Aesthete (VKOOK)

▪️Követnek ▪️

A sötét utcákat járva indulok haza, miközben felfigyelek a mögöttem felhangzó léptekre. Eleinte nem aggódom értük, mert korábban egy középkorú hölgy bevásárló táskával ugyanabba az irányba ment, mint én. Gondolom, hogy ő okozza a lágy kattanásokat a betonon.

De nem kellet volna.

A dolog, mi riasztásra késztet az az, hogy mikor felgyorsítom lépéseim ütemét, azok a léptek is felgyorsulnak.

Szívem majd kiugrik a mellkasomból úgy dobogva, mint egy dob, melyet fizikai korlátokra vernek.

Követnek.

Túlságosan félek ahhoz, hogy megforduljak, mert már tudom, hogy ki van mögöttem, egyszerűen csak beszívok egy adag fagyos, hideg levegőt, és enyhe kocogásba kezdek.

A hazamenetel nem egy jó opció. Nem akarom, hogy az ember megtudja hol lakom.

Nyilvános térre van szükségem, emberekkel. Megmozgatva agyam, próbálom elfelejteni a félelmet, hogy egy közeli helyet keressek, s ahogy ezt teszem, habozva vállam mögé pillantok.

S ott a pasas a sarki boltból. Nem is ódzkodik, kis távolságot tartva kettőnk között tükrözve lassú kocogásom, miközben egy apró, félelmetes vigyort ereszt felém. Körülötte nincs senki, és körülöttem se. Az utca teljesen elhagyatott, nincs más életforma a közelben, hogy a homályos utcai lámpák rá világítsanak.

Szaladni kezdek.

Nem tudom merre tartok, de gyorsan oda kell érnem. Kisebb vagyok, mint ő, talán van esély arra, hogy túlhaladjam, és ne tegyen ki minden olyan tervnek, melyet ő talált ki.

Hátha.

Inkább nem is akarok belegondolni azokra a tervekbe.

S most először a férfi megszólal, gúnyos hangon, mely durva és szemcsés, mintha már évek óta dohányozna.

-El tudsz futni előlem, Taehyung! De nem tudsz elbujni! Add már fel édesem!

Tudja a nevem!

Csodálkozok, hogy a szívem ezen a ponton még mindig a mellkasomban van, miközben végtagjaim a félelemtől remegnek, mi csak azt erősíti meg, hogy ezt az embert a családom küldte.

Nincs senki aki megmentene.

Nincs senki, ki meghallaná sikolyom.

Vajon mik lehetnek az utasításai? Öljön meg vagy vigyen vissza?

Nincs időm ezen agyalni.

Belsőm segítségért kiált, de kívül néma maradok, kényszerítve az összes fizikai erőmet, mi megmaradt bennem, hogy gyorsabb tempóra kapcsoljak. Mégegyszer hátra pillantok és, amit látok könnyeket csal szemeimbe. Egy második alak is megjelent, kapucniba bújva, csendesen követve az első embert, mint egy félelmetes árnyék.

Ők ketten vannak, én meg egyedül.

Végem van.

Ismét a vállam mögé pillantok, kissé zavartan. A férfi még egyszer sem vette észre társát. Csak rám összpontosít.

Miért?

Újra és újra hátranézek próbálva megérteni, amit látok. A pasas ki eddig titokban követett nem is tudja, hogy a partnere ott van.

Hacsak nem is a partnere.

A férfi észreveszi, hogy valamire mindig a háta mögé pillantok és megkeményíti vonásait, ahogy szalad. Kezét kabátja zsebébe dugja, meg nem állva és rémülten figyelem, ahogy a férfi a lábujjain gyorsan megfordulva, hirtelen támad kapucnis árnyékára, valami ezüst és halálosan villogó tárggyal a kezében.

Kés.

Szóval a pasas nem a társa.

A rossz világítás miatt és az éjszakai sötétségben nem látom, hogy a halálos tárggyal megszúrta-e a második alakot vagy sem. Csak egy mordulást hallok, s ezt követően a két alak verekedni kezd. Megragadva az esélyt, méggyorsabban futok annak érdekében, hogy kijussak innen. Ahogy szaladok, egy halk lövés hangzik fel mögöttem, s ezt követően valaki súlya a földre esik.

De nem nézek vissza.

Ha lehetséges jobban szedem a lábaim, mint valaha bármikor. Hálás vagyok a megmentőmnek, de nem vagyok hajlandó megállni és megköszönni a segítséget. Nem lehetek benne egy rendőrségi jelentésben, és nem is vehetnek észre.

A félelemben és az erőfeszítésben lebegve, tovább feszítve határaimat, szaladok megállás nélkül, remélve és imádkozva egy áldott és élő lélekért, hogy jöjjön és mentsen meg engem. A válasz hamar érkezik, csak nem olyan formában, mint amire számítottam. Egy széles mellkas formájában, melybe belekapaszkodok, miközben hátrapillantok ellenőrizve az üldözőimet.

-Hé! - morogja egy durva, ismerős hang. -Jól vagy?

Ó, na ne!

Ne, csak ne Namjoont!

Egy élő lélekért imádkoztam, de nem ezért.

-Huh? Igen, jól vagyok. - próbálok lenyugodni a pániktól, eltávolodva alakjától, kerülve aggódó tekintetét, mintha minden rendben lenne. -Bocsánat, hogy aggódnod kellet értem. Szép estét.

-Hé! - elkezdek sétálni mellőle, de ő megragadva vállam, megállít. -Biztos, hogy minden rendben van? Taehyung, igaz? Hazakisérhetlek. - hangja hamis. Mély, rekedt és lágy, van valami benne, mi megpróbál rávenni akaratára.

'Hadd kísérjelek haza. Biztonságban leszel velem.'

Szolidarítás egy követővel, vagy hazamenetel egy bérgyilkossal?

Azt hiszem az első opciót választom inkább.

-Tényleg jól vagyok. - ismétlem meg magam, megpróbálva levenni karját vállamról, de nem engedi.

-Hadd vigyelek haza. - ismétli meg magát Namjoon, de ezúttal selymes, karizmatikus hangja erőssé és keménnyé változik, mint az acél. Keze a vállamon szorosabban fog és elkezd húzni a rossz irányba.

-A lakásom nem erre van. - szólok neki gyorsan, miközben megpróbálok szabadulni erős szorításától. -Engedj el!

-Ne haragudj, Taehyung, de parancs az parancs. - motyogja Namjoon, nagy és erős kezével olyan mértékben szorítva vállamat, hogy felszisszenek.

Jobbra-balra forgolódok, megpróbálva kiszabadulni keze fogságából, s ő ezt megelégelve elengedi vállamat, s inkább csuklómra fog.

Felnézve, akkor látom, hogy az utat egy jármű állja el, mi miatt Namjoon nem aggódik, ellentétben nagy örömmel figyeli a fekete furgont, amint az előre halad.

Francba.

Ha van esélyem elfutni, akkor meg kell ragadnom, mielőtt betuszkolnánam az ijesztő furgonba. Nem tudom, hogy a 'Rose blood' mit akar velem, de abban biztos vagyok, hogy nem lesznek valami kedvesek. És ennek a tudata megrémiszt.

A furgon végül elénk ér, megállva ott, ahol én és Namjoon tartózkodunk. Ez lehet az egyetlen esélyem. Mikor megpróbálnak beültetni, futás.

Meg kell próbálnom.

De amint az ajtó kinyílik, és felfedi a furgon belsejét, a menekülési terv az ablakon repül ki.

Bent egy ember ül a földön. Hosszú, fekete farmerbe burkolt lábak terpeszben állnak, ülve a padlón, vastag fekete bakancsba végződve. Haja fényesen fekete, állkapcsa erős és éles. Félmeztelen és izzadt mellkasa tárul elém, jobb válla folyamatosan vérzik, bal kezét a sebre szorítja, hogy megakadályozza a folyamatos vérzést. Sebes kezében egy fegyvert tart, miközben fényes, fekete csövével farkasszemet nézek.

-Szia cica. És most szállj be a furgonba Taehyung! - szólalt meg Jungkook, mély hangján. -Ha beszélni mersz, lelőlek. Pár dolgot meg kéne magyaráznod nekem.