Aesthete (VKOOK)

▪️Taposs a gázra▪️

Legalább öt perc telt el, azóta, hogy átvettem a kormányt a fegyvert szerető barátomtól, de még egyszer sem hagytam abba a sikoltozást, mivel ügyetlenül vezettem a járművet az utcákon és keskeny utakon, követve a nő utasításait.

-'Menjen egyenesen még két mérföldet'. - mondja az idegesítő hang. Szinte hallom a jókedvet a hölgy tónusában, miközben vezetek.

Hülye technológia.

-Kérlek, be tudnád fogni a szád? - kiállt rám Yoongi a nyitott ablakon keresztül. Térden ül, testének felső fele pedig ki van hajolva az autóból. -Visító hangod tönkreteszi a hallójáratom.

Rögtön látom, ahogy testét visszahúzza a kocsiba, amikor egy golyó repül el feje mellett. Nevet és morog valamit orra alatt, arról, hogy milyen rosszul céloznak és, hogy mennyire amatőrök, mielőtt ismét kinyújtja fejét, folyamatosan lövöldözve a mögöttünk lévő járműre.

-Igen, ti kibaszott senkiháziak! Basszátok meg! Kapjátok be! - hangja rekedt, szavai pedig mocskosak.

Túlságosan élvezi a helyzetet.

Én azonban próbálom figyelmen kívül hagyni őt, mivel arra kell koncentrálnom, hogy ne tegyek nagyobb kárt a drága autóban. Sikerül elkerülnöm azt, hogy nekimenjek más kocsiknak, de nem kerülhetem el a szemeteskukát, ami túl kint van az utcán. Összerezzenek a műanyag tartály kemény ütközésével az autó elejével, figyleve a régi szemetet és poshadt ételeket, amik a szélvédőre tapadnak, a levegőben repülve tovább.

Egy régi banánhéj ragad Yoongi fejére, úgy tapadva oda, mint egy polip.

-Mi a?! - morogja Yoongi leszedve fejéről a héjat, miközben egy őrült kuncogás hagyja el a szám. Arckifejezése teljes mértékben undorról árulkodik.

Áh.

Szép idők.

Ha ezt túlélem, sose fogom elfelejteni azt a tekintetet az arcán.

Egy másik golyó pattan le a kocsi vázáról, aminek következtében Yoongi egy pillanatra visszavonul az ablakból.

-Oké. Megpróbálom meglőni a kereket. Amúgy jól vagy?

-Nem.

-Az jó. - dugja ki fejét egy pillantást vetve a járműre. -Asszem jobb lenne visszasietni a házhoz. Nem lehetnek csak ennyien.

-Miért mondod ezt? - kérdek vissza, rátaposva a gázpedálra, amikor a másik jármű megpróbál ismét nekünk ütközni.

Megragadva ezt a lehetőséget, Yoongi ismételten kidugja felső testét a kis lyukon, és mindkét fegyvert a járműre irányítja.

Puff, puff, puff.

S jön a hang, amely olyan, mintha egy ballon robbant volna fel, ám sokkal hangosabban és szkeptikusabban. A visszapillantótükörbe látom, hogy a jármű nem tudja tartani az egyenes irányt, és végül nekiütközik a járdának.

Elfordítom fejem a roncstól, mert nem akarom látni, hogy az autó milyen károkat okoz az ott található épületekben.

Elégedetten, Yoongi visszaül az ülésbe, és felhúzza az ablakot, mintha egész idő alatt csodálattal nézte volna a tájat. Remegő kezekkel szorítom a kormányt, egy pillantást vetve a mellettem lévő emberre. Az izgalom eltűnt az arcából, és ismét az az üres, unalmas ábrázata van. Hosszú ujjai felkapják a mobiltelefont a műszerfalról, ideiglenesen elhallgatatva a GPS-t, amikor megnyom egy gombot, és az eszközt a füléhez helyezi.

-Joon. - szól bele a telefonba. -Készítsetek el mindent a távozásra. Vészhelyzetben vagyunk. Körülbelül megérkezünk... - szünetet tart, ahogy az útra pillant, útjelzési táblát keresve. -...húsz perc múlva. - a válasz megvárása nélkül nyomja ki a telefont, és rám néz.

-Taposs a gázra, máshol kéne már lennünk.

Engedelmesen, a gázra lépek és eltűnünk a homályos éjszakában.