Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

8.

Futás. Ez volt az az interakció, ami megjelent a mindennapjaimban. Akkor is futottam, rohantam, mint egy őrült, hogy megmentsem azokat, akik bántottak. Meg még valkyrie-ék csapatát....

Egy kanyar. Jobbra fordultam. Egy hulla velem szemben battyogott épp, és, miután észrevett megrohamozott. Én még mindig futottam, majd, mikor egymással szembetaláltuk magunkat csak szimplán elhajoltam a támadása elöl. Aztán még nagyobb sebességre kapcsoltam. Bal kanyar. Ötven méter előre. Láttam magam elött a lépcsős-termet. (Azt, amelyiknek téglalap alakban lefelé voltak a lépcső fokai, így egy kis mélyítést adott a épületnek.) Harminc méter. Keresztben egy folyosó. Basszus! A folyosó két oldaláról hullák özönlöttek. Legalább százan lehettek, ami miatt felmerült az bennem, hogy lehet tudták semmiképpen sem állíthattam meg a folyamatot. Mindegyikük sziszegett, és természetesen felém tartott. Én megálltam, egy ideje először. Feléjük nyújtottam a kezem, és enegia hullámot küldtem rájuk. Egytől-egyig kifeküdtek. Továbbindultam kerülgetve a hullákat, de az egyikőjük beledöfött egy tőrt a alsó lábszáramba. Felkiáltottam fájdalmamban, és avval a lendülettel, a sajátommal szíven szúrtam a támadót. A fekete homok a tőröm körül kékké változott, a helye nyomán szintén ugyanezt véltem felfedezni. Jobban megnézve a többi hullát, mind kékesen derengett. Miattam. Erős energiától inganak meg csak. Kiszedtem a fegyvert a lábamból , és az ajtóhoz léptem, mely a kézérintésemre kinyílt, én meg gyorsan besurranva becsuktam mögöttem. Bumm. Bumm. Bumm. Közeledik. Minnél hamarabb meg kell találnom a többieket! Megfordultam.

A mélyített terem egyik legfelső lépcsőfokán álltam. A terem közepén(,és a lépcsők alján,) egy nő állt, akinek testét ugyanolyan fekete homok takarta, mint a hullákét, de a feje nem volt eltakarva. Tőle távolabb, velem szemben a terem túloldalán egy újabb rakás hulla vigyazott. Thorra,és társaira. Ráadásul elkeserédesemre valkyrie-ék is köztük voltak. A teremben még rengetegen homokember állt, akik a többiek kivételével nem vettek kutyába. A hozzám leközelebb állók máris felém közeledtek, én meg védekezve, de leigyekeztem a lépcsőn a nőhöz. A hölgyeménynek égfekete haja volt, és keserű mosollyal felém fordult. Mély sötétkékek szemei alatt fekete karikák voltak. Mégis fiatalnak tűnt. Túl fiatalnak. Emberi számmal tizenhatnak mondtam volna.

-Annamária Hand, A Boszorka. Thanos utódja.

Meghökkentem. Igaz, a hullák már említették, hogy tudnak rólam, de akkor is...Mindig arra gondoltam, ha felébredek titokban tartam a dolgot. Tekintetem a fiatal mögé terelődött, ahol Urontiót tudtam felismerni. A kree térdelt, és lehajtotta a fejét, de az arcáról így is keserűséget véltem leolvasni.

-Igen, tudjuk ki vagy-olvasott a gondolataimban.-Volt szerencsénk megtudni az igazságot. Hát, nem irónikus? A száműzött ki életeket ment, lesz a legnagyobb fájdalmat elhozó személy.

-Nem é...

-Nem te leszel?-mintha valami méltatlant vett volna a szájára, úgy ejtette ki a rám utaló szót.-Az energia szétválassza a testedet két személyiségre, de a személyek ugyanazok csak más az állásponjuk!-suttogta nekem. Bár tisztában voltam vele.-De, most! Boszorka válasz! A barátaid életéért velünk tartasz, hogy átléphess a következő fázisba, vagy hagyod őket meghalni?

-Erre a bolygóra is a halált akarod hozni...nekem ez nem elég nagy ár.

-Ilyen fontosra tartod magad?-gúnyolódott.

-Nem, de elvárom, hogy az ártatlanokat ne bántsák.

-Hahaha! Nézz rájuk!-fordult Thorék felé- Mind gyilkosok! Megöltek rengeteg embert, hogy ide jussanak. Például ott van New York. Hány ember halt meg ott, ha?

Nem válaszóltam, de jogos volt a mondanivalója.

-Akárhogy nézzük is, mind gyilkosok. És a gyilkosok nem ártatlanok!

-Ereszd szabadon őket!

-Vagy mi lesz?-rántott elő egy fekete kardot.

A tőreim a kezemben voltak, de olyan érzésem volt, mintha még mindig a felszínen kapargáltam volna.

-Ki vagy te?-kérdeztem.

-Nem tudod, igaz?

-Tudnám, de most kockázatos az erőmet használni.

-Igaz....Na, de tényleg. Szerinted ki vagyok?

-A szemed.

-Mi van vele?

-Sötét kék. Mély, és nem látok a aljára, de kerülöm az igazságot, mert tudod mit látok? Fájdalmat. Gyűlöletet, és ....Bosszút. Bosszút akarsz állni a saját keserűségedért. Kitaláltam?

-Majdnem jó-kezdett oldalról felém köledni.

-Kit gyűlölsz ennyire? Netán engem?

A lány rezzenéstelen alakban körözött velem, de a tekintete egy pillanatra ellágyult. Én. Én vagyok az. Engem gyűlöl ennyire.

-Mit tettem?-kérdeztem, miközben körözve lestük egymás mozdulatait.

-Épp ez az. Semmit.

Rámvetette magát, én a tőreimmel hárítottam a támadását. Majd újra, és újra. Csak vágott, én meg védtem. Szakadatlanul csak támadott. Az a sok gyűlölet a szemében rám meredt, és kiokádta megvetését. Nem volt nagy harci képessége, de a szeme...a tekintete halálos volt. Még sosem találkoztam olyan emberrel, aki ennyire gyűlölt volna. Bumm. Bumm. Bumm. Az óriás közeledett, nekem meg cselekednem kellett. Nem adhattam fel épp abban a minutumban, hisz már meg volt a tervem. Kéken izzott fel a szemem, de ugyanavval az erővel elfedtem e képességem, így, aki kívülről nézte az eseményeket nem érzékelt semmit. Egyszercsak visszatámadtam a lánynak, és kivertem a kardját a kezéből. Ő hitetlenkedve hátrált.

-A barátaidnak, meg a bolygónak annyi!

-Ha, tudod, hogy én vagyok a Boszorka, akkor azt is kéne tudnod, hogy mindig van egy trükk a tarsolyomban.

A jobb kezemmel csettintettem egyet, és a szobáról eltűnt az álca. A hullák a földön fetrengtek, és kéken izzottak néhol. A többiek a terem másik felén bilincsben álltak. Csettintettem még egyet, már ott se voltak.

-Mit tettél?-kérdezte elborzadva.

-Én az embereket megvédem. De, ha a saját csatámat vívom meg távol tartom őket magamtól.

-De...

-A bolygón nincs már senki. Rég elhajóztak erről a a helyről a segítőimmel. Nem állíthatjátok meg. Csak én va...

Urontio nyögve felállt, és felémfordult.

-Űrnöm sajnálom...elárultalak. Én...-összeszorult a szivem a barátom láttán, de mellette egy másik érzés is betolakodott szívembe. Harag.

-Szükségem van még rád, de nem itt!-a kék szín megint átúsztatta a kezemet, és márcsak ketten álltunk a teremben.

Mögöttünk betört a fal, majd az óriás sziruetje jelent meg.

-Mostmár úgyis mindegy, nem? Mindenkit megmentettel! Elpusztíthatod, úgy, hogy senkinek nem esik bántódása! A nagy Boszorka megint győzedelmeskedett!

-Ha, felrobbantom a bolygót veletek együtt teszem, így talán megakadályozom, hogy még több ...hulla legyen.

-Sok szerencsét hozzá!-azzal porrá változott, és elfújta a szél. Ma nem csak egy ember szegte meg a fogadalmát, de egyik vétek sem marad bűntetlenül! Hallottam a fejemben.

Rám üvöltött az óriás, én pedig két tőrrel a kezemben álltam elé ki. A kezem viszont...még mindig kékben úszott, ami semmi jót nem jelentett.

Szép napot!
Itt van az új rész! Meg ilyesmi. Tervezem a héten kirakni a másik könyvből egy részt. Könyv címe: Marvel/A Boszorka/ Egy napló lapjai.
Majd, akit érdekel nézzen bele!

Az ég kékes, én meg még élek és a nevem Noriii.