Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

48.

Valahogy nyugodtság öntött el, miközben már alig tudtam kivenni a képmásomat. Ez erők túlságosan csapongtak bennem. Ez ereimben a többszínű vér forrón égetett belülről. Visszafogtam magam, mert úgy éreztem magam, mint egy időzített bomba. Bármelyik pillanatban kirobbanthatott volna belőlem egy csutak energia kontrolálhatatlanul, és az utóbbi tény rémített meg inkább. A Másom egy pillanat alatt abbahagyta a "szórakozást", amint rájött a álláspontomra. Közelebb húzott magához, és ezeket suttogta a fülembe:

-A Földön aligha tudják, hogy létezel, ugyanakkor az erőd sokkal hatalmasabb, mint a Bosszúállóké.-ellökött magától, mire óvatosan nyúltam a bennem lévő mágia felé. El is értem, és az egyik beton út fölött siklottam el repülve. Lassítottam, majd megálltam. Hamar egy kisebb társaság vett körbe, állig felfegyverkezve. A Másom figyelmeztetett....ezek az emberek miattam vannak itt, és az erőmet akarják megkaparintani. Még azt se tudják hogyan, de mivel hatalomról van szó....Nem volt fegyverem, jöttem rá. Felvettem egy védekező pozóciót, de rá kellett eszmélnem, hogy tévedtem. A karom meghosszabbodott és sötét-kékes árnyalatot öltött. Ujjai háromszor akkora tüskékre emlékeztettek leginkább.

Valaki hátbalőtt, mire előre tántorodtam, aztán a lendülettel együtt előre döftem. A tőlem nem messze álló páncélos sisakja nyikorogva adta meg magát. A hordozó pedig összeesett. Régen még nem öltem embert, de úgy látszik nem tudtam tartani magamat az igéretemhez...már egy ideje...Lehangolódtam, és a harc sem nyújtott semmi vígaszt. A még épp balosommal kifordítottam a következő ellenfelem markából a fegyverét, a halálos oldalam aztán már csak tette a dolgát. Hamar végeztem, ezért láthattam, ahogy a Bosszúállók belevetik magukat a csatába. Nem tudtam mi volt a tervük, de azt ugyanakkor igen, hogy hazudtak nekem.

Megérintették a vállam hirtelenjében, és gyorsan megpördültem amiatt. Már mindkét kezem normális volt, ezért a mögöttem lévő nőt sima ököllel vágtam kulcssonton. A vörös hajú fájlalva nyúlt a pont felé. Hetty volt az, az egykori barátnőm, akitól annó nem sikerült elköszönnöm. Egy elragadtatott gondolat következtében előreugrottam, és magamhoz öleltem. Egyikünk se szólt, de akkor nekem éppen nem volt másra szükségem. Nem vettem észre, de még könnyek is gyűltek a szemembe.

-Sajnálom....-böktem ki nagy nehezen, de az egész leginkább gütyögésnek hatott. Egy másodpercre azt hittem kiszorítottam őbelőle a szuszt, ezért nem válaszol, úgyhogy elengedtem hamarosan őt. Szembeálltam vele, mintha verésre számítanék. Őszintén nem tudtam milyen volt az élete hiszen nem gyakran néztem rá, amíg az Űrt jártam. Reméltem, hogy nem tettem tönkre az életét vagy ilyesmi...

-Te is hiányoztál.-válaszólt egy mosoly keretében.-Viszont most menned kell! Hatalmas energia sugárzást észleltünk, abból a toronyból.-mutatott az egykori Stark-toronyra.-Úgy éreztem jobb, ha tudod...

-Én...

-Nem akarok elköszönni, szóval tessék.-nyomott neki a mellkasomnak egy egyszerű zseblámpát, majd a háta mögé bökött egy nyitott csatornára.-Menj, fejezd be a munkát!

-Igenis!-mosolyodtam el bárgyún, és már kúsztam is le az öreg létrán. Félúton haladva a tetőt be is fedték utánam.