A démon, a sárkány és a három holló (Csillagok Városa #1)

52. A sárkány és a hollók

Rick a robbanás után néhány pillanatig nem hallott semmit. Csak annyi esett le neki, hogy hirtelen megjelent a semmiből egy sárkány. Azt már tovább tartott felfognia, hogy a tizenkét méter magas, fekete pikkelyes monstrum, ami épp készül felgyújtani a körülöttük álló fákat valójában Ben, aki a jelek szerint nagyon nincs jó hangulatban.

Kory nyomát se mutatta a félelemnek: leplezetlen ámulattal és csodálattal nézte a sárkányt. Rick az utolsó pillanatban rángatta el, nehogy baja essék – bár az, ami Korynak képes ártani, már tényleg olyan dolog, amitől félni érdemes.

Hirtelen Carl viharzott el mellette. Megtorpant a sárkány lába előtt és széttárta a karját, kijelölve magát célpontnak.

– Engem gyújts fel, ha annyira szeretnél, kölyök! – kiáltotta. Ben lepillantott a hozzá képest aprónak tűnő Carlra és lehajtotta tüskékkel és szarvakkal ékes fejét; a szeme a pokol színeiben izzott. Rick soha életében nem látott ennél félelmetesebb és gyönyörűbb dolgot, ugyanakkor meg tudta érteni, miért csináltak belőlük a sötét árnyak rabszolgát: egy ilyen lényt jobb, ha az ember nem az ellenségének tud be.

Egy teljes pillanatig úgy tűnt, hogy Ben tényleg lángba fogja borítani Carlt, aztán miután ez a pillanat eltelt, csak fújtatott egyet, megnyalta Carl arcát, és ló módjára megböködte őt az orrával, közben pedig halk, tütűlésszerű hangokat adott ki.

– Ez cuki – állapította meg mellettük Jenna. Rick azt se tudta, hogy a lány jelen van, így ugrott egyet, amikor meghallotta a hangját mellőle.

– Mi van? – pillantott rá Jenna. – Ne mondd, hogy nem aranyosak.

– De... azok – hagyta rá Rick elhűlve. Ennél többet nem tudott mondani, ugyanis a Rovena irányából érkező hirtelen fénymennyiség a torkán akasztotta a szavakat. Mielőtt újra szóhoz juthatott volna, Ben legyintett egyet a farkával, ezzel maga mögé lökve mind a négyüket. Egy pillanattal később nappali fény töltötte be a teret. Rick hasra vágta magát, de még így is érezte az arcán a perzselő hőséget. Jobbjával erősen szorította magához Koryt, már csak azért is, hogy megbizonyosodjon róla, hogy még megvan, nem esett baja...

– Srácok – szólt Carl és felállt, miután a fény és a hőség is lecsillapodott. – Hol van Navarro?

Ricknek is csak ekkor tűnt fel, hogy Max nincs velük. Aztán rögtön ki is szúrta őt a pentagram másik oldalán a földön fekve, mozdulatlanul.

– Odamegyek érte – jelentette ki, de alig tett egy lépést előre, Ben egy könnyed faroklendítéssel visszapofozta őt a fák közé. Rick megállapította, hogy a „gyengéd" ütés következtében legalább két bordája megrepedt. Ben egy gyilkos pillantást vetett rá, amitől Ricknek megfagyott a vér az ereiben. Nyilvánvaló volt, hogy Ben nem akarja, hogy Rick egyáltalán megközelítse a pentagramot.

Ben rámordult Carlra, mintha mondani akarna neki valamit, majd szorosan a földhöz lapulva araszolni kezdett a pentagramot bezáró kör mentén. Rövidesen odaért Maxhez és párszor megbökte az orrával, aztán amikor a lány nem reagált, óvatosan borotvaéles, alkarnyi foga közé vette a lány pulóverét és visszakúszott vele a többiekhez. Mintha csak hímes tojást mozgatott volna, úgy tette le a földre. Maxen nem látszott sérülés és jól láthatóan lélegzett, mindenesetre Rick átvizsgálta, nem törött-e el valamije.

Jenna egy sokat sejtető pillantást vetett Maxre. – Túl fogja élni – állapította meg végül. – Csak túl sokáig használták a lelkek átjárónak.

Rick csak félig figyelt oda, Max helyett a tetőn álló Rovenát figyelte. A fény mintha a lányból áradt volna, körülötte lustán keringett az öt kékes fénnyel izzó árnyalak. Trigeont csak némi keresgélés után vette észre: a vörös szemű szarvas Rovena feje fölött vergődött, mintha örvénybe került volna, ami folyamatosan húzta lefelé Rovenához, aki le se vette a szemét az apjáról, egyik kézzel a villámhárítót szorongatta, a másikkal meg Rick számára ismeretlen jeleket rajzolt a feje fölött a levegőbe, fehéren izzó sávokat hagyva maga után.

Hirtelen valami éles belekapott a dzsekije kapucnijába hátulról, vágást hagyva a tarkóján. Rick kénszagot érzett – a pokol szagát. Mire feleszmélhetett volna, már Ben egyik szárnya alatt kuporgott a többiekkel együtt. Kérdő pillantást vetett Carlra, aki csak vállat vont.

– Ne engem kérdezz – mondta. – Nem enged ki senkit.

Ben felmordult és összehúzta magát, nekipréselve Rickéket pikkelyes oldalához. A szárnya alatt olyan meleg volt, mint egy katlanban és erős kén- és füstszag töltötte be a levegőt.

Rick hamarosan rá is jött, miért nem engedte el őket Ben: akkora robbanás rázta meg a földet, amekkorát Rick képzeletben az atombombákhoz társított; talán tényleg akkora is volt a robbanás, mint egy atombombáé. Lopva kipillantott Ben szárnya alól, de a szeme nem bírta a fényt, így inkább becsukta és a fülére szorította a kezét, hátha tompíthatja így az éktelen robajt.

Egy meleg, puha kéz csúszott a vállára. Rick rádőlt Kory vállára és igyekezett a lány hajának illatára koncentrálni. Habár nem hallotta, de érezte a Ben testéből áradó rezgéseket ahogy felüvölt – talán fájdalmában, nem tudta. Egyik oldalról Kory préselődött neki, a másikról pedig Max, akit Carllal együtt próbáltak megtartani.

Rick nem tudta, mi történik odakint, de jeges acélujjak markoltak a szívébe, ha arra gondolt, hogy Rovena odakint van. Megszorította a nyakában a keresztet és némán imádkozott, hogy a lánynak ne essen baja.

A családja mélyen vallásos volt; a keresztet is aszüleitől örökölte. Az anyja mindig arra tanította, hogy higgyen és ne ártsonsenkinek, bár ennyi év után már nehezére esett elhinni, hogy van egy nagyobbhatalom, ami irányítja a sorsukat. Ahogy egyre több holttest volt a hátamögött, egyre fogyatkozott a hite, most mégis a létező összes istenséghezegyszerre próbált fohászkodni, hogy mindannyian épségben túléljék.