Aesthete (VKOOK)

▪️Több kérdés, mint válasz▪️

Büntetésem?

Ha Jungkook belép azon az ajtón bármilyen olyan tárgyal, melyet a 'Szűrke ötven árnyalatában' használtak, akkor Isten bizony egy hisztis lányként fogom elverni.

Nem vagyok benne az ilyen perverz dolgokba.

De, mikor az ajtó lassan és csendesen kinyílik, nem Jungkook fogad, ahogy magával hozza a különböző ostorokat és bilincseket annak érdekében, hogy megbüntessen. Helyette, egy széles vállú, barna hajú ember lép be a küszöbön, finoman zárva be az ajtót. Mozgásában nincs habozás, csak szimpla magabiztosság, ahogy hosszú lábakkal jön bentebb a szobába és foglal helyet velem szemben.

-Helló, Taehyung. - köszönt Jin.

Gyengéden ül a székbe, egyik lábával a másik felett keresztezve egymást, az elegáns nyugalom tökéletes képét ábrázolva. Hibátlanul néz ki. Egy hosszú kabátba burkolva, lágy kasmír pulóver és nadrág alatta. Klasszikus stílusától elüt a tetoválás és pirszing.

Némi megkönyebbülést érzek szétáradni testemben, miszerint Jungkook helyett Jin jött be, de az agyam azt súgja, hogy ez része lehet a Jin fajta fellebbezésnek.

Míg a többiek kissé vadnak, néha meggondolatlannak tűnnek, Jin nyugodtan kezeli a dolgokat. Olyan, mint egy oázis a káosz sivatagjának kellős közepén. Mint egy ritka virágfaj, mely összegabalyodott egy tüskebokor közepén.

De Jin nem egy ártalmatlan, kis virág.

Nem.

Valószínűleg veszélyesebb, mint bármely 'Rose blood' srác, akivel valaha találkoztam. Egész aurája egy homlokzat, melybe az embereket be lehet csábítani, olyan, mint a Vénusz légycsapdája.

Gyönyörű és csábító, arra várva, hogy becsukódjon körülötted, mihelyst elég közel állsz hozzá.

De én nem fogok.

Mérhetetlenül óvatosan figyelem az embert, ki oly véletlenül az asztal másik oldalán ül, karjai keresztbe vannak téve, mentális állapotának fizikai ábrázolásához.

-Helló. - megfigyeljük egymás reakcióit, s csak aztán kezd bele a beszélgetésbe.

-A lépcsőn belefutottam Jungkookba. - mondja hirtelen, a szavak pedig, mint bársony, úgy hullottak párnácskáiból. -Körbejárta az egész házat, ragaszkodva ahhoz, hogy találjon valamit, amivel megbüntethet téged. Bocsi. Néhanapján egy kicsit túlságosan véd minket.

Egy kicsit?

-Mint látod az az öt srác ott kint a testvérem. És néhányan úgy gondolják, hogy nem vagy jó ember. - intenzív tekintete tudatosan figyel és előredőlve a fülembe súgja a következő szavakat, mintha egy kicsi gyermek lennék, kivel megosztanak egy titkot. -Nem hiszem, hogy te bárkinek is fájdalmat fogsz okozni. De egyben, vannak dolgok, melyeket szeretnék tudni. Érted? Meg kell védjem a családom.

Az elmém automatikusan visszaemlékszik a szeretett unokatestvéremre, ki még mindig csapdába van esve.

-Értem. Én tényleg nem azért jöttem, hogy bántsak másokat vagy, hogy információkat tudjak meg rólatok. Véletlen egybeesés volt az egész.

-Hogy belénk futottál az igen. - mondja. - De te más elől futsz. És szeretném tudni, hogy mi elől, Kim Taehyung! Általában a gazdag, befolyásos szülők gyermekeit nem vonják el életüktől, anélkül, hogy ne rugdolózna és sikítozna a gyermek.

Nem.

Rugdolóztam és sikítottam, de az az előtt volt, mielőtt elfutottam volna. Rúgtam és ordítottam, hogy kijussak, közvetlenül azután, miután apám beavatott egy tervbe, mely megrázta az egész életem.