Aesthete (VKOOK)

▪️Óvatos▪️

Két hét telt el azóta, amióta utolsó alkalommal voltam az 'RB' tetoválószalonba, és furcsa mód nagyon vissza szeretnék menni, hogy újra belépjek az ajtón, megtapasztalva az ottani alkalmazottak kedves fogadtatását. Annyira a gondolataimba vannak ragadva, mint a ragasztón a papír, ha már összetapadt biztos, hogy nem tudod szétszedni újra.

Megrázom fejem, elhesegetve még a gondolatukat is, és lemászva a régi matracról a konyha felé veszem az irányt, mivel már az éhség apró dörmögése rezgett a gyomromban. Nem volt időm reggelizni és ebédelni se, mivel túl elfoglalt voltam az új festmények galériába való bevivésével, mik remélem hamar el fognak kelni. Kiérve a konyhába, bedugom fejem a hideg négyszögbe, s a látványra ismételten felnyögök.

Semmi.

A hűtőm teljesen üres.

A pulton lévő digitális órára pillantva, merengve beharapom alsó ajkam. Majdnem kilenc óra, de éhezem. Viszont a közelben van egy bolt a sarkon, mely nincs messze a lakástól. Ha gyors leszek és elővigyázatos, akkor minden rendben kell, legyen.

Nyugtatásképp megütögetem gyomrom, mikor ismét korogni kezd. Közben visszamegyek a szobámba, hogy magamra kapjam kabátom és megragadva a pénztárcám kilépek az ajtón.

Az időjárás hőmérséklete fokozatosan csökkent az elmúlt napokban, olyannyira, hogy már a saját lehelletem is látom, hagyva, hogy a ködös levegővételek előttem lebegjenek. Szemem és fülem nyitva tartom, ha esetleg gyanús alakok közelítenek meg.

Szerencsére gond nélkül jutok el az üzletbe. Ez a környék jobban lakott és teljesen működőképes utcai lámpák bélelik ki a járdát. Az emberek oda-vissza járnak vállalkozásaik miatt.

Itt biztonságosabb.

Átlépve a bolt ajtaját, a polcok közé veszem az irányt, valami ennivalót keresve. Rajtam és a pénztároson kívül nem tartózkodik senki más a kis helyiségben. A nem valami sok ételválaszték közzül, nehezen tudom eldönteni, hogy mit kéne ennem.

Nassolnivaló között keresek valamit, mikor a csengő az ajtó felett figyelmezteti a személyzetet, hogy valaki más is belépett a boltba. Véletlenszerűen felpillantok az új vevőre, ki egy középkorú, izmos pasasnak néz ki.

A vér meghűl ereimben.

Nem azért, mert ismerem, vagy esetleg fegyvere van, vagy, mert gyilkosnak néz ki.

Nem.

Azért, mert a pasas egy hátborzongató, öntudatos intenzitással bámul, miközben barna szemei rosszindulatúvá sötétednek. Mikor tekintetem találkozik az övével, bőröm libabőrössé válik, ahogy kiráz a hideg. Beteg, gonosz mosolyra húzza ajkait, mely száját szörnyű vonallá nyújtja.

Francba.

Nem tudok valami sokat a világról, de azt viszont igen, hogy ez nem jelent jót.

Az ember hétköznapiasan sétál beljebb a boltba, különféle dolgokat megfigyelve, miközben felém jön, anélkül, hogy észrevehető lenne, időnként a szeme sarkából rám nézve.

Én viszont szándékosan távolodok tőle. Egy szemmel a pasast figyelve a pénztáros felé lépek, lemondva az evésről.

Egy fiatal tinédzser, tizenhét esetleg tizennyolc éves lehet. A telefonján üzenget valakivel figyelembe se véve a feszült légkört, mit magamból árasztok, felé haladva.

Hátra pillantva, hogy szemmel tartsam a hátborzongató embert, megállok, mikor tekintetem áthalad az ablakon és valami túlontúl ismerősre figyelek fel.