Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

28.

A hatalmas Univerzum. A világmindenség...a dimenziók. Bárhová tudtam volna menni. Tényleg időtől függetlenül könnyűszerrel elköthettem volna egy hajót, hisz voltam olyan talpraesett képességek nélkül is. Képességek nélkül is...

Új-Asgard romos utcáin lépdeltem. A fehér pólómat vér pettyezte, de azon kívül makulátlannak lehetett mondani. Nem úgy, mint a benső lelkivilágomat, ami romokban hevert. Lennem kellett valami. De senki nem akartam lenni. Semmit sem tanultam. Makacs voltam és önző. És most ...egy senki vagyok. Az vagyok, ami szerettem volna lenni leginkább. A gondolataim csodálkozásomra békésebb területekre eveztek. Megadva nekem egy fajta nyugalmat. Pedig tudtam, hogy gyász ideje volt akkor. Mégsem sírtam, miközben a rendetlen utcák kövét jártam. Sokáig azt se tudtam merre veszem az irány, teljesen a tudatallattim irányított, és ez egészen jól esett. Végre nem nekem kellett koncentrálnom. Végre nem nehezedett rám teher. Egy senki voltam.

Feleszmélésem nem tudom mikor történt időben, de az egyik pillanatban már egy öregemberhez guggoltam le. A lábából egy jókora fémlemez állt ki, valószínüleg a vihar törte ki azt is. Valamit mondtam neki, de inkább reflexszerűen. Talán azt, hogy "orvos vagyok" vagy valami ilyesmit. A lemez nem volt mélyen, mégis eléggé fájdalmas művelet lett volna mindkettőnk számára.

-Hadjon magamra! Eresszen!-kérlelt az úr.

-Ne adja fel kérem....-suttogtam.-...kérem ne...!-mögöttem csörömpölés hallatszódott, mire néhány asgardi bukkant elő. Mocskosak és szakattak voltak, de rögtön felénk tartottak, mikor megpillantottak minket.

-Miben segíthetünk?-kérdezte az egyikőjük. Szerintem a "vezérük".

-Fogjátok le a jó urat, valaki álljon és ellenőrizze a sebet.-osztogattam a parancsokat, ugyanakkor nem lettem tőle hirtelen egy király vagy királyné, ami egy kissé örömmel töltött el. -Én majd elvégzem a műtétet!- Mindenki beállt a helyére. Én a seb fölé álltam, stabil fogást felvéve.-Szólj, ha túl sok vér folyik ki! Több mint, ami eddig kifolyt...-fordultam a gézeshez.-És három. Kettő. Egy. Szorítsd!-Nekiveselkedtem, és húzni kezdtem a fémlemezt. Próbáltam a legkevésbé változtatni a dőlési szögön, nehogy több kárt tegyek a kelleténél. A kezfejeim viszont csontfehérekké váltak az erőlködéstől, és nagyon féltem, hogy elszúrom az igazat bevallva. Egyszercsak ugyanakkor vége lett, ígyhát megkönnyebbülve rúgtam félre a lomot.

-A városban mi vagyunk az utolsók-szólalt meg egy lány, aki egy csecsemőt tartott a kezében. Feltételezésem szerint egy árvát.- Az evakuálás során már sokan előre elindultak, aztán volt az a robbanás...és a szörnyek mind meghaltak. Mi átkutattuk az egész várost veletek futottunk össze csak már egy ideje....-mondta.- Ideje lenne beérnünk a többieket mielött késő lesz.

-Egyetértek.-húztam meg a kötést a férfi lábán.-De biztos, hogy nincsenek többen még? Nem amardtak még emberek hátra?

-Ha, hátra is maradtak, már nem élnek. A legtöbbünket a vihar meg a vihar vitt el....te nem közölünk valósi vagy igaz? Nem asgardinak látszol...-felegyenesedtem és a kérdező férfi szemébe néztem. Mocskos volt, szakálla össze-vissza állt. Rendezetlenségét pedig fél pár papucsa tetőzte meg, de a szemei ádázan villogtak.

-Néhány napja érkeztem a bolygóra...., orvos vagyok....és ismerem Thort régebbről. Még első Asgardon találkoztunk..-válaszóltam, miközben lihegve felsegítettem az öreget.-...azért vagyok itt, hogy segítsek...

-Van valami ötleted mi történhetett azokkal a "szutykokkal"?-kérdezett megint.

-Benső robbanás, látszik a cafatokon...-igyekeztem szakszerű lenni. A betegem hóna alatt jobb fogást kerestem. Kissé felrántottam, evvel kizökkentve őt a vérhiányból származó álmosságból.

-De mik ezek a lények...-motyogott valaki.

-Ideje lenne indulnunk!-szólalt meg a vezér, aki eddig nagyon csönben volt.- Erre!-intett nekem, én pedig megindultam.

A város széléig zavartalan volt az utunk. Időbecslésem szerint olyan másfél órat kutyagoltunk odáig. Két sikló várt ott minket. Ezek egyszerű föld felett lebegő járművek voltak, fedél nélkül. Összegezve eléggé könnyen támadhatóak, hiszen csak a talaj fölött tudnak közlekedni Ráadásul szinte bármely oldalról sebezhetőek, de hát ez jutott nekünk és kész. Engem az öreggel egyre osztoztak, hogy figyeljek rá. Már éppen indultunk volna, mert a kötései cserélését úgy látták jobb, ha megvárják, amikor megdördült az ég. Az atmoszférába űrsiklók léptek be. Tüzesen, villámgyorsan. Harcra készen.