Dr. Strange lánya 1.Kötet (Befejezett)

A meghívás

A telefonom csörgésére ébredtem...

-Ahj. Ki az ilyenkór. -a telefonom képernyőjén ismeretlen szám villogott.
-Igen. Tessék.
-Szia. Olivia te vagy az?-szólt bele egy ismerős hang.
-Igen. De...te ki vagy?
-Peter. -Ahogy meg hallottam ezt a nevet a szìvem hevesen kezdett el dobogni. Miért Peter,miért?
-Sz-szia Peter...
-Hello. Te is az ágyat nyomod?
-Hát...én kb az egész életemet ágy nyomással fogom tölteni szóval...igen.
-Oh.. tényleg. Bocsi Via. Apukád mondta. Nagyon sajnálom...-hangzott az őszinte meg bánás a hangjába.
-Semmi baj. Ne sajnáld, nem miattad van. És jól vagyok most éppen , nincs baj.
-Rendben.-majd be állt a kínos csönd, amit egyszerűen utálok. Szerencsére Peter meg törte.
-Figyu Via. Nem akarsz ma eljönni a toronyba?
-De igen. Elkell mennem oda amúgy is pár cuccért. Tényleg Parker. Te hogy, vagy?
-Kössz jól. Már tudok járni. Normálisan. Nincs bajom csak pár seb maradt meg.
-Rendben az jó jel. Majd mesélj. De Parker!
-Igen?
-Eljössz velem vásárolni?
-Ruhát? Egy frászt, még egyszer nem.
-Jaa nem. Kidíszíteni a szobám ami az orvosi szobám. De meg látjuk lehet be ugrunk egy ruha boltba. Meg látjuk.
-Fhu. Jól van megyek. De akkor jössz a toronyba?
-Persze, persze. Csak utána elkéne menni a plázába.
-Ja. Majd Happy oda visz. Én nem vezetek soha többé.
-Peter!-üvöltöttem rá. Ez most fel vitte benne a pumpát.
-Igen?
-Nem miattad van! Ügye tudsz róla? Nem miattad van! Amúgy is figyeltek már,hogy ezt tegyék velünk. És tudom,hogy te is tudod,hogy ez így van! Ne legyél már ennyire lelki ismeretes. Nem! A! Te! Hibád! Értetted?
-Persze...igen...-mondta szomorúan.
-De persze. Ha nem baj. Én is inkább szólnék Happynek mert, neked még vannak...sérüléseid.
-Persze...rendben.
-Szia Peter. Egy óra múlva találkozunk a tornyba.
-Szia.-Elköszöntünk egymástól de...egyikünk sem tette le. Már eltelt egy perc és még mindíg nem tettük le...
Hallottam Peter eggyenletes légzését ami, furcsa módon megnyugtatott.
-Lia. Én le teszem. Akkor...találkozunk! Szia!
-Szia Peter...-suttogtam. Majd le tettem. Hogy történhet ez megint? Én ezt nem akarom...
Már készülődtem,már fel hívtam Happyt is,hogy majd jöhet értem. Már az orvosnak is mondtam,hogy a következő gyógyszer beszedésig itt leszek. Nyitottam az ajtót, elmentem a lépcsőig(amit utólag meg bántam,mert alig kaptam levegőt.),majd elmentem a fotocellás ajtóig. Már itt várt Happy mikór ki jöttem.
-Szia Happy.-ültem be az autóba.
-Szia Olivia.-majd elindúltunk. Az út nagy része csöndesen telt.
Meg érkeztünk a tornyhoz, kiszálltam majd, irány a lift.
Fel értem, be köszöntem mindenkinek,majd elmentem Peter szobájához.
Kopogtam de nem jött be semmi hang ezért be nyitottam amit, nem biztos,hogy meg kellett volna tennem mert, pont akkor jött ki a félmeztelem Peter a fürdőből. Ott álltam pár másodpercig mozdulatlanul, a  felső testét méregetve. Majd Peter köhintett eggyet én meg, mint akit fejbe csaptak meg fordultam.
-Oh banyek. Boccs. -takartam el az arcomat.
-Semmi baj. -röhögött Peter.
-Ez nem vicces!
-Pedig az. -mondta Peter
-Nem, rohadtúl nem. Meztelen is lehettél volna!
-És? Akkor mit csináltál volna? Több ideig nézel?-oh ez kínos szóval, észre vette,hogy nézem.
-Boccs csak...khm-köhintettem. -mindegy. Ez...maradjon köztünk vagy Tony meg apám is kifog nyírni.
-Oké-mondta majd, röhögött tovább.
-Milyen kedves! Kész vagy már?
-Igen.
-Akkor gyere, segíts a szobámba.
-Rendben.-avval elmentünk az én szobámba. Nyitva volt az ajtó amit én nem értettem. Majd kitártam az ajtót, ami fogadott az igazán meg lepett.

*Ez a rész ennyi lett volna Pókicáim. Bár kicsit béna lett...na mindegy. Igyekszem a következőt jobbra!
Sziasztok!❤👌😚🕷