Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

24.

Nagyon szerettem volna, hogy Loki bízzon bennem. Pedig nem én voltam az, aki ott állt vele szemben. Mégis...én is ott voltam. Mintha, a szavakat nekem mondták volna. Én törtem volna össze ott helyben. Engem bántott meg Loki. A személyem egyszerre volt a Másomé, és sem. A kettő aligha horzsolta egymást, ami nagyon megrémisztett. Mégis én egy távoli bolygón voltam, mind az nem velem történt meg. Egy ötletem ugyanakkor támadt.

A kezem forrósodni kezdett. Tudtam pedig nem is néztem le. A keserűség, a szégyen zuhatagként ömlött belőle. Az erőm hihetetlen sebességgel áramlott. A sötétség a jeget érte először, megrepesztve azt. Emelkedni kezdtem, karjaimat magam mellé emeltem. Áradt belőlem a borzalom. Elérte még Új-Asgardot is. Az első épületek elsőnek csak rogyadozni kezdtek, majd maguktól dőlésnek indultak. A hullám folytatódott. A feketeség belepte az utcákat. Utattőrve magának mindent . Az elöbb még csodás épületek sötétebb árnyalatra váltottak. Üvegek törtek szilánkos. Csilingelésük közepette pedig lehetett hallani a rémüldöző sikolyokat. Nem kíméltem senkit. Minek is? Engem sem kímélt senki.Volt, aki meghalt és volt , aki nem. Nem számít. Hisz senki sem élhet örökké. Talán én igen...

-Hagyd abba!-hallottam egy nő hangot, de nem álltam meg. Nem érdekelt hány gyerek fog sírni. Hányan vesznek oda. Volt erőm hozzá, hogy megtegyem azt, amit akarok. Mondhatni éltem a lehetőséggel.

Nem tudom meddig folytattam a tevékenységemet, de egyszercsak leálltam. Víznek vagy jégnek nyoma sem volt. Hamunak inkább. Nem tudtam ki szólt hozzám az elöbb, úgyhogy kíváncsian tekintgettem körbe, de nem találtam semmit. Akkor szólalt meg Ő:

-A hatalom nem játékszer.

-Attól még jobban kihasználom, mint te!-nem tudtam, hogy volt képes beszélni hozzám, és nagyon felbosszantott vele. A hülye bolygónak vissza kellett volna tartania őt. Ha, nem is az erőm az emlékeinek biztosan.

-Nem is használod az én erőmet.-jegyeztem meg.-Csak el akartál hallgattatni, hogy Lokival lehess.-beszéltem nyugodtan hozzá.- Tudod a nagy különbség közted és köztem az, hogy én nem teszek tönkre mindent a kicsinyes vágyaim miatt.

-A szerelem kicsinyes? Talán te nem szereted Lokit? -kiabálása keserűen hatott, mégis emberinek. Csak egy összetört lány kétségbeesett érvei voltak azok.

-Nem hiszem, hogy valójában szeret egyikőnket is. Szerintem még mindig a saját szakállára játszik. Te csak egy jó opció voltál neki, de rájött az igazságra. Ez minden. Semmi más.-az igazat megvallva részben hittem az előzö mondatomban. Talán, hogy ne bizakodjak a tényben. Másrészt nagyon nem akartam Lokival találkozni akkor. Féltem mi lenne egy beszélgetésünk vége.

-NEM! Igaznak éreztem...

-Tudod az igazság az, hogy te nem vagy valaki. Egy test, a lehető legsötétebb energiával feltöltve, tettetve azt, hogy ember vagy. -Az nem lehet igaz. Én érzek mindent...élőlény vagyok! Vannak vágyaim, és az nem mástól függenek. Én valaki vagyok!

-Te akkor mégis, mit érzel?-legszivesebben abban a pillanatban odautaztam volna hozzá, és felnyársaltam volna őt az ő "kedvenc" palotájára.-Itt szónokolsz nekem, mintha neked nem lenne bűnöd mindezekben! Mondd meg hát nekem...., csak, mert nem vagyok ember, hanem egy magasabb rendű élőlény, én nem tehetek szert emberi kapcsolatokra?

-Mi ...? Én nem ezt....-nem tudtam mit mondjak. Egy kicsit megakartam törni, de nem így akartam kihozni helyzetet. Nem is arról beszéltem. Mit akar ezzel mondani? Ugye nem...?

-Hallgass! -mosolyra húzta a száját.-Megjött.-Ki?-és akkor téynleg megérkezett. Csatahajók léptek a légkörbe. Sebességük a legjobb űrhajókkal tudtak vetekedni. Az új gravitáció meg se kottyant nekik, ahogy a pajzsom sem, amit oly nagy figyelemmel készítettem el. Hiába.-Elpusztítottam már aznap este. Nyugi még csak egy-párat. Idővel viszont, fölöslegessé fog vállni minden. -egy apró röffenést megengedett magának.-Ha, most látnám az arcodat...

A hadihajók a város fölé emelkedtek. Lassan árnyékot vetve mindenre. A túlélők félve merészkedtek ki a fedezékükből, de arcukról méginkább a félelem sütött. Voltak, akik az éppen kezükbe akadó tárgyal harciasan kiálltak. Mindhiába, mert a hajók bombázni kezdtek. Ártalmatlannak tűntek az első néhány másodpercekben azok a lövedékek. Csak idővel eszméltek rá, hogy a nagy szabálytalan alakzatok nem mások, mint kegyetlen gyilkosok . A hullák, ahogy én neveztem őket. A borzalmas sikolyok újonnan megelevenedtek. A halálhörgések társukként csapódva pedig nem tették könnyebbé a hallgatásukat. A hullák öltek. Ha, kellett kezzél tépték ketté az embereket. Nem hagyva kivételt.

-Van egy hírem számotokra....-zengett Műra hangja, amitől szerintem felállt a szőröm(, nem mintha lett volna sok). Régen hallottam szemtől-szembe a hangját, és a vele való találkozásra sem készültem fel lelkileg.-....kérek egy lelket, aki feláldozza magát a hősötökért, A Boszorkáért, aki oly szörnyű halált halt értetek. Megadom ezt az esélyt nektek, hogy visszakapjátok őt. Az önkéntes, kérem hozza magával a hős igazi kincsét, azt a ronda dzsekit. Három órat kaptok, míg a szörnytegek meg nem indulnak újra!-mondata végére a hullák elkezdtek kifelé vágtatni Új-Asgardból. Nem hagyva mást csak kétségbeesést maguk után.