Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

26. Másként

Ha, nem volt szükségem egy apára, egy anyára vagy éppenséggel egy barátra, az nem azt jelenti, hogy nem hiányolom őket. A néma hallgatás néha nem azt jelenti, nem törődöm. Inkább azt, hogy sokkal jobban össze vagyok törve, mint valójában. Ez történt akkor is. Csak álltam. Döbbenten tekintve az élettelen testre, ami egykor még egy barátomé volt. Akkor viszont nem a szeretet kellemes érzete,mely oly sokszor járt át kettőnket, inkább a tél ridegsége . Kissé irónikus volt az egész helyzet. Azoknak kiknek búsulniuk kellett volna halálom miatt halottak, én meg mindig élek és gyászolom őket. Egy másik gondolot, ami eszembe jutott, hogy sejtettem ez fog történni már évekkel ezelött. Sokkal több ideje, mint vissza tudnék emlékezni.

Én voltam a lány a Földről. Egy számkivetett. Egy boszorkány. Vérrel itatott föld fölött, keseregve. És nem tudtam mit tegyek...Ha, harcolok lehet elbukom. Ha, nem próbálom akkor is. Én vagyok a legádázabb erő tulajdonosa a világon, csak tehetek valamit, nem? ..Arra születtem, hogy legyek valaki, de sosem lettem igazából senki. Hiszen sosem akartam, és ez nem is baj. Legyek hát senki. Legyek semmi. Ugyanakkor ...

Nem tudom, hogy kerültem el arról a bolygóról, de ott álltam a barátnőm fölött. Ledöbbenve tekintettem le rá, közben egy hang megszólalt bennem. Egy apró kifürkészhetetlen dalllam. Olyan gyönyörűen szólt, ezért jobban füleltem, nyúltam érte lelki kezeimmel. Mígnem elértem. A Másom lefagyott, bár nem néztem rá, tudtam. Az energia áramlani kezdett belém, nem mind, de elégséges. Koncentráltam. Valami egyszerűt....valami pompásat. A telepátai. A legeslegelső a képességeim közül. Az álmatlan éjszakák, és a gondok okozója is egyben. Mégis akkor oly kedvesen fogadtuk egymást, mint régi barátok, bár igazábol csak egy napra váltunk el. Ráhangolódtam, mire egy pillanatra minden a régi lett. Éreztem minden élő porcikát. Minden sejtet, melyet tudatos agyak működtettek. Voltak közölük szőrnyűbbek is , a hulákké. Ők is rendelkeztek aggyal, de annyira sötét energiájuval, melyet azelött nem is lett akartam volna igazán felkutatni. Mégis megtettem. Akkor igen. Ráfókuszáltam mindegyikükre. Mindegyikre, ami elértem a helyzetemből, és megtörtént.

Éreztem a robbánosak, amiket én okoztam. Porrá zúztam őket, nem hagyva csak roncsot utánuk. Szinte mindet megöltem, megtisztítva a várost így. Nem ő, hanem én. Csakis én tettem. Elfogyasztva minden energiámat, amit sikerült elnyernem.

-Aki gyilkos, az gyilkos. Függetlenül attól mennyit öl.- mondtam ki hangosan.