Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

13. A sziget

Még régi tanulmányaimból tudtam, hogy a szigetre csak egy darab fegyvert, vagy fegyverpárt lehet vinni. Szerencsémre nem kellett nagyon gondolkodnom. Bár rengeteg fegyverrel volt már dolgom. Mégis maradtam az Asgardról hozott pengéknél. "Otthon" hozzáláttam a szertartáshoz, és pikk-pakk ...már ott sem voltam.

Törökölésből törökülésbe érkeztem a szigetre, mely meghatározása elég nehéz. Egy bolygó, ami jelen van minden Univerzumban, de mégsem. Vagyis hát sose volt rajta a térképeken. Emiatt kellett véghezvinnem az alapjáraton egyszerű szertartást.

Kinyitva a szememet lila köd lepel uralkodott körülöttem. Első lélegzet vételemkor, köhögve tértem magamhoz, ami kicsit se jött jól, mert azt jelentette nehéz lesz a levegőhöz hozzászoknom. Küszködve, de azért felálltam, és kiléptem a ködből. Lebegő sziklák tömkelege utat alkotott elöttem, mely egy nagyobb pontig vezettek el, ahol egy ember várt.

-Ha, itt átlépsz nincs visszaút-mondta a csuklyás. Elég sok csuklyással futottam már össze mondjuk....

-Nem terveztem visszalépni-azzal tettem még egy lépést előre, és minden más lett.

Egy hatalmas ház állt termedt elöttem. Két színt ismert csak. A pirosat, és a feketét. Pont, emiatt olyan ellenszenves volt. Néhány vörös lépcsőfok választott el a kétszárnyű bejáratig, amin minták tömkelege futkározott. Nyitott ajtón ajtók több ezrei tárultak fel még. Viszont miután bezáródott az ajtó. A levegő elszállt a rüdőmből, és fulladozni kezdtem. Kirántottam a főbejárat ajtaját, majd mélyet szippantottam a levegőből. Hát ez így nem lesz jó...

Második menet. Berontottam a jobb oldali első ajtón, és még húsz ajtó lett elöttem. Kis helyen több dolgok. Remek. Rontottam tovább, még öt ajtó. Még további három ajtó, de a levegőm már kis híján volt. Rohantam vissza a fő bejárathoz, és már kint is voltam. Ez így nem lesz jó....nincs elég levegőm hozzá.. egyáltalán meddig bírom ki levegő nélkül? Lepintem egy kicsit, majd lemértem meddig bírnám ki... Egy és negyed perc az ottani bolygón. Talán Egy és fél perc, de necces volt nagyon.

Befutottam. Balra. Első ajtó a húszból. Második ajtó az ötből. Háromból a harmadik. Fal. Vissza.
Harmadik szoba ....és így tovább.

Nem volt időm rá, hogy tétlenkedjek, így random választottam kombinációkat. Melyeket próbáltam levésni, de eltűntek, így volt olyan, ami többször leírtam. Sajnos minnél inkább kifulladtam, annál kevésbé bírtam a tempót. És mintha lassabban közlekednek magában a házban.... ...Aztán eszembe ötlött valami. Kitámasztottam egy abrosszal az ajtót, hátha bejut valamicske levegő, de amint félreálltam az ajtó becsapódott, és nekimenésre sem nyílt ki. Beragadtam.

Fel az első emeletre. Második ajtó. Húszból a tizenharmadik. A szemeim bambán lehunyni készültek...nem! Carolért, és ...mindenkiért! Negyedik ajtó. Középső ajtóhoz nyúltam volna hozzá, mikor elfogyott a levegőm.

Minden lelassult. Épp elforgattam a kilincset, és az utolsó gondolat is lejátszódott bennem. Carolért...!

Arcom a földet érte, és kapkodva tértem magamhoz.

-Kijutottam!-kiáltottam fel örömömben. Azt kívántam, hogy legyen már vége, de sejtettem nincs szerencsém. Bár az is lehetséges, hogy ezen a helyen nem is ismerték a szót. A lila levegő továbbra is enyhén cirógatott, viszont jóval tiszta volt, mint elődje. Sőt az egész "bolygót" körbevette.

Nem sokára egy hatalmas lapos tetejű hegy magasodott elém, melynek tetejéhez tisztán látszódott az út. Carolért! Indultam meg, mire a föld megremegett, és inkább futni kezdtem. Már a hegy lábánál jártam mikor az első kristályszörny előkerült. Alakjuk embertől függött, az elöttem álló épp egy ogre méretéhez volt hasonló. Szeme lila kristály. Izületei , izmai szintén. Minden mása kőből állt. Egyet suhintottam a karddonmal semmi. Inkább kikerültem, miközben a taktikámat tervezgettem. Két lépés után, az egyik felkelése közben bokámnál ragadott, és elbuktam. Meg se kottyant viszont az kristályszörny érintése annál inkább. A sav, mint valami gyors méreg erőteljesen mart belém. A kardomért kaptam, és levágtam az alkarját a szörnyek a kristályos pontjánál. Kristályt üss!

Féltem már, hogy leég a nadrágom rólam, de sajnos volt nagyobb problémám. A következő fordulóban már utamat állták, és nem is voltak lassúak. Egyikőjük ki is tőrt fegyverével. Én mellette felkaptattam a falra, és mögéjük ugrottam. Aztán rohantam tovább.

A legközelebbi egy erős ütéssel majdnem lelökött a hegyről. Egy másik a vállamba döfött. És...sorolhatnám. Azt hittem sose lesz vége pont úgy, mint az előzönél. Aztán felértem .

Ugyanaz a csuklyás várt, mint a kapuban. Egy egyszerű pisztolyt nyújtott felém. Elötte két leláncolt ember.

-Egy golyó, egy találat. Az egyik ember egy gyilkos. A másik egy rossz apa. Muszály a golyónak húst érnie.

Átvettem a fegyvert.

-Ha, meghagyod a gyilkost lehet megváltozik, de lehet még galádabb gyilkos lesz. Ha, az apát hagyod meg lehet gyermekeit bántod vele. Vagy nem. Te döntésed. Neked túl kell élned, ahoz, hogy átvedd a jutalmadat.

-Remek....azt mondtad, hogy húst kell érnie a golyónak...hát legyen.

A célra összpontosítottam, és lőttem. A golyó csontot ért.

Helló! Folytatom!

Igazából magam miatt. Ja ...ennyi. Kire lőtt rá Mary szerintetek?
Írjátok meg!

Kékes olga, bokra.
Én meg Noriii voltam.