Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

49.

Sötét volt, mint általában egy csatornában. Orrfacsaró volt a szagkavalkád is, de nem vitt rá a lélek a mágia használatára. Egyszerűen...tudtam, hogy meg fogok halni, és nem akartam az utolsó pillanatokat ugyanúgy tölteni, mint mindig. "Különlegesen". Szinte az egész életemet az a bizonyos nap határozta meg, amikor először "találkoztam" Carollal, aztán minden a feje tetejére állt természetesen. Egy szeretet nélküli anya és egy inkább rögeszmésen imádó apa jutott nekem hirtelen. Ja, meg egy rakat más is...Lényeg a lényeg, nem akartam olyan varázslatos lenni, mint mindig. Ha, az idő is csak néhány perc ki kellett élveznem.

Műra biztosan akart valamit tőlem, és ezt tudtam is. Ugyanakkor, amikor Carol megjelent a házamba másfél napja egy sanda gondolat merült fel bennem. Jött a terv, és az érzésem egyre erősebb lett. Tudtam, hogy ez az utolsó utam a Földön. Az utolsó óráim.

A távolban, számomra egy láthatatlan helyen, víz csepegett. Viccesnek találtam, hisz más bolygókon igen különleges jelentést társítottak volna hozzá. A síkos és a szilárd anyagok váltakozása mellett, viszont más is volt lent velem. Egy zsoldos ugrott ki a legközelebbi sarokról, engem célba véve. Én hátrahúzódtam, kiejtve a kezemből véletlenül a zseblámpát, majd miután biztonságos volt a helyzet rohanni kezdtem szélsebesen.

-HÉ! Nem szabadna megölnöd!-fordítottam az üvöltésüket magamnak. Az engem az elöbb bántani szándékozó egy másik nyelven karattyolt vissza, evvel is bizonyítva a különböző származásukat.

Átugortam egy nagyobb szennyvíz folyamot, de egy harmadik személy felém lőtt, és megcsúsztam a patka szélén. A jobb lábam a sekély-bűzös-folyadékban találta magát, míg a fejem mellett zúgott egy sugár-lövedék. Gyorsan kilöktem magamat a stabilan lévő másik lábammal, és a következő elágazáshoz ugrottam. A fedezékül szolgáló téglák rögtön kiröppentek a helyükről, amikor sikerült elérnem őket. Futottam tovább, aztán a jobb felé fordultam. Úgy vélekedtem, ha teszek egy nagyobb kanyart talán elkerülhetem a fegyveresek naggyát, míg eljutok a toronyig. A kanyarban már vártak, szerencsétlenségemre. Három lövelésre kész cső meredt rám, amik el is dördültek. Egy kék lapot varázsoltam magam elé, így nem esett bántódásom. Fogtam a már alkalmazásban lévő energiát és visszairányítottam feléjük. Ők zavarodottan menekülni kezdtek, én pedig hátratekintettem. Nem mehettem tovább onnan, ahonann jöttem , mert túl közelről hallottam már a lépteket. Megindultam a falakat súroló energia irányába, aztán egy látszólag jó elágazásba fordultam be. Sokáig mentem ugyanazon a folyosón, míg három nagy darab fegyveres nem állta az utamat. Éjsötét páncéljukhoz egy-egy hasonló árnyalatú szablya járt. A pontosan megtervezett kardok éle a jelenlétemre égve lilára váltottak, jelezve, hogy lézeresítettek.

Közelebb araszoltam hozzájuk, miközben az egyik darab elcsenésén gondolkoztam. A hozzám legközelebbi maximum négy méterre lehetett tőlem, mikor egy alak jelent meg a semmiből. Éles tőr villant a kezében, és elvágta az elötte álló torkát. Utána az övéhez nyúlt, majd a másik kettő felé dobott egy öt másodperces kioldású minigránátot. Azok fémesen landoltak, de az alak már azelött megindult felém. Megragadott, aztán vonszolni kezdett, el a hatókörből. Az első felbukkanó folyosóba sikeresen belökött mindkettőnket, mielött a bomba felrobbant. Emlékszem elöbb vesztettem el a hallásom, mint koppantom volna háttal a talajnak. Az illető rámesett, de javításképpen , végtagjaival védeni kezdett. (Bár nem jutott volna vele sokra.)

Először ő mászott le rólam, majd én ültem fel, de már tudtam kivel van dolgom. Loki ácsorgott fölöttem egy ravasz mosollyal az arcán és az egyik lézeres-szablyával.

-Nézd...-kezdte, de akkor ráüvöltöttem, mert az egyik páncélos jelent meg mögötte. Már félig állva voltam, mikor a testét átfúrta a penge. Mégis miután a vére ráfröccsent az arcomra, mint forró láva, a remény elhalálozott számunkra látszólag.