Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

22.

A zuhanás mindigis egy csodalátos tevékenység volt. Ha, lehet annak nevezni. Én végülis bámulatosnak tartottam. Aznap, azon az éjszakán is annak találtam. Nekiestem a falnak, kitörve azt. Repültem a törmelékkel, messze a távolba. Egyre lejjebb ereszkedve közben. Egy kurta mosoly futott át az arcomon. Következő pillanatban viszont a kemény valóság fogadott, ahogy talajt értem. Pontosabban az egykori tavat, ami akkora már durva jégként terpeszkedett szét.

-Bámulatos, nem igaz?-érkezett Ő is a talajra. Ugyanúgy nézett ki, mint én. Fehér póló, farmer és magasszárú csizma.- Az az erő, ami képes minderre. Az én erőm!-örömteljesen felnevetett. Hangja messze elhallatszódott.

-Az én erőm is egyben.-jegyeztem meg feltápászkodás közben.

-Ó, nem! Annál sokkal több!-mosolya lassacskán füléig ért.-Én uralom a sötétséget, a végtelen pusztítást, ÉS a te erődet.

-Inkább csak lopod azt...-anélkül, hogy arckifejezése megváltozott volna, egyet legyintett a karjával. Hátratekintettem. Vörös szemek fogadtak, melynek gazdái leginkább farkasra hasonlítottak. Néhol nem volt húsok, hol csontjaik látszóttak ki. Az egyiknek nem volt meg a bal hátsó lába. Ijesztően néztek ki, de valahol sajnáltam őket. Elővettem lassacskán a tőreimet, hogy készenlétben álljak.-Mik ők?

-Ajándékok a Haláltól. Egész jó szövetséges mellesleg.-válaszólt könnyedén a Másom.

-Mi java lesz neki a mi ügyünkből? Ő nem ír csak alá egy papírt csak, mert több hulla lesz a markában. A borzadványok, amikkel találkoztam is kitalálom az ő művei.

-Azt mondta látja a potenciált a jövőben. Benned.-egy pillanatra tekintettem rá, de elkéstem. Az első farkas rámugrott. Letaszítva a kemény jégre engem. Mancsaival a vállamba vájt, legszivesebben felüvöltöttem volna akkor. Az alkarom ugyanakkor szabad volt. Vártam míg a dög a pofámhoz közelít, aztán belésüllyesztettem egyik, majd másik tőrömet. A farkas mindkét lábszárából spriccelt a vér, összekenve engemet is vele. A többi halálfattya is közeledett már támadni. Valószínüleg nem tetszett a társuk fájdalma, aki éppenséggel le akarta harapni a pofámat. A szemembe megvillant a jól ismert szikra, és a farkas feje ideiglenesen távolmaradt. Nagyon kevés energiám volt, a fej pedig közeledni kezdett. Felhúztam mindkét lábam. A farkas mellére szorítottam. Löktem rajta egy nagyot. A varázslat eltűnt, én pedig kipördültem az ordas alól. Búcsúzóul belerúgtam egyett az egyik sebesült lábába, mire elterült. Felálltam, és már készültem leszúrni a jószágot, de megfeledkeztem valamiről. A többiről. A falka maradék tagja végleg megelégelte a tevékenységemet. Hibámra viszont csak akkor jöttem rá, mikor egy álkapocs fonódott a derekamra.

Kiejtettem mindkét tőrömet a kezemből, és csak ott álltam. Láttam, ahogy a többi ugrásra készül. Láttam a másomat mosolyogni. Láttam a kibuggyanó vértengert. Láttam mindent. A hirtelen vérhiány enyhén megszédített, de még eszméletnél voltam. Ráfogtam hát az álkapocs felső, és alsó részére. Iszonyat fájdalmat okozva saját maganak, aztán elkezdtem szétnyitni azt. A következő farkas ugyanakkor már célt talált. A bal combom is beszorult, de egy keserves üvöltés közepette végre sikerült kibújnom a derekamat szorító borzalomból. A farkas viszont újra rámfogott, mire én bár nagyon ódzkozdtam tőle a szemeit támadtam meg, amivel sikerrel jártam. Egyben iszonyat rosszul éreztem magam... Behajlítottam a térdem, és gyorsan kézbekaptam az egyik tőröm, aztán pofába szúrtam vele a lábamat harapót. Nem engedett ő sem egy hamar, addig viszont elvágtam a másiknak a torkát, hogy vakként ne szenvedjen többet. Egy minus farkas. Beledöftem, háromszor a makacsul fogó álkapcsába, mégsem engedett el. Felvettem a másik tőrömet is, aztán egy ugrás közbeni farkas torkába repítettem, mire az összeesett. Akkor döbbentem rá, hogy egy farkas maradt hátra még. A legelső. Ráfogtam az engem szorító, aznap már a második álkapocsra, majd szétnyitottam. Sokkal könnyebb volt, hiszen az állat már nem élt. A rengeteg vérveszteségtől kábultan léptem egyet előre, hogy kiálljak az utolsóval is, de az hamuvá vált elöttem. Ez így nincs rendben...

Megfordultam, és megláttam Új-Asgard pompásban villogó seregét.

-Ne...Nem!-egyik kezemet a sebemen nyugtattam, míg a másikat felemeltem. Falat emelve köztem, és köztük. Sokan beleütköztek a kékes térbe, mások időben megálltak, de senkinek sem esett bántódása. Láttam Dr.Strange csodálkozó tekintetét.-Te engem akarsz, vedd el hát, amire szükséged van! - fordultam magam felé.

-Nem!-termedt hirtelen mellettem, és döfött belém egy apró tört.-Azt akarom, hogy szenvedj, mint azok, akiket tönkretettél! Ugyanakkor ne aggódj, én sokkal jobb te leszek! -nevetett, kuncogott és, mintha röfögött is volna egyben.-Be is bizonyítom!-csettintett egyet, mire egy feketés köd jelent meg mellettünk, ami lassacskán egy alakot öltött. Lokiét.

Elállt egy pillanatra a lélegzetem. Tényleg ő volt, éreztem. Mintha egy újabb fény lobbant volna a fejemben. Egy új, de régi léleké.

Még mindig szereted! Azután a rengeteg év után is...-a másik Mary újból a fejemben szólalt meg, majd mégis beszédre váltott.-Sajnos, viszont búcsút kell vennünk tőled, Mary. Ég veled!-azzal belökött a sötétségbe.