Wabi-sabi

13. fejezet

Kezembe forgattam unokatestvérem művét. Megszámlálhatatlanul sokszor rágtam át magam rajta, az első betűtől az utolsóig. Szükségem volt időre, hogy teljes mértékben, minden szavát igazán fel tudjam fogni, megtudjam érteni.

Kedvenc kávézónk egyik szélső boxában üldögélve vártam Jinre, hiszen le kellett beszéljem vele a részleteket az április elsejével kapcsolatban. Az én feladatom volt eljuttatni őt az omniózus helyszínig, ahol majd Namjoon átveszi tőlem, hogy a lehető legkülönlegesebb évfordulós ajándékkal álljon elő számára.

Késő délutánra járt az idő, Jin viszont még csak munkából jövet rohant velem találkozni. Nem haragudtam rá amiért már fél órája késik, hozzászoktam már az évek alatt, meg egyébként is, könnyen elfoglaltam magam. Az éppen az asztalon pihenő könyvet sóhajtva csuktam össze, és még én magam is meglepődtem, hogy mennyire is rongyosra lett olvasva, természetesen csakis általam.

- Hello, Jungkook-ah - huppant le hirtelenjében velem szemben Jin, ezzel kizökkentve engem gondolatmenetemből. Széles mosollyal az arcomon néztem rá, majd zsebembe csúsztattam a könyvét. - Látom sokat olvasgatod - biccentett a még zsebemben levő kezem felé.

- Hello, hyung - köszöntöttem én is, majd beleittam az előttem levő forrócsokiba. - Igen, szinte mindennap belenézek.

- Ez hatalmas örömmel tölt el - vigyorgott rám, majd kivette kezemből az édes italt és ő is belekortyolt, mire mérgesen néztem rá. Ő csak gúnyosan elnevette magát, holott tudja hogy mennyire utálom, hogyha csórnak a kajámból. - A mérgelődés helyett inkább halljam, mit akartál velem megbeszélni? - váltott hirtelen témát.

- Emlékszel, mikor megígérted, hogy pizsamában sétálunk végig a városon bolondok napján?

- Persze, hogy emlékszek - nevette el magát a sok évvel ezelőtti emlék hatására, majd hátra dőlt a székében. - Most szeretnéd?

- Ühüm - bólogattam hevesen az italom fogyasztása közben. - Arra gondoltam, hogy nálunk aludhatnál előző este, és másnap reggel úgy ahogy vagyunk indulunk az eddigieknél is nagyobb hülyét csinálni magunkból - vigyorogtam, de közben belül elképesztően zakatolt a szívem, hiszen tudtam hogy ezzel igazából azt kérem tőle, hogy ne a férjével töltse az évfordulóját. Ennek ellenére muszáj volt meggyőznöm, mert Nam sem lesz otthon aznap éjjel, hogy másnapra minden tökéletes legyen.

- Ugye tudod, hogy aznap van az évfordulónk Nammal? - ráncolta a szemöldökét. - Nem hiszem, hogy ott kéne hagyjam egyedül.

- Ajj, de hyung! - kezdtem bevetni a színészi képességeim. - Évfordulótok még annyi lesz, ezt viszont már olyan régóta halogatjuk - néztem rá bociszemekkel, mert ezen mindig meghatódik. Még jó, hogy ismertem a gyenge pontjait. Nagyot sóhajtott, majd másodpercekig vizslatta az arcomat, én pedig mindent megtettem, hogy a gombszemeimnek ne tudjon ellenállni.

- Legyen - nyögte ki egy kis idő elteltével, miközben beletúrt a hajába. - De még mielőtt biztosra mondom, megbeszélem Nammal - rázta meg mutatóujját, miközben elég szigorúan próbált nézni, habár ez nem igazán jött össze neki. Úgy körülbelül sosem.

- Legyen - húzódott fülig érő mosoly ajkaimra. - Nam nem fogja bánni, hidd el nekem. Szeret téged az év minden napján, jobban mint bármi mást ezen a világon, nem lesz neki gond - igyekeztem megnyugtatni, mire hálás mosolyra görbültek ajkai, majd egyik pillanatról a másikra felcsillantak a szemei.

- Na és a te hercegeddel mi a helyzet? - kérdezte ravaszan somolyogva, mire én egy szemforgatással válaszoltam. Nem egyszer kértem már meg, hogy ne nevezze így.

- Mondtam már, hogy nem a hercegem! - puffogtam karba tett kézzel. - Csak valaki, aki szimpatikus, mindazok ellenére, hogy mennyire nehéz és bonyolult is vele.

- Szimpatikus? Nagyszerű szó - röhögte el magát, mire én pirosló arccal csaptam meg az asztalon könyökölő karját. - Jólvanna, befejeztem - védekezett azonnal, majd valóban komolyra vette a szót. - Tényleg kíváncsi vagyok Kook, hogy mi a helyzet veletek.

- Semmi különös nincs "velünk" - mutattam macskakörmöket a levegőben. - Holnap lesz az első edzésem vele - vontam vállat nemtörődöm stílusban, holott jól tudtam, hogy unokatestvérem jobban ismer, mint én saját magamat, ezért még próbálkoznom is fölösleges őt átverni.

- Beszéltetek a kiakadása óta?

- Az három napja volt, hyung - nevettem el magam értetlenül. Azelőtt hetekig nem beszéltünk, nem is számítottam a hívására.

- És? Attól még igazán felhívhatna - közölte Jin.

- Megtehetné, de nem fogja. Ennyire már sikerült kiismernem ez alatt a rövid idő alatt is - kevergettem a hatalmas pohár aljára sűrűsödött csokoládét.

- Féltelek, Kookie - mondta hirtelen néhány másodperc némaság után. Felpillantottam rá. - Mármint, tudom hogy milyen, ha szerelmes vagy, nagyonis jól tudom, sőt, talán a legjobban, de akkoris aggódok érted. Teljes mértékben megértem, hogy miért fogott meg téged Taehyung ennyire, de attól még légy óvatos. Nem azt mondom, hogy rossz ember, csak nem akarom, hogy ennek a végén te legyél az, aki sérül.

- Ő tényleg nem rossz ember, hyung - állítottam a lehető legmeggyőzőbben. - Nem rossz, nem rosszindulatú, csak szomorú. Szomorú, és mérhetetlenül magányos.

- És éppen emiatt ilyen szúrós is - bólintott, megelőzve engem, mire ledöbbentett, hogy mégis hogy tudta ugyanazt a szót használni, amit Taehyung használt saját magára.

- Ő is ugyanezt mondta saját magára - mosolyodtam el halványan -, de én nem így látom. Én azt mondanám, hogy inkább... titokzatos - haraptam be alsó ajkamat.

- Tudom én, hogy szereted a kihívásokat, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire - nevette magát Jin. - De kérlek, légy óvatos. Nem akarom, hogy bajba keverjen.

- Nem fog - ráztam a fejem magabiztosan. - Sőt, inkább pont, hogy ő az, aki kikever engem a bajból - gondoltam ezzel a buliban történtekre. Unokatesóm felvonta a szemöldökét, de mégsem kérdezett többet.

- Emlékszel arra, amit mondtam neked? Hogy szerintem mindössze csak megláttad benne a művészlelki társat, és meg akarod mindezt találni benne?

- Hogyne emlékeznék - nevettem fel. - És rajta vagyok az ügyön, de ahhoz meg kell őt ismerjem. Közel kell engednie magához, de abban valóban biztos vagyok, hogy egy iszonyatosan különleges és egyedi emberrel van dolgom. Olyan gondolatok pattannak ki a fejéből, ami még engem is leszokott döbbenteni.

- Hát, Jungkook-shi, tudod mit szoktak mondani - görbültek ajkai felfelé. Kérdőn néztem rá. - A szomorú madarak is énekelnek - idézett újból a zsebemben lapuló könyvéből. Reflex szerűen simítottam végig az állandó útitársamként szolgáló művön.

▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪

A szomorú madarak is énekelnek. Mit is jelent ez pontosan? Miért pont ezt választotta Jin erre a helyzetre? De, amit a legfontosabb, hogy miért éreztem azt, mindössze ettől az rövid kis kijelentéstől, hogy valóban jó úton haladok Taehyunggal? Hogy ez majdnemhogy tökéletesen leírja őt? Azért csak majdhogynem, mert én inkább így mondanám: "A szomorú madarak énekelnek a legszebben."