Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

51.

A koponyám közelében lévő csigolyák, mintha forrani kezdek volna. A fejem egy katlanná vált, de közben végig eszméletnél voltam. Egy hideg tű vágta át a bőröm a tarkómnál, miközben egy ismeretlen kéz pedig rám nehezedett, hogy lefogjon. Bár nem láttam a fénytől, mégis hátrakaptam a fecskendős felé, és el is kaptam a mögöttem álló karját. Akkora ugyanakkor már vége volt. A kis üvegcella megtelt a véremmel. Éreztem, ahogy a tű elhagy engem egy részemmel együtt. Rossz kart kaptam el. Egy lendülettel hátracsaptam a fejemet, mire felüvöltött az illető. Előrepattantam, és félig kifordulva hasbarúgtam. Vagyis azt feltételeztem. A világosság kezdett halványodni, de még úgy is nehéz volt bármit is látni. Megindultam arra, amerre rúgtam, hátha eljutok a fecskendősig. A legközelebb viszont csak a fallal találkoztam össze. Egyik kezemet rajtatartva vakoskodva haladtam egy irányban, próbáltam az emlékeimre hagyatkozni.

Egyszerre törmelékekbe érkeztem, pedig biztos voltam benne, hogy merre megyek. Nem örültem, mert féltem a bekerítetség ötletétől. Az ellenkező irányba mentem tehát, mígnem nagyon távolról golyók eldördülését hallottam. Igyekeztem tovább, de a hangok csak távolodtak. El kellett hagynom a falat, ha ki akartam deríteni mi folyik arrafelé. Ugyanakkor hezitáltam. Már volt egy küldetésem eleve, azt sem teljesítettem még.

-Semmit sem látok ebben a ...-hallatszott egy férfi szavai.

-Hol leh..?-a mondatok és szótagok elharapódtak, nem igazán lehetett kivenni őket. Megindultam feléjük, közben korholtam magamat a felelőtlenségemért. A mocskos vízből kilépve egész mondatokat is ki tudtam venni.

-Miatta vagyok itt.-megálltam, mivel ez Loki hangja volt. Rádöbbentem, hogy a varázslatiam lehet abbamaradtak. Óvakodva közelítettem. A kezem ügyében pedig fegyvert kerestem, sikertelenül.-...Neki köszönhetem, hogy élek....-röhögés hangzott fel. Mostmár nagyon közelről.

-Szóval szereted?-kérdezte valaki. Rácsimpaszkodtam egy mellettem lévőre. Kitapogattam a szája környékét, és befogtam. Mialatt a másik karomat a nyaka köré tekertem. Ájulj el! Szorítottam erővel az illető viszont sokáig nem engedett. Szépen leeresztettem a padlóra, én magam guggolva maradtam.

-Igen, szeretem.-Kiről beszél? Közvetlen közelemben nevetés hangzott fel. Én szinte megijedtem, mivel a feltételezett távolságok a valósággal összemérve igen más arányok lettek. Valaki felém kezdett lépdelni, erre összehúztam magamat és a túszomat. Szegénynek majdnem utolsó pillanatban léptek volna rá a lábara, de sikerült megúsznom a lelepleződést egyenlőre.

-És örömmel halsz meg ezzel a tudattal?-egy pisztoly tárcseréje hallatszott. A fegyver valószínüleg Lokira lett célozva. Körülbelül meg tudtam mondani merre lehet a fenyegetőző, de nem voltam biztos, ami nagyon zavart. Előbb megmentem , most meg hagynám meghalni?-Utolsó szavak?

-Mary, nem fogsz nekem hinne, de szeretlek. Szóval örölük, hogyha már a lelkem hozzád lett kötve legalább nem kellett azzal tudatosulnod, hogy haláloddal engem is viszel magad után. ...Legalább most eggyel kevesebb teher van rajtad.-Döntöttem. Felálltam, és revetettem magam a pisztolyosra. Az egy hatalmasat esett a lendülettől, én pedig belekönyököltem az arcába. Egy csonttörés kellemetlen zaja jutott el hozzám. Az elkobozott fegyverrel kezemben tértem vissza a harcba. Loki fegyvertelen volt, de épp valakit rúgdosott a földön. Én fejbelőttem egy felé közeledő alakot, majd egy másikat. Loki lefegyverzett még kettőt, míg én a továbbiak után néztem. Összesen nyolcan voltak.

Loki felém baktatott, bár nem láttam tudtam, hogy ő az. Megállt elöttem, és kissé elnevette magát.

-Mi az?

-Igen, én tényleg szeretlek.-csend telepedett be közénk. Nem válaszoltam, bár a szám kinyílt.- Szerintem tök jó csapatot alkotunk! Elég gyorsan legyűrtűk őket, nem gondolod?

-Te látsz.-jegyeztem meg, mert leesett, hogy én vagyok a nevetséges.-Tudtad, hogy ott vagyok.

-Szóval nem tagadhatod, hogy nem hallottad, amit mondtam.-vidámnak és olyan Lokisnak hangzott az elöbbi mondat. Már akkor rá is jöttem, hogy az igézetem miatt úszta meg a helyzetet.

-Igen, de mi az a franc, amiről beszéltél?-hordtam le őt hirtelen, a romantikus csevej helyett.

-Ó..ő..-zavarodott össze, és meg éreztem is a zavarodottságban a végtagjainak suhogását.-...a klón te, de nem te, hanem a másik hozzád kötötte a lelkem mikor visszahozott, így egyrészt nem engedte Műrának, hogy megöljön.-darálta el a szövegét, és hátralépett egyet.-...vagyis gondolom ez történt...Én csak érzem, hogy hozzád vagyok kötve!-mentegetőzött, majd mégis félem lépett megint.

-Miért akart volna életben tartani?-töprengtem hangosan.-Meg akart alázni vagy mi az nem az ő stílusa, hanem....

-Hanem?-komorodott el ő is.

-...Műrájé. -esett le.-Műra azt akarja, hogy szenvedjek.-az egykori kislány mindkettőnket átvert.