Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

4.

-Anyit sikerült eddig kiderítem, hogy hol rejtőzködhetnek-kezdte Urontio.

-Hol?

A kree nem válaszólt.

-HOL?

-Ssss! Csendesebben!-nézett körbe idegesen-Úrnőm, tudnod kell még egy apróságot....

-Kérlek ne szólíts "úrnőmnek".

-Nekem mindig is te leszel az úrnőm!

Egy újabb sóhaj következtében körbenéztem én is a piacon. Sokak kissé feszültek voltak, amit eddig nem véltem felfedezni a tekintetükben.

-Miről kéne tudnom?-kérdeztem aggódva.

-Az ellenségeid azt akarják, hogy minnél hamarabb átlépj a következő fázisba. Miközben aludtál az erőd felgyülemlett benned, és, ha nem vigyázol nagyobb erővel fog kitörni belőled, mint várnád.

-Arra utalsz, hogyha elhasználom az összes erőmet még, amit fel is halmoztam átmegyek a harmadik átváltozáson?

-Nem kizárt, hogy ez volt az céljuk a fogvatartóidnak.

-A francba!

-Óva intelek úrnőm, hogy, ha lehet ne használj semmiféle mágiát, vagy az erőd egy foszlányát.

-Majd azt én eldöntöm-makacskodtam szokásosan-Akkor? Hol találom őket.

-Még valami, mielött megmondom az uticélt!

-Igen?

-Mialatt aludtál sokan arra vártak, hogy visszatérj, és felvirágozz. Ne lepődj meg, ha elitélnek a tétlenkedésed miatt.

-Értettem....Nos?

-Hj...Látod azt a nagy épületet a piac közepén-mutatott egy enyhén sárga magas betonépületre.

-Új lehet, mert még nem állt mielött elszenderedtem, de nem is vettem észre eddig.

-Direkt úgy van tervezve, hogy elkerülje az emberek figyelmét.

-Érdekes....

Az épület legalább ötven méter magas volt. Kevés ablak nyílása volt, és azokban sem volt található üveg. (Mint, a bolygón általában.) Az épület bejáratát egy két harminc méteres faajtó takarta. Olyan volt, mintha óriásokat várnának vacsorára. Más egyéb nem igen volt rajta. Egy nagy téglatömbre hasonlítot, de ennyi. Semmi érdekfeszítő.

-Indulnom kell...

-Légy óvatos!

-Ugyan már! Nem lesz semmi bajom!

Már indultam is volna, mikor Urontio megállított.

-A tőr!

- Igen, két tőröm van!

-Nem! A tőr.

A megnevezett fegyver tényleg nálam volt. Fekete hosszú , és jéghideg tőr volt. Mellyel annak idején megöltem Douglest. A bűntudat keserű íze járt át.

-Legyen nálad! Hátha nem kerül megint hozzám!-döntöttem.

-Mit tegyek vele?

-Rejtsd el, olyan helyre, ahol nem találnám meg.

Urontio egy ideig rezzenéstelen merevséget titulált, majd izmai ellágyultak.

-Meglesz, úrnőm! Most menj!

-Találkozunk még!-köszöntem el, és futva megindultam.

Nem kellett sokat tepernem, mert nem volt tőlünk messze az épület. Körbejártam, mert eszembe ötlöt, hogy már így is elég feltünő vagyok. A épület hátoldalán volt egy ablak, amit egy szép ugrással el is lehet érni a szomszédos házról.

A ház elött egy bodega állt, amin cserepeket árultak.

-Lányom, vedd át tőlem!-rikkantott az árus.

Feltehetőleg az illető kirohant a házból, én meg azzal a lendülettel beronhantam. Egy, két , há és már fent is voltam az épület tetején, de rájöttem, hogy tévedtem. Az ablak magasabban volt, mint képzeltem. Vagy mégsem? Az egyik pillanatban, megfelelő volt a másikban meg, feljebb. Hogy gyűlölöm az ilyeneket! Úgy voltam vele, hogy ugrok. Nem tévedtem szerencsémre, és pontosan az ablakba ugrottam, de túl nagy volt a lendületem. Előreestem, három méter zuhanással rá. Mikor földetértem erős fájdalmat éreztem a arcom körül. Pontosabban legfőbbképen az orrom körül. Éreztem, ahogy a vér bepacskol mindent. Feltápácskodtam, és megtisztítottam magamat, úgy ahogy, de még így is maradt egy kis vér pocsolya a földön. Ma betöröm valaki orrát, az egyszer biztos!

Helló belló!
Itt lenne a kövi rész. Sajnálom, hogy heti csak egy rész van, de nem tudom megoldani a több részt.
A szivárvány színes az ég kékes, én meg még élek, és tudom a nevem nem épp ékes, de én voltam Noriii. Tisztában vagyok vele, hogy ózsdi, de további szép napot, továbbra is!