Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

50.

A testemmel már kiegyenesedtem, majd elvettem a talaj felé zuhanó Lokitól a lopott szablyát, közben jobb karral pedig tartani próbáltam őt. Az oldalamhoz fogva a sérültet vágtam az előzö fegyveres felé. A páncélost viszont nem értem el vele. Rámtekintet sötét sisakja mögül, aztán elengedte a Lokiba fúródó fegyver markolatát. Hátrálni kezdtem ösztönösen, de egyértelművé vált, hogy én lettem a célpont. Nem sokáig hagyott minket tehát menekülni, tíz ijesztő másodperc múlva már felénk is vetette magát. Én a második suhintásomba gyorsan energiát vittem bele, így a levegőben egyszerűen ketté vált elöttünk a test. Testnedvek folytak rám újból, aztán a maradványok egy nagy puffanással landoltak elöttem. A homályból, viszont megint ellenfelek jelentek meg, (feltehetőleg jelzést adtak le az akkori koordinátáinkról).

Egy hasonló lézer-szablyás is volt közüttök, aki a következő pillanatban fejjel előre repült el mellettünk. A zsoldosok egy része a titokzatos támadó felé fordult, és a legközelebbi kapott is egy energia löketet a gyomrába, felborítva ezzel néhány társát. Daisy Johnson rohant oda hozzánk, miközben a kezével továbbra is védekezett.

-Hé! Emlékszem rád!- állapodott meg tőlönk egy méterrel.-Szerintem jó lenne újra bemutatkoznunk egymásnak!-a arca zavarodottságot sugárzott egy momentumra, aztán gyorsan kezet nyújtott.-Daisy.

-Mary.-tettem le egy kicsit a görbe kardot, és ráztam vele kezet. A kedves gesztus ugyanakkor hamar elillant, mivel a csepegés hangforrása ezúttal Loki vére volt. Megragadtam mostmár stabilabban az asgardit a gyomra fölött, utána a falhoz támogattam. A kezem kék fénye bevilágította a környezetünket, a gyógyítás pedig megindult. Egy kék burok vette körbe Loki testét, védve őt közben mindentől. A igézet végeztével, a szablyát kihúztam a testéből, bár ő ezt nem érezte mégis rámnézett. Véres ajka széle mosolyra görbült és a szín is visszatért belé. Megmentettem az életét!

Daisy karjain a komoly fém burkolat volt az ő pajzsa saját maga ellen, mégis már szinte együtt is élt vele. Az ő képességeinek ez volt a visszaütője, ahogy nekem leginkább a felelőségtelen használat. Mindenesetre akkor ott álltunk egymást támogatva és közös erővel harcoltunk. Daisy a legtöbb embert könnyen leverte a lábáról, én pedig még mindig a fegyverekhez fordultam leginkább.

-Kilenc óránál!-üvöltött nekem, mire én gyorsan megpördültem és ketté vágtam az ellenfelet. Ezt követően a visszafordultam, mert valaki üvöltve közelített felém. Gyorsan elugrottam az útjából, amikor már közel volt, aztán felnyársaltam a hátát. Ő előrebukott, miközben én már a következőt szúrtam már sziven.

Valaki egy sniperes , piros sugárral lépett ki a ködből. Miután mellette termettem, kiütöttem a puskát a karjai közül és a másik karom könyökével vágtam fejen. Hanyattbicsaklott, de akkor egyszerre négy vörös pötty jelent meg rajtam. Daisy elémugrott hirtelenjében, sugárzó kézzel, megmentve mindkettőnket.

-Ezek földiek...-keseredtem el, mert reméltem, hogy az Univerzum minden másik lakója akarja megkaparintani az erőm, nem pedig a szülőbolygómon élők legalábbis. A tény eléggé elszomorított, olyannyira, hogy előreugrottam, négy méterrel átszelve a levegőt. A torkomból fájó üvöltés tört elő, a karjaim (az egyikben a fegyverrel) suhanva száltak utánam. Földet éréskor a testem megrázkódott, majd az előrecsapódó végtagjaimmal együtt egy mágikus szökőárat hoztam létre. Az megindult abba az iráyna, magával sodorva sokakat. Egyik oldalról tehát védve lettünk egy ideig...

Egy alkalommal bekaptam egy gyomrost, és kissé kizökkentem, mire egyszerre több ütés sorozat ért el. A fájdalomtól hamar elsötétült minden körülöttem, de azt ki tudtam venni, hogy legalább öten ütlegelnek. Hamar a földön találtam magamat. A kezem ragadott a vértől, az ember énemből megmaradt zsigerek pedig ordítottak a rosszulléttől. Lehet eltúloztam valamit... A szemem felpattant, aztán kínok közt a körülöttem állók mind elemiekre porladtak. Quike egy felém tartót vágott fejbe, majd felsegített, bár nem nézett rám. Az előzö jelenet túlságosan hasonlított a csettintésre.

-Mary!-kiáltott a megjelenő Hetty rám, és felém dobott egy fegyvertokot. Én automatikusan elkaptam, de bár ne tettem volna. Rögtön tudtam ugyanis, hogy mi volt a tárolóban. Az egyik régi tőröm. Csupán a közvetett érintésemre szem vakító világosság lett, mialatt darabokra robbant a penge, csupán közvetett kapcsolatra. A jelenet ugyanakkor nem akadályozta meg az elkerülhetetlent, mivel a nyakamba egy fecskendő szúródott bele. Ne!