatba lépett az unokatesómmal. Vajon mit mondhatott, hogy Jin látszólag megkedvelte? És ami a legfontosabb, ezek szerint tökéletesen beletrafáltam a megérzésemmel, és megtalálta a művészetét?