Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

7.

Összegezzünk....egy csomó hulla áll körülöttem, és nem valószínű, hogy megtudom állítaní a program befejezését. Ráadásul a többiek is veszélyben vannak. Nem! Mondok jobbat. Az egész bolygó veszélyben van, és csak nekem is hajszálvékony esélyem van a nyerésre. Kell egy B terv! A tőreimet lassan előkapva gondoltam ezeket, mire a hullák egyre közelebb értek. Egy kiszámíthatatlan pillanatban előreugrottam, és belevájtam a legközelebbinek a gyomrába az egyik tőröm. Lendültem tovább, majd a másikkal lefejeztem a mellette álló hullát társát. Erős rothadó hús szag csapta meg az orram, amitől egy másodpercre megálltam. Éreztem, hogy eltaláltam mi rejtőzik a fekete homok lepel alatt. Zavaromban ketten megragadtak oldalról, hamar jött a harmadik elölről. Már épp ártalmatlanítani akartak az oldalsók egy-egy fekete tőrrel, mikor hasba rúgtam az ölettem állót, így hátradőlve megúsztam az oldalról jövő pengék támadását. Ne csináljátok utánam! Könyököm miatt egy-két erős agyrászkódást kaphattak a lefogóim, mert eléggé megtántorodtak. Én meg egy gyors pillantást vetettem a kijelzőkre. "Kilencvenöt százalék, kevesebb, mint öt perc". Jaj, de pontos valaki! Egy oldalról érkező kaszáló mozdulat elöl lebukva kerülgettem a hullákát. Oda kellett érnem minnél hamarabb a trónhoz, de bármennyire haladtam előre mindig elálták az utamat. Vágtam, cseleztem. Mindent bevetettem, amit az erőm nélkül tudtam. Márcsak két méter választott el a célomig, mikor az egyik hulla hátulról lábszáron rugott, és én hanyat estem.

A barlang rázkódni kezdett, mint az őrült. Én az egyik kijező segítségével felálltam, de már tudtam, hogy késő minden próbálkozás. A trónon egy, ahoz illő méretű sötét alak jelent meg. Testét ugyanúgy fekete porszemcsék lepték. A lepel alatt vöröses árnyalatokat véltem felfedezni, de nem tudtam, mire vélni a dolgot. Az óriás erőteljesen felállt, és a kis hullák egy hozzá illó vas másfélkezes kardot adtak a kezébe. Melákunk megcsodálta a fegyverét, majd gyorsan lekaszabolta az első néhány kisembert. Hogy miért? Mert ahoz volt kedve. Ezt honnan tudom, ha nem láttam a fejébe? Úgy, hogy láttam már hozzá hasonló embereket.

-Prizantín! Készülj a pusztulásra!-és ehez hasonlót is hallattom már ezerszer.

A terem másik végében egy feljáró nyílt le az óriásnak a betonépületbe. Mostmár tényleg érhetőbbé vált számomra miért voltak akkora termek. Futni kezdtem felé, de természetesen az óriás hulla gyorsabb volt. Kardmarkolatával fejbecsapott, mikor elhaladt mellettem, és gúnyosan felnevetett. A nevetése, mint valami őrülté visszhangzott a fülembe. Majd, újra , és újra nevetett. Kábultságomból nem igazán tudtam eldönteni mi történt a csapás után, de a lábraállásom után, egy teljesen más részén találtam magamat a szobában.

A teremből eltűntek a hullák gyökerestűl, így egyedül kóvályogtam ki belőle. Hátamba erős fájdalom csapott végszóra. Lehetséges, azért, mert háttal estem neki a falnak, de nem tudtam meg sose. Megnéztem a dzsekin alatt mi van, és egy kötésen futott végig az újjam. Nem jutott eszembe miért van ott, pedig a derekamon is ugyanennek a fáslinak a darabja éktelenkedett. Benyúltam a hanyagúl megkötött szövet alá, és öt pontot tapintottam ki. Öt karomnak a nyomát. Olyan távolinak hatott már az az esemény, hogy homályosan, de derengett, mikor tettem rá fáslit. A harc a piacon is oly messzinek tűnt. Azt se tudtam eldönteni, hogy ugyanazt a napot írjuk egyáltalán. Belémötlött egy terv ennek következtében. A szemem kékben úszott, és végrehajtottam a tervemet, de egy hiányzó láncszem még hiányzott belőle. Thorék.

Helló!

Ittlennivégeennekarésznek.
Remélem tetszett. Figyeljétek majd a profilom, mert lesz Mary Űrbéli kalandjaiból is egy könyvecske, amit hétközben fogok írni, ha uncsizok. Meg készülök egy másik könyvel is,de az már más tészta.

Az ég kékes, én meg még élek és én voltam Noriii, ha tudni illik.