Marvel/ A Boszorka/ Sötétségben

11.

Szokásosan minden az én hibám legalább! ...Műra a gyilkos. A népe miattam gyűlölte meg. Nem voltam ott, hogy segítsek, ezért a nem cselekvésből egy szörnyeteget szültem! Én magam vagyok az igazi szörny.

Mint, egy távoli hang, úgy zengett folyamatosan az a szókapcsolat a fülembe, hogy; "Nyisd ki a szemed!" Egyre közeledet ez a négy szó felém, mígnem már kis híján megsüketülni készültem. Két kezemet füleimre tapasztottam, hátha segít valamicskét. A hang viszont továbbra is ugyanolyan éles volt, mint az előbb. "Nyisd ki! Nyisd ki! Nyisd ki a szemed!"

-Nem. Nem. NEM!-ordítottam a sötétségbe.

"Nyisd ki! Nyisd ki! Nyisd ki! A két fülemet már-már letéptem magamról.

-Elég!-és felpattantak a szemeim. Nem szándékosan, de ...mégis kinyitottam a szemem.

Egy tisztáson álltam a balta vágásával, egy erdő közepén. A bal bokámba hirtelen fájdalom csapott. Annyi felé jártam, és annyi sérülést szereztem már, hogy tudtam nem szabad csak amiatt megállnom, mert fáj. Addig kell küzdenünk, míg a szívünk ver. Ez volt az Univerzum, az Űr leckéje számomra. Léptem egyet, léptem kettőt. Majd hármat is, meg négyet is. Beléptem az erdőbe.

A talajt hó födte. A fák csupaszon, feketén meredtek rám. Szálinkózott a hó, de sima dzsekiben, így csak még jobban fáztam. Kikerülve a fákat haladtam, kerestem a kiutat abban a nagy útvesztőben. Lépésről lépesre erősebb fájdalom csapott bele a bokámba. Haladtam tovább, mert nem akartam okot adni az ellenségnek, hogy felülkerekedjen. Bár abban a helyzetben nem is tudtam ki az ellenfél.

Felnéztem az égre. Korom feketeség. Se csillagok, se Hold. Semmi. De, akkor, hogy láttam? Nem tudom. Haladtam tovább.

-Mary....

-Gyilkos...

Körbefordultam, de nem találtam senkit magam körül. Miután megfordultam, viszont egy gyökér az utamat állta, és orra buktam. Megint. Már épp álltam volna föl, mikor Műra arca suhant be a látókörömbe. Hátrahőköltem, mire ő megvillantotta eszelős nevetési tudását. Végre felálltam, mikor Dougles jelent meg a jobb oldalamon:

-Mary ..

Hátrálni kezdtem, Dougles , viszont közeledett.

-Mary...

-Ne érj hozzám!-furcsa módón megértette, és abbahagyta a közeledést.

-Hahaha! Milyen érdekfeszítő! -nevetett Műra.

-Sajnálom. Nagyon sajnálom, amit tettem veled. Miattam váltál ilyenné. Kérlek hagyd ezt abba, és beszéljük meg a...az ügyünket-sandítottam Douglesra.

-Hát nem érted? Engem már nem érdekel a segítséged. Se a te kis " barátaid". Mind ugyanolyanok vagytok. Hol itt, hol ott bukkantok fel. Megmentitek, vagy nem az embereket. Titeket nem is érdeklünk! Csak a dicsőség, a mámor. Bármi történnyék is mindent megteszek, hogy ne legyen mit megmentenetek!

-Még akkor is, ha nem válik be a terved? Ha, nem változok át?

-Akkor is.

A szivem egy percre lefagyott. Hideg járt át. A lehelletem szinte már olyan nehézzé vált, mint egy kő. A levegő vételem lelassult. Egy méllyedés jelent meg a vállamon. Egy elég erős ütés miatt a múltban. Sajgása nem volt erősebb a bokáménál, vagy a hasamnál lévő vágásnál, de akkor mindent megtettem a volna, azért, hogy ne legyen.

-....-nyitottam a számat, de nem tudtam mit mondjak.

Továbbhaldtam. Ezúttal, azonban futólépésben, amitől a bokám kikészült. Sietségem közepette. Adam, az öcsém jelent meg mellettem.

-Gyilkos!

Próbáltam nem rá figyelni, de elég nehéz volt, úgy, hogy hirtelen, mint egy haloweeni ijesztgető, akit legszivesebben lecsapnál, de amúgy nem bántana.

-Mary, ugye ez nem igaz?

Nem néztem rá, de tudtam, ha ránéztem volan biztosan elsírom magam, és megállok. Ismertem azt a hangot nagyon jól. Hirtelen az a kép ugrott be, mikor utúljára beszéltünk nyíltan a Földön. Lisa. Nyeltem egy nagyot, és megnöveltem a sebességem, bár még mindig tötyögésnek mondtam volna a mozgásom.

-Ott hagytál az egyetem után! Nem is érdekeltelek! Hamis barát vagy te, Annamária Hand.-rivalt rám Hetty.

-Megszegted a szent igéreted, mit hittél, hogy én majd tartom a sajátom?-jelent meg Urontio, de, úgy, mint a többiekre őrá sem néztem rá.

Két újabb seb jelent meg rajtam. Egy vágás jobb combomon, és egy karcolás az arcomon. Nem sokára még egy-egy vérkeltő fájdalom kisért. Majd jónéhány szidalom után már megszámlálhatatlan nennyiségű sérülés volt rajtam. Jó, hogy nem számoltam őket annak idején! Sajnos a fák sem segítettek. Egyre közelebb kerüktek hozzám ijesztő ágaikkal, melyek már a bőrömet sértették. Aztán fény villant, és, mintha új energiára kaptan volna. Rohantam félholtan, őrülten.

-Tudod, sosem szerettelek!

Megtorpantam. Egy örökkévalóság játszott le, mire a hang felé fordultam. Loki volt az, azzal a ruhájával, amiben meghalt.

Nem.

Éreztem, ahogy a szemem megtelik könnyel, de nem érdekelt rohantam tovább. Majd átvágtam az utolsó faágon is, és kiértem egy tisztásra. A hó fehéren világította be a sík terepet. Fülemet egy dallam csapta meg. Szomorú, kérlelő és megláttam. Egy kis madár egy törött szárnnyal próbálta fenntartani magát a levegőben. Rohanni kezdtem hozzám, mintha ő lenne a menekülésem kulcsa, de mielött elértem volna hozzám egy kard átdöfött. Egy láthatatlan kard, amit még Proxima Midnight döfött belém régen. Térdre rogytam, karokat kitárva. Arcomra fagyott könnycseppekkel. A madár zuhant, de nem voltam képes felállni se egyáltalán. Mégis azon kaptam magam, hogy egyről két lábra állok, és elkapom a zuhanó madarat.

Szememet kitárva, a fehér szobában találtam magam, ahová bezártak. Testem kék energiában úszott, és egy mozdulattal kitörtem az ajtót. Felálltam tudva csak képzeltem az egészet. Riasztó hangja visszhangzott az egész hajón. Katonak futottak felém, de ledermedtek, mikor megláttak. Sétálva haladtam előre, de senki nem állított meg. Egészen a csarnokig értem, ahol érkeztem. Ott megláttam a barátaimat bekerítve. A jelenlétemmel pusztán elsöpörtem az ellenfeleiket, és meggyógyítottam a sérüléseiket, bár én magam is bővelkedtem belőlük. Műra szaladt oda hozzám ámulva először, de aztán mosolyra húzta a száját.

-Az emberekért igen-fordultam Thorhoz.

A testem energiát lövelt ki, és eljuttattam őket a hajóról. Majd átléptem a kővetkező korszakba.

Helló!

Boldog elkövetkező Halloweent mindenkinek!
Remélem tetszett a rész, szerintem kitettem magamért. Várjátok a folytatást? Én már nagyon!
(A héten rész a másik könyvben!)

Kékes olga, bogra.
Én meg Noriii voltam.