Aesthete (VKOOK)

▪️Kaja csata▪️

-De, ami jelenleg a legfontosabb... - mondja Jungkook telefonját az ágyra dobva. -...hamarosan a saját karomat fogom megenni, ha nem kapok  valami kaját.

Miért van az, hogy mindig az ételhez térünk vissza?

Ismételten a hajamba túrok, hogy aztán felállhassak az ágyról. A cselekedet végrehajtása közben, sikeresen meg tudom nyújtani végtagjaimat, megropogtatva csontjaimat.

Sóhajtva a szendvicsre pillantok, amelyet órákkal ezelőtt hoztam be a szobába, az éjjeliszekrényre téve azt. A sajt meglágyult a szoba hőmérséklete miatt, de attól függetlenül, még mindig ehetőnek tűnik.

Az csak egy szendvics. Jónak kellene lennie.

Jungkook követi pillantásom.

-Nem. Én azt biztos, hogy nem eszem meg.

Persze, hogy nem.

Túl szép lenne a világ, ha azt a fonnyadt ételt kellene megennie.

Visszafeküdve az ágyra, kezét feje mögé teszi, grimaszolva egyet, amikor a mozdulat fájdalmat okoz neki a seb helyén. Nem hiszem el, hogy valójában saját magának okoz fájdalmat, azért, hogy ebben a fölényes pozícióban pihenjen.

Az az édes, ártatlan fiú néhány perccel ezelőttről hova lett?

Hát igen, Jungkook biztos lelökte az ésszerűség sziklájáról, az egójának dühös tengerébe.

-Főzz nekem valamit, mert fájdalmat okozhatok magamnak. - gonosz vigyorral mosolyodik el a fekete hajú férfi. -Tegyükfel ismét megsérülhet a vállam.

Tényleg megsérülhet, de nem ő okozna magának fájdalmat, hanem én, vállon ütve a konyhában található legkeményebb fakanállal.

-Ó, szegénykém! - édes mosolyt csalok arcomra, amit egyből átvált egy érdektelen, csintalan vigyor. -Ha annyira éhes vagy, akkor van saját kezed. Csináld meg magadnak. - fordulok ki a szobából, ellenállva a vágynak, hogy lerugjam őt az ágyról.

Végetvetek annak a gondolatnak, hogy én főzni fogok neki. Megpróbáltam.

Mostmár csak az én gyomromért fogok aggódni.

Egy rövid szünet, az ő bipoláris, forró, majd hideg mentalításának kitörése közben, egy áldás lesz.

A konyhában elkezdem elkészíteni a szendvicset, mert jelenleg túl lusta vagyok ahhoz, hogy bármi mást főzzek, ami nagyobb erőfeszítéseket venne igénybe. Amint a húst a szelet kenyérre teszem, lépések zaja töri meg a csendet.

-Mégtöbb szendvics? - sóhajtja. -Tudsz valami mást is készíteni, cica?

Hangjának hallatán nagy erőt kell vennem magamon, hogy ne dobjam ezt a szelet sajtot az arrogáns arcába.

Olyan, mintha túlságosan kompenzálni szeretne azért az édes pár percért, amelyet egyedül szerettem volna tölteni, a teljesen idióta feje nélkül.

-Persze, hogy tudok. - sziszegem összeszorított fogakközt. -Én készítem a legjobb grillezett báránynyársat ezen a félteken.

Oldalra pillantva látom, ahogy a nyál végig csorog Jungkook állán.

-Imádom a báránynyársat. Csinálj nekem.

Persze, mert ez a gyönyörűen udvarias és szerény kérés arra fog majd késztetni, hogy bármit is megtegyek neki. Nemcsak, hogy nem rendelkezem a megfelelő alapanyagokkal, de még ha el is tudnám készíteni, hamarabb nyársalnám őt fel, mielőtt olyan ételt szolgálnék fel neki, amelyen hosszú órákon át dolgoztam.