Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

16. A fullánk

...Thanos utódja.

Ahogy elnéztem Új-Asgardot, úgy régi emlékek is felderendtek. Bár a mostani város pompájában nyomába sem ért az eredetinek, mégis a múltot idéző formákkal kecses várost hoztak össze. Carol nem szólt. Szorításomból kikelve, már egy jó ideje maga repült. Arca érzelemmentes volt, de az enyém nem. Folyton ...aggódtam.

Ez a hely lesz a végzeted.

Mintha, a kaszás hölgy ott állt volna mellettem várva az adandó alkalmat....Mintha, minden levegő vétel az utolsó is lehetne. Közeledett a vég. Mégis ... kezdtem megbarátkozni vele.

Életedet barát nyesi el.

Legyen hát! Én ígyis mindent meg fogok tenni, hogy felkészítsem őket a háborúra, akármennyi időm is legyen. Aztán elértük a városhatárt. Leereszkedtem a talajra, Carol viszont fönt maradt.

-Valami nem stimmel....mindjárt jövök.-én addig beléptem a városba.

Rendezett, tiszta utcák. Színes kövek, építő eszközök. De, egy hang se volt. Néhol benéztem egy-két kunyhóba, de, mintha csapot-papot otthagyva elmentek volna az emberek. Majd az égre tekintettem. Asgadtól nem messze a hatalmas fekete kör lebegett. Kapuján az űrhajók özönlöttek. A fergeteg közepén pedig Marvel Kapitány. Egy-két asgardi hajót is láttam, de azok inkább a város felé közeledtek. Mikor már rendesen az utcák fölött repültek el, a pajzs felépült. Sárgás lézer, mely az egyik legjobb volt a piacokon. Erős, és hajlítható. Ezek szerint a Galaxis Őrzői elhozták a szajrét.

Bumm!

Carol vágódott neki a pajzsnak.

-Óh ne.ne...ne!...

Rohantam Carol felé, de ekkor már nem voltam egyedül. Egy hulla lökött fel a sarkon, egy tőrrel a kezében. A hegye már a nyakomhoz ért éppen, de ekkor egy kis energia zuhatagot küldtem rá, és rögtön elrepült a francba. Még három közeledett felém. A balsó támadott, én megfogva a karját kifordítottam, és eltörtem neki. Közben elhajoltam egy újabb ütés elöl sikeresen. A balsó elrúgtam, és hármat az egyiknek, kettőt a másiknak vertem be. Majd köríves gáncs, aztán hullák a földön. Néha igazán szórakoztató az életem!

Carol a burok körül repdesett, én pedig kinyújtva mindkét karomat a pajzsra koncentráltam. Két másodperc múlva már egy egy méteres lyukat tudtam létrehozni. A kapitány persze rögtön reagált, mire odaérkezett, már készen is volt az átjáró, de ekkor fegyver durrant, és Carol zuhanni kezdett.

-Ne! -csukódott be a kapu, de ugyanabban a pillanatban vas érte a bőröm. Egy örökké valóságba telt, de a támadómra néztem. Ismerős arc. Barna szemek. Még régről...A a Földről. John. Lejjebb tekintettem . Kezével egy fekete két és fél kezes kardot tolt épp belém, mikor ránéztem lökött rajta mégegyet. A távolról kiáltásokat hallottam. Mintha Carol arany jelenlétet vettem volna ki a távolból. Aztán kihúzta a kardot, és John a karddal együtt semmivé vált. Csak egy álom az egész. Feketeség. Ez volt az egyetlen, amit láttam. Majd mennydörgés is társult hozzá. Éreztem, hogy valaki a karjaiba vesz, és felemel. Vittek. Máskor Carol úgy mesélte, hogy megnyílt az ég, megfeledkezve a pajzsról sötetség áradt be. Egyenesen belém. "Nem akarom újra megélni a pillanatot!" Mondta. "Még jó, hogy idejében magamhoz tértem a zuhanás alatt!"

Egy óra, vagy annyi sem telt el, mikor kinyitottam a szemem, és egy fehér helyiségben találtam magam. Előszor a kínzószobám ugrott be, de utána egy kedvesebb arc jött be képbe. Kék szemeivel gyengéden tekintett le rám, szőke hajzuhataga pedig egyszerűen hullott vállára. Fáradtnak tűnt, mégis örömtelien mosolygott rám.

[A fontosabb részeket szivesen nevezem el, és nem mindig szeretnék a rész alá írni.]