Aesthete (VKOOK)

▪️Kísértő jövő▪️

-Alszik. - mondja ásítva Jungkook.

Ezek az első szavak, melyeket az elmém regisztrálni tud.

Következőleg a krémszínű falak, majd a meleg tűz, mely skarlát és borostyánszínű vasrácsos kandallóban ég. A padló finom fa, mely puhán tompítja a sötét erdőzött színű berendezést, beleolvadva a bútorok csokoládébarna színébe.

Ismételten vanília illata van, otthonos, kényelmes és meleg.

Összezavarodva pillantok körbe a mennyei szobában.

Nem Yugyeom házában voltunk?

Jungkook a sötétbarna bőrkanapén helyezkedik el, egyik karja a feje mögött nyugszik, míg a másik derekam köré van tekerve, édesen és biztonságosan húzva magához közel. Egy egyszerű szürke póló és mackónadrág van rajta. Annyira boldognak és nyugodtnak tűnik, hogy az már szinte zavarbaejtő.

Mikor láttam őt ilyennek? Aggodalmak és terhek nélkül?

Az egész koncepciót a tetoválásai fűszerezik meg, mint a szőlőtőke, úgy kúsznak végig bicepszén, torkánál és csuklójánál, ismerős mintában festve meg bőrét, melybe beleszerettem. Szépségük arra emlékeztet, hogy milyen nehéz elviselni az élet rút játékait, szóval miért viselkedik ennyire megkönnyebbülten?

Sóhajtva, Jungkook felém fordítja fejét, s ajkát végigsúrolja fülem mentén, nyelvét is kidugva, benedvesítve párnácskáit.

-Holnap dolgoznom kell. - hümmögi. -De a reggeli műszakot felcseréltem az éjszakaival, hogy vacsorára időben itthon legyek. Mind együtt fogunk majd enni.

Mind?

A többiekről beszél?

Talán ez az új ház, ahova mindenki jönni akart, hogy távol legyünk az aggodalmaktól. Ha igen, akkor örömmel fogadom ezt az álmot.

Homályos tudatosságom ugyanolyan, mint a legutóbb volt, amikor Jin pékségéről álmodtam a tiszta, vérmentes kastélyban.

Mielőtt még tudtam volna azt, hogy Jungkook el fogja rabolni szívem.

-Szóval azon gondolkodtam, - mondja gondolataim őre. - hogy lassan nézhetnél valami munka után. Tudom, hogy a festészet volt a kedvenc elfoglaltságod, de ha szeretnéd, akkor nyithatnánk egy új galériát. Viszont tudod, hogy az nem lenne előnyös.

Egy munka?

Ismét körülnézek a gyönyörű szobában, azon töprengve, hogy hogyan kezdhetnénk mindent az elejétől.

-Persze. - válaszolok neki bizonytalanul. -Egy munka. Festészet nélkül.

Jungkook hallja hangom bizonytalan siklását, s kiegyenesedve felém fordul. Fekete tekintete gyengéd és lágy, mint mikor a vaj olvad a perzselő nap simogatása alatt.

-Tudom, hogy nehéz lesz. Nem arról van szó, hogy szükségünk van a pénzre, viszont nem akarom, hogy csabdábaejtve érezd magad Taehyung. Találja valamit, amit szeretsz csinálni és tedd azt. Ha a festészetben leled az örömöd, akkor azt. Valahogy megoldjuk. Csak annyit szeretnék, hogy boldog légy.

-De én boldog vagyok. - válaszolok neki azonnal, de ezután megállok, elgondolkodva.

Ezt most ki válaszolta? Az álombeli énem, vagy az, aki megérti, hogy ez egy játék, melyet az elmém alakít meg.

Boldog vagyok?

Jungkook erős karokkal húz az ölébe, szembefordítva magával, s lábaimat kénytelen vagyok kisebb terpeszbe húzni, hogy kényelmesen tudjak elhelyezkedni. Két lágy csókot hint nyakam vonalára, mély levegőt véve.