A démon, a sárkány és a három holló (Csillagok Városa #1)

51. Uralkodói kötelezettségek

Rovena csak annyit vett észre az egészből, hogy a pajzson kívülről lángnyelvek csapnak fel. Először azt hitte, hogy csak az egyik fa kapott lángra a villámok miatt – még hihető is lehetett volna.

Aztán hirtelen egy irdatlan nagy valami vágódott neki a pajzsnak kívülről. Mintha megremegett volna a tér; Rovenát annyira meglepte a hirtelen ütés, hogy lezuhant a tetőre. Megkapaszkodott a gerincben és igyekezett visszahúzni magát.

Ez a pillanatnyi szünet épp elég volt Trigeonnak arra, hogy mérjen rá egy csapást, ami habár gyenge nem tudta volna megölni őt, de ahhoz épp elég volt, hogy kis híján lelökje Rovenát a tetőről – Rovena csak annak köszönhette, hogy nem zuhant a mélybe, hogy megragadta az egyik tetőablak fölötti tetőgerendát. Az érdes cserepek végigkaristolták a bőrét, de mintha meg se érezte volna.

Egészen addig, amíg a gerenda borotvapengévé nem változott a keze alatt. Rovena felkiáltott a tenyerébe nyilalló éles fájdalomtól és elengedte a gerendát. Próbálta megvetni a lábát a tetőn, de mintha tükörjégen próbált volna megállni.

Végül sikerült megkapaszkodnia az ereszcsatornában. Ügyet sem vetve a kezét átjáró fájdalomra megpróbált a lábával támaszt találni a ház falán, hogy visszamászhasson.

Valami ismét nekiütközött a pajzsnak. Hol van ilyenkor Max, amikor szükség lenne rá? Nem azért van kint, hogy egyben tartsa a pajzsot?

Intett egyet, mire ezüstszínű kötelek tekeredtek a szarvas köré. Amíg az vergődött, Rovena visszamászott a tetőre. Épp csak annyi ideje volt, hogy szétnézzen; majdnem elsiklott a tekintete Max fölött. Aztán eszébe jutott, hogy Maxnek nem kéne bent lennie. Ezután pedig rögtön az is leesett neki, hogy Bennek meg bent kéne lennie.

Ben viszont nem volt sehol.

Szörnyű gyanúja támadt, és ez a gyanúja be is bizonyosodott egy másodperccel később, amikor valami megint nekiütközött a pajzsnak kívülről.

Basszus – futott át az agyán épp csak egy pillanattal azelőtt, hogy ismét kicsúszott volna a lába alól a talaj. Az apja közben lerázta magáról a béklyóit.

– Talán ha másodjára is végzek vele, érteni fogsz a szép szóból – hallotta az apja hangját. – De ha hajlandó vagy végre meghajolni apád akarata előtt, akkor esetleg tárgyalhatunk arról, hogy életben hagyom.

– Ha megölöd, engem is megölsz – felelte Rovena, amint lélegzethez jutott.

Az apja felnevetett.

– Bolond lány, hát tényleg elhitted, hogy annyit érsz nekem? Bármikor teremthetek egy újabb utódot, és senki sem tehet ellene semmit. Mit gondoltál, mit akartak veled tenni Azorath druidái?

Rovena megdermedt.

– Mit? – kérdezte tétován.

– Hát még nem jöttél rá? – Trigeon nevetésétől Rovenának végigfutott a hideg a hátán. – Megölni, amíg még tehetetlen vagy.

– Nem – vágta rá Rovena reflexből. – Ez nem igaz.

Trigeon csak nevetett.

– Úgy gondolod?

Az istenkirály visszaváltozott emberré és Rovena elé lépett.

– Jól gondold meg, mit választasz – szólt kimérten. Rovena hátrált egy lépést. – Ha nem állsz mellém, az azt jelenti, hogy a húgom elvakult birkái közé állsz. Olyan akarsz lenni mint ők, miután meg akartak téged ölni?

– De nem öltek meg – mutatott rá Rovena.

– Való igaz, nem – hagyta rá az apja. – De megpróbálnak majd. Az egész életed szenvedés lesz, ha melléjük állsz. Engem itt és most legyőzhetsz. – Trigeon széttárta a karját, mintha könyörögne, hogy Rovena támadjon rá. – Ebben a dimenzióban én nélküled senki vagyok, te viszont egyedül is boldogulhatsz. Viszont az én védelmem nélkül csak űzött vad leszel egész életedben, akit bábként rángatnak zsinóron az uralkodói kötelezettségek.

Rovena felkapta a fejét. – Uralkodói kötelezettségek?

– Hát valakinek vigyáznia kell az országomra, ha én már nem leszek – vont vállat Trigeon, és megpaskolta Rovena fejét, mint egy kutyának. A lány lenyelte a feltörő hányingerét és elhúzódott. – Te pedig nem akarsz királynő lenni, jól gondolom?

– Hát... nem – felelte Rovena zavartan, és hátrált egy lépést. Hirtelen nem tudta, mit feleljen; ebbe egész eddig bele se gondolt. Ha legyőzi az apját, ő lesz az új uralkodó, de mégis hogy lehetne ő királynő, mikor a saját érzelmeit se képes uralni?

Eszébe jutottak a többiek. Ha Trigeon mellé áll, nekik végük. De ha nem áll mellé, akkor üldözött lesz egész hátralévő életében. A szökött hercegnő, milyen jól hangzik...

Idegességében a medálja láncával babrált.

Aztán eszébe jutott valami. Lopva a medál hátuljára vésett szavakra pillantott.

Legyen börtöne annak, ki szolgasorba taszíttatja fiait.

Felnézett az apjára, aki éppen a körmét nézegette, oda se figyelve Rovenára. Aztán a villámhárítóba, amiből fényoszlop lövellt az ég felé, magasan az oszlop körül pedig öt elmosódott fényalak keringett: a barátai lelkéből egy-egy darab.

És akkor önkéntelenül is tudta, mit kell tennie. Egyik kezével megragadta az apja kezét, a másikkal meg a villámhárítót. Egetrengető robaj hallatszott, a körülöttük feszülő pajzs szétrobbant; rosszabb volt, mint amikor belecsapott a villám, ezerszer rosszabb, most már biztos volt benne, hogy a teste ennél több energiát már nem viselne el, a földbe vésett pentagram körül pedig megrepedezett a föld...

Odakint a pajzson kívül pedig felbukkant egy sárkány.