Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

15.

Carol akaratlanul, de felkiáltott:

-A Galaxis Őrzői!

-Igen, ők azok-helyeseltem.-Úgy látszik elkér a segítség.-döntöttem előre a hajó orrát.

Az zuhanó repülésben közeledett a föld felé. Közeledett az őrzők felé. Épp két hajó tolongott mögöttük, mire kilőttem azokat, és a sárga hajó elemelkedett a talaj közelségéből. Viszont mi is közeledtünk a szárazföldhöz. Húztam vissza a kormányt, de nem működött.

-Mi az? Beragatt a kormány?-öltött színt a keze máris.

-Megoldom-és az enyém is vibrálni kezdett, majd sugaraim a kormány mögé hatoltak.-Jó....kész!-húztam fel gyorsan.

-Hát...Mary te nem vagy semmi.

-Több, mint öt éve nem használtam ezt a gépet, de köszi.

Mostmár végre legalább újra láthattuk a sárga-szürke hajót, mely az ég felé tartott. Én leemeltem a rádió készüléket, és keresgélni kezdtem frekvenciát. Majd átadtam Carolnak.

-Őrzők, itt Marvel Kapitány és a Boszorka. Megvagytok?

-Megvagyunk-hallatszott Quill hangja.-Hova tovább?

-Ezt miért tőlem kérdezed?

-Thor, és a csapat Új Asgardra szervez mindenkit, aki fontos. Minket elküldött egy hydro pajzs generátorért. Megszereztük, gondolom most vissza kéne mennünk vele a bolygóra. Azt hittem, azért vagytok itt, hogy szóljatok a terv másságáról.

-Nem. Most hallunk róla először.

-Mindenesetre köszön....-egy hatalmas fémes robbanás vágott közbe kettőnk között, melyet egy rakéta okozott. Nem találta el őket, de elsodort tőlük, és nem sokára egy hatalmas fekete karika el is takarta a hajójukat.

-Quill jelentkezz!-kezdte Carol.

A hatalmas karika szélein fehér füst gomolygott. Az alakzat maga pedig megvolt negyven méter. Látványától egy apró szilánkja a félelemnek belémköltözött. Mi van, ha ez semmi ahoz képest, amit tudnak?

-Peter jelentkezz...!-volt hajthatatlan. De, ekkor már késő volt bármire is. Egy hatalmas löket belénkjött hátulról, mintha maga a hatalmas feketeség húzott volna, és meg sem álltunk, mígnem az el nem nyelt minket.

A következő pillanatban már máshol teremttünk, mintha csak egy portálon mentünk volna át. Hegyek éles csúcsai terültek el alattunk. A távolban nagy kékség, és egy sárga pont látszódott azután.

-Ez Új Asgard! -mutatott a pontra, ami mostmár nekem is inkább városnak látszódott. Távolról kisebb szikláknak néztem volna az épületeket, melyek egy nagy középsőnek hajlongnak, de nem igen volt időm elgondolkozni rajtuk.

Egy robbanás hallatszódott hátulról, és a műszerek is nyiválkolni kezdtek. Ó hogy az a....!

-Mary, add át a kormány!-rivallt rám az egykori pilóta. Én engedelmesen átadtam a helyemet, mire ő röngtön egy igazi manűverbe kezdett bele. Hirtelen le, jobbra, föl, balra....(és még sorolhatnám) cikáztunk. Közben Carol Danvers még hadászatban is lepipálta az ellenséget.

Már a tó fölött jártunk, rég nyugalomban, mikor még egy találat ért bennünket.

-Carol mennünk kell!-ordítottam a lányra, aki még mindig gyökeresen fogta a súlyosan lejtő gép kormányát.-A hajtóműnek annyi! MENNÜNK KELL!

Carol nem moccant.

Én egy hullámot löktem a műszereknek, melyekről lepattanva őt érte a lövet, így végre elengedte a kormányt, én meg kirepültem vele együtt a hajóból.

Felszállva hamar kilőttem egyetlen kezem sugarával, a minket megtámadó hajót, és Új Asgard felé szárnyaltam. Carol nagy nehezen szólalt meg csak:

-Te tudsz repülni?

-Nem iguáná vagyok. PERSZE, hogy tudok repülni.